Nagyszabású szakmai rendezvénnyel ünnepelte a szociális munkás képzés elindításának 30. évfordulóját a Veszprémi Érseki Főiskola november 21-én. A Kapcsolataink hálójában című eseményen a hazai szociális szakma kiemelkedő képviselői, kutatói és gyakorlati szakemberei gyűltek össze, hogy közösen tekintsenek vissza az elmúlt évtizedek eredményeire, és megvitassák a jelen és jövő kihívásait.
A program ünnepélyes kiállításmegnyitóval indult, amelyet Leveleki Magdolna főiskolai tanár és Magvas Mária mesteroktató tartottak.
A rendezvényen köszöntötte a vendégeket Takáts István a Veszprémi Érsekség általános helynöke, Halmay Gábor Veszprém Megyei jogú Város képviselője, Sebestyén József rektor, valamint Ládonyi Zsuzsanna, a Szociális Tanulmányok Tanszék vezetője.
A tudományos program során előadott Dávid Beáta egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, Mentálhigiéné Intézetének igazgatója, aki a társadalmi integráció és a kapcsolathálózati tipológiák összefüggéseit mutatta be. Majd Albert Fruzsina egyetemi tanár, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet kutatóprofesszora, a Család és Társas Kapcsolatok Kutatási Osztály vezetője tartott előadást, aki a szegénység és társas kapcsolatok viszonyát elemezte.
A délelőtt folyamán Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke, a főiskola korábbi hallgatója, a szociális munka szervezeti kultúrájának és szakmai kapcsolatstruktúráinak aktuális kérdéseit ismertette. Leveleki Magdolna áttekintette az elmúlt három évtized képzési tapasztalatait, kiemelve a szakma fejlődését, szemléleti megújulását és a gyakorlati terepek meghatározó szerepét.
A rendezvényen átadták a „Szociális szakma elkötelezettje” díjat, amelyet idén Kalocsai Adrienn, a Veszprémi Érseki Főiskola Szociális Tanulmányok Tanszékének mesteroktatója vehetett át kiemelkedő szakmai munkája és példamutató hivatásbeli elkötelezettsége elismeréseként.
A jubileumi alkalomból a főiskola köszönetét fejezte ki azoknak a terepintézményeknek, amelyek immár 30 éve megbízható és elkötelezett partnerei a szociális munka képzésének. Elismerésben részesült a Veszprémi Család- és Gyermekjóléti Integrált Intézmény vezetője és munkatársai; a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet; az Alkohol-Drogsegély Ambulancia; a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásának Egyesített Szociális Intézménye; valamint a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye.
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetés – amelyen Leveleki Magdolna, Bálint Bánk pszichológus, Dávid Bea, Tisztl Henrik vettek részt Ládonyi Zsuzsanna moderálásával – a szakmai együttműködésekre, a kapcsolatok fontosságára és az elmúlt 30 évre fókuszált.
Ezt követően a vendégek érdeklődési körüknek megfelelően választhattak a délutáni programok közül. Ivony Éva, a Veszprémi Érseki Főiskola docense és Zsobrák Nóra szociális munkás csoportvezető a MAZS Alapítványtól szekcióelőadása a vizuális módszerek erejét hangsúlyozta a szociális munka gyakorlatában. Ivony Éva előadásában ismertette a vizuális módszerek elméleti alapjait és gyakorlati alkalmazhatóságát, majd a vendégelőadó beszélt kutatási beszámolójában arról, hogyan segíthet az autográfia a szenvedélybetegségből kivezető úton.
A kapcsolathálózati workshopot Ládonyi Zsuzsanna tanszékvezető és Párkányi András, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Pest Vármegye Területi igazgató-helyettese, a főiskola egykori hallgatója tartotta az érdeklődők számára.
A nap alumnitalálkozóval zárult, amely lehetőséget teremtett az egykori és jelenlegi hallgatók, valamint a képzésben részt vevő szakemberek közötti személyes találkozásra és a hálózatépítésre.
A szakmai nap teljes anyaga visszanézhető a Veszprémi Főegyházmegye YouTube-csatornáján.
Forrás és fotó: Veszprémi Érseki Főiskola
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


