Kapu Tibor fejet hajtott Polgár Judit tette előtt

Kapu Tibor fejet hajtott Polgár Judit tette előtt

A kutatóűrhajós szerint mindannyian vétettünk egy kapitális hibát a sakkban.

Ismét megszólalt a Facebook-oldalán Kapu Tibor, a Nemzetközi Űrállomást is megjárt kutatóűrhajós.

„Legutóbb április 12-én, az űrhajózás világnapján szólaltam meg itt. Ha van még legalább ekkora évforduló az emberes űrrepülés történetében, akkor az a mai: 1969-ben ezen a napon történt a holdra szállás. Ahogy ma megtanultam, éppen ma van a sakk világnapja is. Ironikus” – írta hétfő este.

A Polgár Judit köztársasági elnöki jelölése körül kialakult helyzetről – a nemzetközi sakk nagymester visszautasította Magyar Péter ajánlatát, a miniszterelnök pedig közölte, hogy a hibákért a felelősség kizárólag őt terheli – így fogalmazott: „A mai nap rengeteg tanulsággal szolgál számomra. Vezérelheti az embert a jóakarat és a színtiszta logika, de van, hogy nagyszerű dolgokhoz ezek önmagukban nem elegendők. Van, hogy megfontoltságra és összetartásra is szükség van. És van, hogy ezek hiányában rendkívüli értéket veszítünk”.

Hírdetés

Kapu Tibor kifejtette: „Oly sok indokból hajtok fejet Polgár Judit előtt: az évtizedeken át tartó világklasszis teljesítményéért, a kitartásáért, a Nobel-díjasokat megszégyenítő intelligenciájáért, a pártatlanságáért. És azért a hihetetlen méltóságért is, amellyel a mai, lehetetlenül méltatlan helyzetet kezelte.”

Kevesen tudják, milyen érzés nemzetközi porondon képviselni egy országot. Milyen égető érzés a rengeteg figyelő szempár, és milyen hatalmas teher egyedüliként odaállni a magyar zászló mellé. Egy köztársasági elnöknek ezt is tudnia kell. Juditnak ezt pedig már nem kell megtanítani – hangsúlyozta a kutatóűrhajós.

„Azt hiszem, ma mindannyian vétettünk egy kapitális hibát a sakkban: nem vigyáztunk a királynőre” – írta.

Mint ismert, Sulyok Tamás utódjaként az új Alkotmány elfogadásáig ideiglenes köztársasági elnök fogja betölteni ezt a tisztséget. Kritikák szerint bár a kormány széles körű egyeztetést ígért, egy nappal később már jelöltet mutatott be.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »