Újabb veszteség érte a felvidéki magyarokat és a Csemadok nagy családját. Kantár Éva az Érsekújvári járás Csemadok-alapszervezeteinek meghatározó személyisége volt, mint a szímői alapszervezet legrégebbi elnöke, aki 35 éve állt folyamatosan a szervezet élén.
Az 1980-as évek elejétől ismertem őt, járási tisztségem kapcsán. Szímő községben a 120 km-re elnyúló járás északi részének legnagyobb és legtevékenyebb Csemadok-alapszervezete működött évtizedekig, átlagosan 200 fölötti taglétszámmal, az ő elnökletével.
A népművészet, a népzene területén volt otthonos, és az általa alapított csoportokkal (éneklőcsoport, citerazenekar) járta nemcsak a járás fesztiváljait, de országos, és határon túli rendezvényeken is szerepeltek, versenyeztek. A falu tehetségeit, a fiatalokat nem hagyta elveszni, s ezért mindig volt utánpótlás ezekben a csoportokban.
Vezérelve volt a nemzettudat, a történelmi tudat erősítése pedagógusi pályáján, de a szervezeten belül is. A nemzeti megemlékezések Szímőn általa mindig igen jól előkészített és alapos programmal jelezték az itt és most, értünk szóló nemzettudatot.
Számtalan neves történész, politikus, és személyiség fordult meg ezeken az ünnepségeken a falujában. Fontos szerepe volt a Jedlik Ányos-emlékszoba létrehozásában, és a Jedlik Napok elindításában, példaértékű volt az együttműködése a helyi iskolával, önkormányzattal.
Élete volt a magyar közösség, mindennapjai is arról szóltak. Még akkor sem veszítette el a hitét, reményét, amikor a sors súlyos anyai fájdalmakat rótt rá, 26 éves, igen tehetséges fiának elvesztésével 2003-ban.
Mert a lélek nem nyugszik. Nagy reménységű költő fia, Csaba halála után az emlékével karolta fel a hazai magyar fiatalságot. Elindította a Kantár Csaba Irodalmi Díj létrehozását, melyet évente emléknap keretében adományoznak az arra érdemeseknek. Fiatal hazai író és költő tehetségek sora került ki díjjal a szímői megemlékezésről, melynek fő mentora az édesanya, Kantár Éva, segítői pedig helyi társai, tisztelői voltak.
Fájó érzés ismét egy jó magyar embertől, a közösségért élő, tevő sorstárstól búcsúzni. Évát soha nem feledjük! Nemzedékek nőttek a keze alatt nemcsak az iskolapadokban, hanem a közéletben is. Magyarságához való hűsége legyen példaértékű! Köszönjük, amit a közösségért tett!
Nyugodjék békében!
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
