Szinte az utolsó pillanatokban is kiszállhatnak a versenyből a pártok jelöltjei.
Könnyen lehet, hogy sok, ellenzéki pártra szavazó polgár csak vasárnap, a választókörben szembesül azzal, hogy kedvenc jelöltjét jogszerűen, tollal kihúzták a szavazólapról, és akkor kell új jelölt után néznie. A pártok egyéni képviselőjelöltjei ugyanis a szavazást megelőző napon még visszaléphetnek. A jelöltek nagy száma és a külföldről érkező voksok miatt előzetes eredményre is később számíthatunk.
A legelső külképviseleti szavazókör megnyitása előtt, vagyis április 7-én közép-európai idő szerint 11 óráig léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek az április 8-i országgyűlési választáson a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) március 23-án elfogadott iránymutatása szerint. Az egyéni jelöltek visszalépését a szavazólapokat gyártó ANY Biztonsági Nyomda március 22-ig tudta követni.
Ennek kapcsán Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke korábban úgy nyilatkozott: a kampány utolsó időszakában visszalépő jelöltek nevét a szavazatszámláló bizottságok tagjai húzzák le tollal a szavazólapokról. Megjegyezte: ezt megkönnyítendő minden szavazókörben lesz egy kinagyított szavazólap, amelyen jelzik a kihúzandó visszalépett jelöltet.
Most még tiszta a kép, a visszalépések miatt azonban hamarosan összekuszálódhatnak a sorok Fotó: Mirkó Istvan
A pártok egyéni képviselőjelöltjeinek visszalépése kapcsán Patyi András korábban úgy nyilatkozott: az NVI figyeli a jelöltek kiesését, visszalépését, ezeknek a változásoknak a választási informatikai rendszerbe való átvezetését az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák végzik. Az adatok a központi választási nyilvántartási rendszerből folyamatosan elérhetők.
– Amennyiben egy párt jelöltjeinek száma az országos listához szükséges szám alá csökken, azt az NVI azonnal jelzi az NVB-nek, amely határozatot hoz a lista megszűnéséről – tette hozzá az NVB elnöke.
A visszalépések kapcsán Patyi András az Inforádiónak nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok értelmében egy pártlista állításához 9 megyében és a fővárosban a 106 körzetben legalább 27 egyéni jelöltet kell állítania egy jelölőszervezetnek.
A kész szavazólapokon már csak utólag korrigálhatják a jelöltek névsorát Fotó: Mirkó István
Amennyiben – például a koordinált jelöltállításhoz szükséges visszaléptetések nyomán – ezt a minimumkövetelményt egy párt nem tudja teljesíteni, törlik a listáját. Az NVB elnöke megjegyezte: a töredékszavazatok esetében figyelembe kell venni a határon túli szavazatokat és a külképviseleteken – konzulátusokon, nagykövetségeken – leadott voksokat is, amelyek adott esetben érinthetik egyéni jelöltek sorsát is, főleg a szoros versenyt ígérő körzetekben.
Ami a választás eredményét illeti, előzetes részadatok már a szavazás utáni órákban rendelkezésre állnak. Azonban arra számítani kell, hogy hosszabb időt vesz igénybe a számolás, mint más években, mert némelyik szavazólapon 30 jelölt neve is szerepel.
– Lehetséges, hogy csak éjfél után lesz meg a végeredmény – jövendölte Pálffy Ilona. A külföldről érkező szavazatokat is figyelembe vevő előzetes végeredmény április 14-én várható, a végső, hivatalos, jogerős eredményt legkésőbb április 27-ig kell megállapítania az NVB-nek.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »