Karácsony mégsem állítaná Szent István szobrát Lukács Györgyé helyére

Karácsony mégsem állítaná Szent István szobrát Lukács Györgyé helyére

Karácsony Gergely Wass Albert lenácizása, Demszky és Tarlós díszpolgári címe, illetve utóbbi végkielégítésének kétszeresére emelése után ismét rátette kezét a kor ütőerére, és újabb, a modern 21. századi világváros felépítéséhez elengedhetetlen javaslatot tett. 

Az Index úgy tudja, a fővárosi közgyűlés Karácsony kezdeményezésére november 5-i alakuló ülésén

felfüggesztheti a XIII. kerületi Szent István parkba tervezett Szent István-szobor felállítását.

Hírdetés

Az indoklás szerint államalapító királyunk annyira kiemelkedő alakja történelmünknek, hogy szobrának felállításához „teljes körű egyetértésre” van szükség. A szükséges egyeztetések lefolytatása után Karácsony ígérete szerint olyan javaslat kerül a közgyűlés elé, amely ennek mentén határozza majd meg a szobor felállításának helyét.  

Lukács György filozófusnak, a Tanácsköztársaság népbiztosának, illetve a Rákosi-korszak egyik fő ideológusának szobrát jobbikos javaslatra cserélték volna le a Szent Istvánt ábrázoló alkotásra. 

Ezt 2016 őszén kezdeményezte Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő és Magvasi Adrián, a párt XIII. kerületi elnöke. Október 22-i sajtótájékoztatójukon vörös sállal fedték el a Lukács-szobor szemét, hogy ezzel gesztussal illusztrálják azt a „vörös hályogot, amely a magyar társadalom és politika szemére nőtt.” Emlékeztettek, hogy Lukács azon kevesek közé tartozott, akik mindhárom magyarországi kommunista rendszerben szerepet vállaltak, a Tanácsköztársaság alatt nyolc embert végeztetett ki, a Rákosi-rendszerben ünnepelt ideológus volt, és fenntartásokkal ugyan, de támogatta a Kádár-rezsimet is.

Karácsony Gergely legutóbbi kulturkampfos szimbolikus politikai nekirugaszkodása Wass Albert és a nácizmus kapcsolatának meglehetősen dilettáns boncolgatásával azzal végződött, hogy végül bocsánatkérésre kényszerült. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »