Karácsony Gergely a pénzelvonásról: azonnali jogvédelmet kér Budapest, és feljelentést tesz az Államkincstár ellen

Karácsony Gergely a pénzelvonásról: azonnali jogvédelmet kér Budapest, és feljelentést tesz az Államkincstár ellen

A főváros kormányzati számlainkasszálásáról a főpolgármester elmondta, a fővárosi tömegközlekedésen azonnal látszani fog, ha a fővárosi önkormányzat „nettó befizetője lesz az államnak”. Bejelentett egy 9 milliárd forintos forrásbefagyasztási programot, ez három vállalatot érint.

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon közölte, inkasszálták Budapest számláját; a kormány 10,2 milliárd forintot vont el a fővárostól a városvezető tájékoztatása szerint. A polgármester már a hét elején jelezte, hogy a szolidaritási hozzájárulás 50 milliárdos fennmaradó részének kifizetése ellehetetleníti a főváros működését, a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban közölte, a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és a fővárosnak is meg kell fizetnie a szolidaritási hozzájárulást. Az NGM álláspontja szerint Budapest vezetése nem állhat a törvények felett, ráadásul a tárca szerint a Karácsony–Tisza-koalíció egy év alatt csődbe vitte az ország leggazdagabb városát.

A főpolgármester csütörtök 15 órára rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett meg a történtekről.

„A mai napon lecsapott az Államkincstár a budapestiek pénzére, a lépés teljes mértékben törvénytelen és erkölcstelen” – fogalmazott Karácsony Gergely, aki bejelentette, levelet írt a pénz visszautalása céljából levelet írt az Államkincstárnak, amely intézmény „hivatali visszaélés miatt” bűnt követett el, emiatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, ez szerinte 5 évig nem évül el, és több év börtönt ér.

De addig is tenni kell valamit:

  • három közszolgáltató cég forrásai leállnak (9 milliárd forint): közművek, BKK, közvilágítás, nekik átmeneti pénzügyi eszközökkel kell kigazdálkodni a kieső pénzt
  • a bérkifizetések nem sérülhetnek, 27 ezer ember/család élete nem kerülhet veszélybe
  • a szociális intézmények likviditását is megőrzik
  • a beruházásokkal kapcsolatos kifizetéseket elhalasztják szeptemberig, kisebb beruházások csúsznak
  • felállítottak egy likviditási munkacsoportot
  • Hírdetés

  • folyamatosan egyeztetnek társadalmi partnerekkel, szereplőkkel, fővárosi intézményekkel, közszolgáltatókkal, frakciókkal.
  • Méltatlannak nevezte Budapesthez a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén történteket.

    Bejelentette még, hogy elkészült a főváros „Fehér könyve”, amely alátámasztja az önkormányzat jogvédelmi igényét, a Budapest.hu oldalra fel is töltötték a dokumentumot.

    Megerősítette, a vita tétje 50 milliárd forint, „a fővárosi önkormányzat nem lehet nettó befizetője az államnak”, ennek a jogsértő helyzetnek a kimondását kérik a bíróságtól, ennek bekövetkeztéig kérik az azonnali jogvédelmet.

    Ha mégis meg kéne fizetni a „további 57 milliárd forintot” a központi költségvetésnek, arra is készítenek forgatókönyvet, Karácsony Gergely elmondása szerint a közösségi közlekedésen „látszani fog” az állami lépés.

    Tüntetések jöhetnek

    Kérdésre válaszolva elmondta, folyamatosan jelzi a problémákat kormánytagoknak négyszemközti beszélgetésekben, úgy olvassa a jelekből, hogy ezek a jelzések nem hozták meg a kívánt hatást. A tüntetés, sztrájk szervezésére irányuló kérdésre azt mondta, „egyeztet a szakszervezetekkel”, őket mindenképp tájékoztatni fogja a fővárosban kényszerű lépésekről, illetve a kormány jogtiprásáról. „A nyomásgyakorlás minden eszközét mérlegelnünk kell” – mondta.

    A BKK vészforgatókönyve ígérete szerint már a következő héten sor kerülhet.

    Azt is elmondta, a bérek adótartalmát sem fizetik ki az államnak, ha pedig a pereket megnyerik, majd a járulékokat is kifizetik.

    Hogy melyik közszolgáltatások leállását tudja elképzelni, arról azt mondta, a közösségi közlekedés ára van akkora összeg, hogy „nincs olyan forgatókönyv, amely ezt nem érinti”, de tisztázta, nem áll szándékában a közlekedést leállítani. Elbocsátások a problémát viszont nem oldanák meg, ehelyett az állam cégátvétele kerülhet szóba, „de a BKK dolgozói biztos nem akarnak Lázár János alatt dolgozni”.

    Szóba került még Rákosrendező, ott ugyanis ingatlant vett Budapest: arra eddig 13 milliárd forintot fordítottak budapesti pénzből, a következő részlet kifizetése egy év múlva lenne esedékes. „Átmeneti likviditási problémáink vannak, remélem, hogy átmenetiek” – fogalmazott Budapest vezetője.

    Cikkünk frissül.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »