Bejelentéseket tett a főpolgármester azok után, hogy a Fővárosi Törvényszék kimondta: nem nyúlhat az Államkincstár a budapestiek fővárost illető pénzéhez – ezt vissza is kell utalnia majd -, illetve azonnali jogvédelmet ítélt meg a városnak.
„Jó hírt” mondott videóra kedd délután Karácsony Gergely főpolgármester.
A Facebookon közzétett 2 perces üzenetben beszámolt arról, hogy a Fővárosi Törvényszék helyt adott az önkormányzat kérésének, és azonnali jogvédelemben részesítette a helyhatóságot az elkövetkező négy hónapban a kormányzati elvonásokkal szemben.
Ez azt jelenti, hogy bár a főváros pénzügyi helyzete kritikus, „most nyertünk négy hónapot, hogy rendezzük ezt a helyzetet” Karácsony Gergely szerint, addig is biztonságban vannak a budapesti közszolgáltatások, az abban dolgozó emberek és az ő bérük.
Viszont nem oldódott meg minden probléma, de idő erre most lett.
Beszámolt arról is, hogy múlt hét óta tárgyalnak a forrásokról a kormánnyal, ezek most folytatódni is fognak.
„Odáig már eljutottunk, hogy közös cél, a város működőképességét semmi se veszélyeztesse. Mi úgy állunk a tárgyaláshoz, hogy mi nem akarunk semmit, csak hogy adják vissza a főváros pénzét. Nagyon fontos, hogy ez a folyamat azzal kezdődik, hogy a bíróság nemcsak azonnali jogvédelemben részesített minket, de arról is döntött, hogy a korábban jogszerűtlenül inkasszált 10 milliárd forintot is vissza kell adnia az Államkincstárnak” – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint méltatlan helyzeteket teremtettek a jogszerűtlen kormányzati megszorítások a fővárosi költségvetésben.
Tovább is ment: a közgyűlésnek is „végre össze kell szednie magát, és meghozni azokat a döntéseket, amelyek a város működőképességét biztosítják. Ezeket az előterjesztéseket a jövő héten fogja tárgyalni a fővárosi közgyűlés” – mondta, részletek említése nélkül.
Végül köszönetet mondott minden támogatójának, és arra szólított: „fogjunk össze Budapest érdekében”.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/1209755960441617/&show_text=false&width=560&t=0
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


