Karácsony Gergely kirúgta az FKF vezetőjét, közleményben jöttek a részletek

A Facebookon jelentette be, hogy kezdeményezte Nagy László Albert felmentését, december 5-i hatállyal.

A főpolgármester azt a cikket linkelte a szerda esti bejegyzéséhez, amiben a hvg.hu arról ír, hogy a főváros csak most tudta meg, hogy Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az új közgyűlés alakuló ülése előtt két évre szóló, a korábbi évek hasonló szerződéseinél nagyobb összegű, másfél milliárd forint értékű szerződést írt alá egy, a Mészáros-csoporthoz tartozó céggel. A vállalkozás feladata pernyeszállítás lesz.

Hírdetés

A Főpolgármesteri Hivatal esti közleményében a fentieket kiegészítette azzal, hogy a döntés után az FKF vezetését a céget érintő átalakulási folyamat lezárultáig az új felügyelőbizottsági elnök, Mártha Imre szoros felügyelete mellett, a cég eddigi vezető jogtanácsosa veszi át.

Karácsony Gergely néhány napja egy másik ügyben kifejezte elégedetlenségét Nagy László Albert munkájával kapcsolatban: hétfőn arról beszélt, hogy elégedetlen azzal, ahogyan az FKF az aznapi hóhelyzetet kezelte, és ennek következményei lesznek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »