Karácsony keménykedésbe menekül zuhanó népszerűsége elől

A főpolgármester közösségi oldalán intézett kihívást riválisaihoz, majd butaságnak nevezte azt a szakmát, amiből tíz évig ő maga is élt.

A baloldali háziverseny kapcsán se szeri, se száma a különböző közvélemény-kutatásoknak, melyek a miniszterelnök-jelöltek népszerűségét vizsgálták. Karácsony Gergely a várakozásokhoz képest gyalázatosan szerepel a népszerűségi listákon, a Závecz kutatása szerint például őt utasítják el leginkább a baloldali előválasztók, míg Gyurcsány neje az első helyen áll.

A főpolgármester ezt látva Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben hívta vitára Dobrev Klárát és Márki-Zay Pétert. Karácsony meglehetősen kioktató módon megemlítette azt is, hogy ő tíz évig volt közvélemény-kutató. Mint fogalmazott azok a politikusok, akik közvélemény-kutatásokból akarják kiolvasni, hogy mi a helyes és mi helytelen, azok el fognak bukni” utalva ezzel Márki-Zay Péterre, aki az adatokra hivatkozva nem hajlandó visszalépni a főpolgármester javára.

Hírdetés

Ezek után arról beszélt, hogy nem akarja „belefullasztani” a politikai vitákat „ezekbe a butaságokba, hogy ki éppen melyik közvélemény-kutatásban hol áll”.

Óhatatlanul is felmerül a kérdés: Karácsony ezzel azt ismeri el, hogy mintegy tíz évig butaságokból élt, vagy csupán leplezni próbálja zuhanó népszerűségét?

Karácsony kétségbeesését jelzi az is, hogy szerda este csupán egy Facebook-posztban tudatta, hogy nem lép vissza, míg Márki-Zay a fővárosi városháza előtt várakozó ATV stábjának nyilatkozott, akik a főpolgármestert is várták, de hiába.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »