Kapóra jött Magyarországnak a román sertéspestis: csodát műveltünk az exportban

Kapóra jött Magyarországnak a román sertéspestis: csodát műveltünk az exportban

A németeket magunk mögé utasítva és a spanyolokat is megszorongatva léptünk idén január-áprilisban a dobogó második fokára Románia legnagyobb sertéshús-beszállítói között. Szomszédunkban egyetlen év alatt fél millió disznó tűnt el az afrikai sertéspestis miatt.

Nagy mennyiségű disznó kivágására kellett hogy sor kerüljön Romániában a tavaly nyáron kitört afrikai sertéspestis (ASP) miatt. Az állománynagyság 11 százalékkal zsugorodott egy év alatt. 2017 és 2018 decembere között a sertéslétszám 4,4 millióról 3,9 millióra csökkent.

Hírdetés

Ezalatt a tenyészkocák száma 350 ezerről 309 ezerre esett a román nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint. Idén augusztus elején 581 ASP kitörési pontot regisztráltak a házisertés-állományban és 1757 esetet a vaddisznók között. A házisertések körében tavasszal csökkent a megbetegedések száma, ám a nyár folyamán ismét emelkedésnek indult. A román hatóságok az ASP-mentesítési program keretében eddig 380 ezer állatot öltek le. Csaknem 9 ezer sertéstartót kellett kompenzálnia a kormánynak 63 millió dollár (18,7 milliárd forint) értékben. Sajnos a vírus nemcsak a kisgazdaságokat érintette, hanem a nagyüzemekben is felbukkant.

A román hizlalás erősen függ a malacimporttól, ám 2019 első 4 hónapjában 20 százalékkal kevesebb hízóalapanyag lépett be az ország területére, mint egy évvel ezelőtt. Ennek egyik oka a malac árának gyors emelkedése az EU-ban (ez pedig a kínai sertéspestisre és az ázsiai ország nagy húsigényére vezethető vissza), a másik ok a sertéspestis miatti értékesítési bizonytalanság. Ezzel egy időben emelkedni kezdett a román sertéshús-import is, amiből egyértelműen Magyarország profitált a leginkább: 2019 első négy hónapjában 76 százalékkal növeltük sertéshúskivitelünket a román piacra 2018 azonos időszakához mérten. 25 ezer tonnás exportunkkal megközelítettük a spanyolok 26 ezer tonnás exportmennyiségét,míg a harmadik helyezett Németország lett bő 22 ezer tonna sertéshússal. Lengyelország szűk 19 ezer tonnás piacot tudott kihasítani magának Románia összesen 114 ezer tonnás január-áprilisi importjából. A magyar exportbővülés mértéke messze felülmúlta a spanyolokét (+12,4%), a németek pedig inkább a kínai piacra koncetráltak, így Európa keleti felébe most 22 százalékkal kevesebb sertéshús jutott el tőlük, írja az Agrárszektor.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »