Kapás Boglárka épp hogy lemaradt a dobogóról

Kapás Boglárka épp hogy lemaradt a dobogóról

Kapás Boglárka hatalmasat hajrázott, nagy egyéni csúcsot úszott, a negyedik helyen végzett 400 m gyorson, Hosszú Katinka holnap hajnalban döntőt úszik 100 m háton.

Kapás Boglárka a hetes pályáról kezdte a 400 gyors döntőjét. A négyszeres Európa-bajnok a hetedik helyen fordult 100 méternél, 300-nál tovább javult, a negyedik helyre lépett fel, de hiába hajrázott hatalmasat, a végén csak öt tizeddel maradt le a dobogóról és a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

Hatalmas verseny volt, főleg a harmadik helyért. Katie Ledeckyt nem lehetett legyőzni, az amerikai szuperklasszis öt másodpercet vert a mezőnyre és világcsúccsal győzött. Kapás Boglárka rengeteget, két másodpercet javított az előfutamban mutatott idejéhez képest, Ledecky a mezőnyben egyedüliként úszott négy percen belül.

Kiadtam magamból mindent, egy másodperccel javítottam meg az egyéni legjobbamat. Felnéztem a célba érkezés után, és egy kicsit reménykedtem, hogy érmet nyerek, de végül is nem baj, hogy nem. Tudtam, hogy az elején nem szabad kapkodni, csak magamra akartam koncentrálni, végigúsztam azt az iramot, amit elterveztem. Biztos voltam, hogy jó lesz az időm, egy pici csalódás van bennem, hogy nincs érem, de majd 800-on újra megpróbálom – értékelt Kapás Boglárka az M4 Sporton.

Hosszú Katinka 100 háton 2 tizeddel jobbat úszott, mint az előfutamban, és a második helyen végzett. A futam erősségére jellemző, hogy Katinka így is a második legjobb idővel jutott a szám döntőjébe. 58,94 a vége. Századra annyi, mint idei legjobbja. Hosszú Katinka a második idővel döntős. Érdekes, hogy a győztes Kathleen Baker is századra idei legjobbját úszta (58,84). Hosszú és Baker is századra idei legjobbját úszta (58 94 és 58 84). A férfiak 200 gyors középdöntőjében Kozma Dominik révén mi magyarok is érdekeltek voltunk. Az első középdöntőben az amerikai titán Conor Dwyer megelőzte a nagy öreg (mit szóljunk a 31 éves Cseh Laciról…?!) német Paul Biedermannt, aki annak idején többek között azzal szerzett magának hírnevet, hogy legyőzte Michael Phelpset. Kozma Dominik egy futamban szerepelt a dél-afrikai Chad le Clos-val és a kétszeres olimpiai bajnok kínai Szun Janggal. Kozma nem kezdett rosszul, de a táv második felére elfáradt. Hiába volt negyedik 100-nál, végül – elmaradva az elődöntős idejétől – a hetedik helyen ért célba. Kozma Dominik lemaradt a döntőről, a 16. helyen végzett. Rossz volt az úszásom. Nem vagyok hozzászokva az estéhez, lehet. Sokat kivett a váltó 100 métere, nem bírtam az esti 200-at úgy, hogy délután még volt egy 200 méter. A rajt után nem voltam eléggé lendületes, 20-25-nél jöttem csak bele. Nem a saját ritmusomat úsztam, elveszett a fokozatosságom, nem csodálom, hogy nem tudtam bejönni a végén – fogalmazott a 15. helyen végzett úszó. 100 pillangón a svéd Sarah Sjöström 55.48-es időeredménnyel, új világcsúccsal győzött. Ugyanitt Szilégyi Liliána korábban búcsúzott a küzdelmektől, a 14. helsen fejezte be a szereplését. A doppingvétség miatt korábban eltiltott orosz Julia Jefimova csodállatosan lehajrázta a szinte végig vezető litván Ruta Mejlutytét 100 mellen. Ugyanitt Lillia King kvalifikált legjobb idővel a szám döntőjébe. Ezen a távon Sztankovics Anna nem jutott tovább a középdöntőbe. A brit Adam Peaty tovább javította az előfutamban felállított világrekordját, nagy fölénnyel magabiztosan nyert 100 mellen. A férfi 100 hát mindkét középfutamában amerikai győzelem (Ryan Murphy, David Plummer) született. Kettejük között mindössze 1 század a különbség. Nagy csata lesz az aranyért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »