Karácsony féléves fizetett szabadságra mehet

Karácsony féléves fizetett szabadságra mehet

A hiperpasszív főpolgármester Budapest jövőjét áldozza fel Gyurcsány piszkos játszmájának piti bábfigurájaként.

Amennyiben Karácsony Gergely lesz a szivárványkoalíció miniszterelnök-jelöltje, gyakorlatilag a lovak közé fogja dobni a gyeplőt, és nem fog foglalkozni a főváros ügyeivel. Ez abból az interjúból derült ki, amelyet a főpolgármester az Inforádió Aréna című műsorában adott a minap.

– Akkor abban az időszakban (vagyis a választásig) a helyettesek viszik a főváros ügyeit? – kérdezte a műsorvezető, mire Karácsony azt felelte, hogy „természetesen, a város vezetésében kiváló kollégáim vannak”. Vagyis beismerte, hogy teljes mértékben az országos politikai ambícióival fog foglalkozni a főpolgármesteri feladatai elvégzése helyett. Arról nem is beszélve, hogy a főpolgármester-helyettesekhez egy-egy szakterület tartozik, a főváros ügyeinek egészét a főpolgármester dolga átlátni, így ha Budapest első emberét nem eseti jelleggel, átmenetileg helyettesítik, hanem hónapokig vagy mondjuk egy fél esztendeig, akkor elgondolható, hogy ebből milyen káosz keletkezhet.

Karácsony egy-egy elejtett megjegyzéséből, elszólásából már korábban is egyértelműen kiderült, hogy nem veszi komolyan azokat a kötelezettségeket, amelyeket főpolgármesterként el kellene látnia. Emlékezetes, egy nyáron közzétett Facebook-videójában arról beszélt, hogy az előválasztástól függetlenül ő azért napi nyolc órában továbbra is főpolgármester. Ez egyébként nem igaz, hiszen számos alkalommal a nap nagy részét tölti el vidéki szereplésekkel, nyilatkozatokkal, figyelemfelkeltő akciókkal. Nem mellesleg közpénzből fizetteti a kampányának egyes elemeit.

Hírdetés

Mindennek a következményét már most a bőrükön érezhetik a budapestiek a városszerte – és nem csak az aluljárókban – terjengő húgyszag, az agresszív kéregető csoportok, a gondozatlan, koszos utcák, a mínuszba forduló büdzsé, no meg a végeérhetetlen dugók, a kaotikus közösségi közlekedés formájában. Azzal, hogy Karácsony teljesen fejetlenül hagyja a fővárost, gyakorlatilag a közel kétmilliós Budapest jövőjét áldozza fel Gyurcsány Ferenc piszkos  játszmájának piti bábfigurájaként.  

Kárpáti András – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »