Vissza kell vonatni a helyi önazonosság védelméről szóló, diszkriminatív törvényt és meg kell semmisíteni az ez alapján hozott önkormányzati rendeleteket – mondta Karácsony Gergely főpolgármester Budapesten, a Roma büszkeség napja elnevezésű rendezvényen.
Karácsony Gergely a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren arról beszélt: szégyelli magát azért, hogy ma az önkormányzatok váltak „a hétköznapi fasizmus helyszíneivé”.
Az önazonosságinak nevezett törvény valójában azt üzeni az önkormányzatoknak, hogy ugyan „semmihez nincs jogotok”, nincs jogotok megvédeni a települést, nem szállhattok szembe a hatalommal, a tőkével, a profittal, a beruházóval szemben a közösség érdekében, de kaptok egy jogot arra, hogy „szembeszálljatok a saját honfitársaitokkal” – fejtette ki a főpolgármester. Mint mondta, bármi is volt ennek a törvénynek a szándéka,
az biztos, hogy „ma az egyik leggyalázatosabb jogszabály”.
„Ezt a törvényt vissza kell vonatni, ezeket a rendeletek meg kell semmisíteni, mert hadat üzennek annak a jövőképnek, ahol mégiscsak a humanizmus és az emberi méltóság hozza a szabályokat” – jelentette ki Karácsony Gergely.
A főpolgármester beszédében azt hangoztatta: „vagy együtt vagyunk szabadok, vagy egyikünk sem az”.
Szerinte két okból is ki kell állni a romák mellett. Egyrészt azért, mert ma a romákat éri a legtöbb hátrányos megkülönböztetés. „Nekik kell a legtöbbet küzdeniük, nekik kell a legtöbb terhet cipelniük, amikor érvényesülni akarnak” – mondta Karácsony Gergely. Úgy fogalmazott: „építsünk olyan hazát, ahol senkinek nem kell jobban küzdenie másoknál! Építsünk olyan hazát, amely mindenkinek az egyenlő méltóság és boldogulás lehetőségét adja!”
A főpolgármester szerint azért is ki kell állni a romák mellett, mert a szabadság és a szolidartiás „nem porciózható, az nem lehet a többségé. Ha nem mindannyiunké, akkor egyikünké sem” – jelentette ki.
A rendezvény további felszólaló is az önazonossági törvény visszavonását követelték.
Rózsa András, a Momentum Mozgalom elnöke, zuglói polgármester szerint az önazonossági törvény másik neve, ami a valóságot jobban fedi: „cigánytörvény”. Ez a törvény egyértelműen és világosan egyetlen kisebbségnek lesz kiemelten kárára, megássa a kirekesztés árkát, és visszahozza a röghöz kötés feudális gyakorlatát – mondta a politikus, aki szerint ha a kormány nem vonja vissza a jogszabályt, akkor azzal „olyan társadalmi károkat okoz, amelyek begyógyítása évtizedes, generációkon átívelő feladat lesz”.
Oláh József Pöli, a Méltóságot a Romáknak Mozgalom vezetője, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy az idei Roma büszkeség napjának a mottója: „semmit rólunk nélkülünk!” Szerinte „harmincöt éve a magyar elitpolitika kisdednek nézi a magyarországi roma közösségeket”. Azt mondta: nem lenne szabad a romákat kihagyni a döntések előkészítéséből és azok végrehajtásából.
„Nem lesz sikeres Magyarország a romák emancipációja nélkül” – fogalmazott Oláh József Pöli.
A több civil szervezet rendezte esemény részeként – a beszédeket megelőzően – tartották meg a büszkeség és méltóság menetét, amely a Blaha Lujza térről indult és a II. János Pál pápa téren végződött.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


