Káosz az ellenzék soraiban

Káosz az ellenzék soraiban

Nincs egyetértés a baloldalon.

Karácsony nem támogatja a kétharmados jogszabályok feles törvénnyel történő megváltoztatását, ez szerinte hűbelebalázs jogászkodás – olvasható a Magyar Hírlap összefoglalójában.

A Párbeszéd vezetőinek zárt Facebook-csoportjából származó hozzászólások szerint a Gyurcsány-show felelősei képtelenek voltak normálisan megszervezni az előválasztást, ezért állt le az informatikai rendszer. Erről először az Index írt, de az Origóhoz is eljutottak azok a bejegyzések, amelyek cáfolják, hogy kínai hackerek támadták meg az előválasztás informatikai rendszerét.

Zavar támadt tehát az erőben, amit az is jelez, hogy Karácsony Gergely főpolgármester egyenesen arról írt, hogy nem támogatja a kétharmados jogszabályok feles törvénnyel történő megváltoztatását, mert ez szerinte hűbelebalázs jogászkodás, nem az európai út, és nem segíti a korszakváltást.

Hírdetés

A dobrevi terv füstbe mehet, ráadásul a Gyurcsány-pártot még egy csapás érte pénteken. Ráczné Földi Juditról, a DK elnökségi tagjáról, illetve Fejér megye 1-es választókerületének DK-s jelöltjéről a Válasz Online azt írta, hazudott arról, hogy nincs érdekeltsége offshore-cégben. Az előválasztáson indulóknak ugyanis alá kellett írniuk egy feddhetetlenségi nyilatkozatot, amely szerint nincs off-shore vállalkozás a nevükön vagy családjuk tulajdonában. A portál dokumentumokat tett közzé, amelyek ezt Rácznénál cáfolják.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Hírlap honlapján olvashatnak.

www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »