Ilyen tömegközlekedési leállásra, mint amilyen pénteken történt, évtizedek óta nem volt példa. A főpolgármester vállalja a felelősséget – akár a büntetőjogit is.
Az első jelek szerint nagyobb fennakadást nem okozott, hogy – néhány vonal kivételével – leállt a főváros tömegközlekedése pénteken 11.50 és 12.00 között. A járatok rendben újraindultak, de még időbe telik, mire helyreáll a menetrend.
Karácsony Gergely az általa meghirdetett akció után a Facebookon bejelentkezve közölte: az elmúlt 10 percben olyan dolog történt Budapesten, amire évtizedek óta nem volt példa: 10 percig nem járt Budapesten a közösségi közlekedés.
„Ez volt az első figyelmeztetés annak érdekében, hogy felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy veszélyben vannak a budapesti közszolgáltatások. A budapesti közösségi közlekedés az ország talán egyik legfontosabb és legjobb közszolgáltatása. Még a nemzetközi statisztikák is azt mutatják, hogy Budapesten jobb a közösségi közlekedés, mint Európa szinte minden nagyvárosában. Sőt az azt használók 90 százaléka elégedett ezzel a szolgáltatással. Nekünk itt Budapesten az, hogy jön a 4-6-os, jön a metró, jönnek a buszok a trolik, kicsit olyan, mint a levegő, hogy talán észre se vennénk, hogyha hiányozna.
A mai akcióval nem akartunk senkinek kárt okozni, senkinek nem akartuk megnehezíteni az életét, éppen azért választottuk ezt az időpontot, mert talán ilyenkor tudjuk a leginkább nélkülözni Budapesten a közösségi közlekedést.
De mégis szükség volt erre a figyelemfelhívásra, hogy máskor soha ne kelljen nélkülöznünk ezeket a közszolgáltatásokat” – fogalmazott a főpolgármester.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/1247743797004730/&show_text=false&width=560&t=0
Beszélt arról is, hogy az ő főpolgármesteri döntése volt az, hogy 10 perc szünetet tartottak a tömegközlekedésben, ezért az övé a felelősség, „ha jól olvasom a kormányzati nyilatkozatokat, még a büntetőjogi felelősség is”. De úgy véli, hogy az erkölcsi kötelesség, amivel a budapestiek megbízták, az most éppen arról szól, hogy a lehető legvilágosabban és egyértelműen megfogalmazzák: eddig és ne tovább.
„Lehet, hogy akkor is voltak vitái Budapestnek a kormánnyal, amikor kormánypárti főpolgármestere volt, de akkor nem kapott politikai büntetéseket. Márpedig ma a miniszterelnök azt mondta reggel a rádiónyilatkozatában, hogy senkit nem szabad büntetni, én azt gondolom, hogy ebben kivételesen a miniszterelnöknek igaza van. De amióta Budapest szembefordult a hatalommal és ellenzéki főpolgármestert, ellenzéki kerületi vezetőket választott, amióta folyamatosan minden választáson a kormány politikája ellen szavaz, a kormány bünteti ezt a várost” – mondta Karácsony Gergely.
Emlékeztetett: Budapest nettó befizetőjévé vált a költségvetésnek. Amióta ellenzéki főpolgármester van, azóta nem a kormány támogatja Budapestet, hanem Budapest fizet be a közösen megtermelt adóforintjainkból a központi költségvetésbe, méghozzá brutális mértékben. Megemlítette, hogy a 18-szorosára nőtt a kormányzati elvonás mértéke az elmúlt években, ami miatt a város eljutott oda (és itt az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozott Karácsony Gergely), hogy a főváros vagy a közszolgáltatási feladatait látja el maradéktalanul, vagy kifizeti az állami elvonásokat.
A kormányzattal a jövő héten induló tárgyalás szerinte annak jele, hogy ez a város milyen erős, és hogy nem lehet vele ujjat húzni.
Megemlítette még, hogy tudja, hogy egyesek szerint túl kevés a 10 perces leállás, mások viszont már ezt is túlzásnak tartják. A főpolgármester úgy látja, hogy ez a középút volt, egyben nagyon világos üzenet mindenki számára. „Remélem, hogy értik is azok, akiknek üzentünk” – zárta bejelentkezését, megköszönve a budapestieknek a türelmet.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


