Karácsony győzelme után

Karácsony győzelme után

Elképzelni is szörnyű, mégis megtettem.

– Végre visszavettük Budapestet! – mondja vasárnap késő este Karácsony Gergely.

– Kitől Gergő? – súgják a háta mögött.

– Budapest újra a miénk! – ordítja a mikrofonba az új főpolgármester.

Azonban hamar kiderül, csak eddig készült el forgatókönyv.

Az ellenzéki összefogás szereplői az átmulatott éjszakát követően hétfő reggel arra ébrednek, hogy valamit kezdeni kell a hatalommal. Tudjuk jól, hogy az aktorok nagy részének már volt esélye tenni valami a fővárosért, ismerjük ennek a következményeit is. A 2010 előtti és utáni Budapest olyan, mintha két különböző fővárosról beszélnénk. A régi-új nyertesek fejében még ott élnek a 2006-os lovas roham képei, a széthulló BKV-járművek, illetve a vállalhatatlanul ocsmány terek és épületek. A Demszky-Gyurcsány tandem megtette kellő hatását.

– Valahogy máshogy kéne csinálnunk! – mondja Karácsony azoknak, akik 2010 előtt egyszer már szétlopták a fővárost.

– Nyugi Geri, majd mi “intézzük”, bízd ide.

Délelőtt Gyurcsány még nem tud felkelni – nehezebben regenerálódik-, ő csak délután ér oda a brainstormingra. Hiába az eddigi egyezkedés, osztozkodás, minden számítást keresztül húz Feri.

– Gergő! Értem én, hogy te vagy a főpolgármester, de tudod: ez nélkülem, a DK nélkül nem sikerült volna.

Erre felkapja a fejét Molnár Zsolt is.

– Nana! Karácsony a mi emberünk, mindig is az MSZP támogatta, nekünk köszönhet mindent.

– Nektek csak azt köszönheti, hogy félelemben kell élnie Tóth Csaba fenyegetései miatt – vág vissza Gyurcsány.

– Szerencse, hogy Sallai Róbert Benedek nincs itt, mert akkor már pár pofon is elcsattant volna – mondja viccesen Fekete-Győr András.

A Momentum elnöke ezután rá is kezd saját feltételei ismertetésére. Szó van itt alpolgármesteri székekről, önkormányzati cégek vezérigazgatói posztjairól, meg mindenről, amit el lehet képzelni.

Fekete-Győrt Gyurcsány gyorsan leoltja, akinek el is megy a kedve az alkudozástól.

– A jobbikosok mikor jönnek? – veti közbe Karácsony.

– Jobbikosok? Hülye vagy? Nem szóltunk nekik, csak az a néhány megmaradt szavazójuk kellett, nem gondolod, hogy leülök a nácikkal tárgyalni! – harsogják kánonban a balosok.

– Manapság már más idők járnak,- mondja Karácsony – az országos politikával képben vagyunk, régebben ugyan vezetgettétek a fővárost, de most valami más kell. Kéne valaki, aki érti az önkormányzati dolgokat, ugye Csabi? – fordul Horváth Csabához Karácsony.

Horváth értetlenül visszakérdez.

– De Gergő, te kerületi polgármester voltál 5 évig?!

Hírdetés

– Igen, de tudjátok jól, hogy soha nem foglalkoztam Zuglóval. Mindig is az országos politika érdekelt, a XIV. kerület csak ugródeszka volt, szerencsére vissza sem kell mennem, mert el is ásnának.

– Sejtettük, hogy alkalmatlan vagy, pont emiatt szóltam a Gajdának – mondja Horváth Csaba. Régi motoros 13 éve kispesti polgármester.

Ahogy Horváth kiejti Gajda Péter nevét, meg is jelenik a polgármester, azonban nem egyedül jön. Vele van két hűséges bizalmasa Lackner Csaba és Kránitz Krisztián is.

– Ti még szabadlábon? – kérdezi viccesen Gyurcsány.

– Ezt te mondod?! – vágnak vissza a kispestiek.

– Sziasztok urak – kezdi modorosan Gajda! Most már gondolom, nem árulok el sok titkot (megtekinthető a HírTV-n), mi hogyan rendezzük az ügyeinket Kispesten. Nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek látszik – mondja egyre oldottabban Gajda. A legfontosabb az önkormányzati vagyon, azt nagyon biztos kezekbe kell tenni, nekem ezt a Krinyó intézte és egy darabig még biztosan intézi, persze ez a BRFK-tól függ – Gyurcsány mosolyog – szóval, az ingatlanvagyont amilyen gyorsan lehet, saját kézre kell játszani! Nem kell félni a vagyonbevallástól, minden strómanok kezén van. Házak, lakások, éttermek, bárok, külföldi luxus villák, minden. Az is fontos, hogy legyenek megbízható vállalkozók, akik a közbeszerzések után visszaosztanak.

– Mindent meg lehet oldani.

– Csak akarni kell – nyomatékosít Gyurcsány.

– Jól csináltátok Péter az biztos, de a hangfelvételeket nem lehetett volna elkerülni? – kérdezi Karácsony.

– Igen, ezt nagyon elb…tuk – szólal meg Gajda. Lackner Csabinak meg is mondtam, hogy ha ezt most megússza, akkor soha többé nem kólázhat.

– Nem azt mondtad, hogy nem ismersz fel a felvételeken – értetlenkedik Lackner.

– Az hazugság volt, te félkegyelmű! Így próbáltam lerázni azt a k..va idegesítő HírTV-s gyereket – kiabálja Gajda, majd Karácsonyra nézve folytatja: – Demszky megvette a horvát nyaralóját, Krinyó nemrég vett a spanyol tengerparton egy luxus villát, szerintem egy-két év és te is ott veszel azt, amit akarsz. Egy a lényeg! Ne foglalkozzatok az emberekkel, főleg ne a bajaikkal, az önkormányzat az üzlet. Az a lényeg, hogy minél több pénzt vegyetek ki belőle – fejezi be mondandóját Gajda.

A “pénzre” még Gyurcsány is felkapja a fejét, pedig erősen küzd az előző esti ünneplés hozadékával.

– Köszönjük Péter! Számítunk rád a fővárosi közgyűlésben is, ilyen emberekre van szükségünk – mondja Karácsony Gajdának.

– Az elveket már értjük, de abban még mindig nem egyeztünk meg, hogy melyik párt mit szeretne – nyitja meg az újabb vitát Karácsony.

Hatalmas üvöltözés tőr ki, csak néhány szófoszlányt lehet elkapni:

– Közpénzt, alpolgármesteri széket, a BKV-t, felügyelő bizottsági elnökséget, önkormányzati cégeket, mindent!!! – kiabálja a végén Gyurcsány. Akkor ma erről még nem döntünk, holnap folytatjuk.

A politikusok sorra hagyják el a termet, amikor Gyurcsány félre hívja Lackner Csabát és csak annyit mond neki:

– Hallottam a felvételt, kikérem magamnak, hogy alkoholista vagyok!

– Aha, de most is bűzlesz a piától Feri – felel félig viccesen Lackner.

– Az az ünneplés miatt van – válaszol Gyurcsány.

Köszönés nélkül távoznak.

Másnapra Karácsony ismét összehívta az ellenzéki pártokat. Gajdáék most már nem jöttek, hiszen az előző nap átadtak minden “know-how-t”, amit a baloldali önkormányzatiságról tudni érdemes. A több órás találkozó ismét artikulálatlan üvöltözésbe torkol, amelyet Karácsony ismét berekeszt.

Így megy ez napokig, hónapokig, évekig… Budapest pedig nem fejlődik. Vagy úgyis mondhatnánk: elzuglósodik.

Bár a történet kitalált, attól tartok a valóság ennél sokkal durvább lenne…

Bohár Dániel – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »