Karácsony Gergely: a kormány járjon jól, vagy a busz, villamos és metró?

Karácsony Gergely: a kormány járjon jól, vagy a busz, villamos és metró?

Megy az üzengetés a közösségi médiában a főpolgármester és a pénzügyminiszter között.

Budapest pénzügyi helyzetéről az elmúlt hetekben egyeztetések, tárgyalások sorát tartották a kormánnyal is – írja közösségi oldalán Karácsony Gergely, úgy folytatva, hogy „kormánytagoknak, államtitkároknak mutatták be a helyzetet, megértették, majd széttárták a kezüket: „mióta Budapestnek ellenzéki vezetése van a város sarcolásról »fönt« születik döntés. Sejtjük ez mit jelent.”

A főpolgármester péntek szerint ő maga levélben ismertette a helyzetet a pénzügyminiszternek, akitől választ is kapott, egy Facebook-posztot. „Most, hogy meghirdettük az első Budapesti Lakógyűlést, most, hogy a budapestiekhez fordultunk, újra megszólalt a pénzügyminiszter – immár Facebook kommentben.

Varga Mihály vonatkozó bejegyzéseiben többek között arra emlékeztetett, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat 214 milliárd forint megtakarítást örökölt Tarlós István városvezetésétől, még ha a főpolgármester azt is állítja: ez a pénz „sosem volt”. A miniszter szerint ebből két dolog következhet:

  1. A főpolgármester nem igazodik el a fővárosi költségvetésben, ezért juttatta csődbe Budapestet;
  2. főnökei reménytelen vitahelyzetbe állították a főpolgármestert, hiszen a tényekkel kell vitatkoznia.
  3. Hírdetés

A fentiekre reagálandó Karácsony Gergely azt írja, hogy csak remélni meri, hogy az ország pénzügyeiről több ismerete van a pénzügyminiszternek, mint Budapestről. „Nem is gondolom, hogy ne lenne tisztában a tényekkel, csak hát más a politikai feladat: a ferdítés, a csúsztatás, a manipuláció” – tette hozzá.

Jelezte: Budapestnek 2019-ben a le nem kötött tartaléka 186,2 milliárd forint volt, de az elmúlt három évben – elvonással, a bevételek csökkentésével és a Kukaholdin ki nem fizetett tartozásával – 227 milliárdot vettek el a fővárostól. „Azt talán a pénzügyminiszter úr is belátja:

227 > 186,2”

– fogalmaz a városvezető, aki szerint a válasz arra, hogy hol van Budapest tartaléka, a világos válasz, hogy elvette a kormány. „És még többet, sok milliárddal többet is.”

„És ebből elég. Elég, mert dönteni immár aközött kell: a kormány járjon jól, vagy a buszok, villamosok, trolik és a metró?” – emelte ki egyebek mellett Karácsony Gergely.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »