Kápolnára és újabb értékes falfestésekre bukkantak a veszprémi várnegyed kanonoki során

Értékes falfestésre bukkantak a veszprémi várnegyed kanonoki során álló Simon-házban, amelyben 1945-ben hónapokat töltött a nyilasok fogságából frissen szabadult Mindszenty József akkori veszprémi püspök is; a szomszédos Kisszemináriumban pedig az épület egykori kápolnája került elő.

A veszprémi várnegyed 2025-ig tartó megújítása keretében a 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelyét, a Simon-házat is felújítják, a műemléki feltárások során pedig kiderült, hogy a házban valaha gazdagon festett helyiségek voltak, sőt a festett felületek egy részét restaurálni is tudják.

80 évvel ezelőtt, 1944 márciusában szentelték veszprémi püspökké Mindszenty Józsefet, akit a legtöbben elsősorban esztergomi érsekként, bíborosként, Magyarország utolsó – a rettegett Andrássy út 60. pincebörtönét is megjárt – hercegprímásaként ismernek. Veszprémben valóban kevés ideje volt főpásztori feladatainak ellátására: püspökké szentelése után nem sokkal a nyilasok célkeresztjébe került, akik 1944 decemberében a sopronkőhidai fegyházba hurcolták a püspököt, 26 pappal és kispappal együtt. Veszprémbe csak 1945 áprilisában térhetett vissza, ám mivel a szovjetek elfoglalták a püspöki palotát, székhelye átmenetileg a Simon-ház lett.

A Simon-ház is a veszprémi várnegyed kanonoki épületei közé tartozik, amelyekben a püspök tanácsadó testületéhez, a káptalanhoz tartozó magasabb rangú katolikus papok, a kanonokok éltek.

Mészáros Tibor katolikus pap, aki éveken át volt Mindszenty József titkára, így emlékezik vissza 1945 mozgalmas tavaszára és egy kényszerű költözködés részleteire: „Május végén a szovjet hadsereg lefoglalta a püspöki palotát hadikórháznak. A püspök és kancelláriája a Simon-féle nagypréposti házba költözött. Az első pillanattól kezdve őrt állítottak a palota bejáratához, nem volt szabad semmit sem kivinni a palotából, sem oda bevinni. Az őrt Borisznak hívták, Kijevből származó, bajuszos obsitos volt.”

De nemcsak a Simon-ház, hanem a kanonoki sor más épületei is megújulnak, a munkálatok során pedig a szomszédos kanonoki ház emeletének több helyiségében is találtak mennyezeti kifestéseket.

„A restaurátori vizsgálatok során vált egyértelművé, hogy az 1800-as évek végén egy gazdagon – historizáló, részben neoreneszánsz stílusban – festett, négy helyiségből álló szalonsort alakítottak ki itt” – mondja Vavra Áron műemléki projektvezető.

Szintén a kanonoki soron található a késő barokk stílusú, 1770-ben épült Kisszeminárium, amely ugyancsak tartogatott meglepetéseket a szakembereknek. A kor egyik legkiválóbb mestere, Fellner Jakab által tervezett épület egyik helyiségében befalazott fülke rejtőzött. Hátsó falán 1797-es felirat olvasható, az akkori mester kézjegyével.

Hírdetés

A szakemberek számára a feltárt festések alapján vált egyértelművé, hogy a helyiség az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején az épület kápolnájaként funkcionált, erről eddig írott források nem kerültek elő. A nemrég megtalált falfülke egy korábban kialakított oltár része lehetett, amelyet később befalaztak. „Csak a 2022–23-as kutatások során bizonyosodott be, hogy ez egy kifejezetten gazdagon festett kápolnahelyiség volt – magyarázza Vavra Áron, hozzátéve: 2025-re ez is visszanyeri majd az eredeti pompáját.

A Kisszeminárium épülete az eredetileg szegénysorból érkező növendékeknek adott otthont, ám a 19. században már „papok kórháza” néven szerepelt a térképeken. 1956-ban került ki az Egyház tulajdonából, és egészen 2007-ig különböző oktatási intézmények működtek az U alakú épületben, amelyet felszentelésekor Pál apostol oltalmába ajánlottak.

*

2023-ban véget értek a várnegyed megújításában érintett 18 épület homlokzati és tetőszerkezeti munkálatai. Az év második felében 13 épületben – többek között a piarista és a ferences rendházban, a ferences Szent István-templomban, a Kisszemináriumban – zajlottak restaurátori, illetve a belső tereket érintő munkálatok, továbbá a Szent Mihály-főszékesegyház altemplomában zajlottak restaurátori kutatások. A 2023-ban átadott Szent Mihály-főszékesegyház és Biró–Giczey-ház után idén várhatóan két újabb épület, a Szent József-ház (korábban Alkalmazottak háza) és a nagypréposti ház megújításának munkálatai is befejeződnek. 

Ezzel párhuzamosan folytatódik a Veszprémi Főegyházmegye által indított Work in Progress programsorozat, amely a várnegyed felújítási munkálatainak kulisszái mögé ad betekintést vezetett sétákkal és kiállításokkal.

A veszprémi várnegyed megújulásának állomásait a YouTube-on is nyomon követhetik az érdeklődők.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Nagy Lajos

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »