Kane, Rodri vagy Mbappé? – minden idők egyik legszorosabb Aranylabda-versenye jöhet Lencsés Zoltán2026. 09. 17., cs – 15:26
Október 26-án, a londoni Palladium színpadán adják át a 2026-os Aranylabdát, és ritkán volt ennyire nehéz egyetlen játékos szezonját a többiek fölé helyezni.
A France Football és az UEFA szeptember 8-án hozta nyilvánosságra a harmincfős jelöltlistát, amelyen Harry Kane, Rodri, Kylian Mbappé, Lamine Yamal és Lionel Messi mellett ott van a címvédő Ousmane Dembélé, Michael Olise, Jude Bellingham, Declan Rice és Erling Haaland is. A hetvenedik Aranylabda történetéhez illően a gálát először rendezik Londonban – tisztelgésként az első győztes, az angol Stanley Matthews előtt.
A díj megítélésénél három fő szempont érvényesül: az egyéni teljesítmény és a döntő pillanatokban mutatott klasszis, a csapattal elért eredmények, valamint a sportszerűség. A férfiaknál a FIFA-ranglista első száz országának egy-egy újságírója szavaz. Ez azért fontos, mert az Aranylabda már nem egyszerűen azt méri, ki lőtte a legtöbb gólt, és azt sem, ki nyerte a legtöbb trófeát. A kérdés inkább az: kinek a szezonja adható elő a legmeggyőzőbb történetként? Egy világbajnoki évben ez pedig különösen összetett problémákat vet fel.
Kane: a tökéletes klubidény
Ha kizárólag a teljes szezon egyenletességét és az egyéni teljesítményszámokat nézzük, Harry Kane mellett szól a legtöbb érv. A Bayern München csatára 51 klubmérkőzésen 61 gólt és hét gólpasszt jegyzett: 36 gólt szerzett a Bundesligában, tizennégyet a Bajnokok Ligájában, tízet a Német Kupában és egyet a Szuperkupában. Hatvanhat percenként talált be. Megnyerte az európai Aranycipőt, a Bayern pedig bajnok és kupagyőztes lett. A Német Kupa döntőjében Kane mesterhármassal intézte el a Stuttgartot. Ennél tisztább „Aranylabda-szezon” klubszinten aligha létezik.
Emellett Kane nyara sem sikerült rosszul. Anglia harmadik lett a világbajnokságon, ő pedig hatszor talált be. Nem ő volt a torna legjobb játékosa, és a végjátékban már kevésbé tudta meghatározni a mérkőzéseket, ám az egész idényt együtt nézve nincs még egy jelölt, aki ilyen elképesztő mennyiségű gólt kombinált volna bajnoki címmel, kupagyőzelemmel és vb-éremmel. Ha Kane nyer, 2001 és Michael Owen óta először kapja angol játékos az Aranylabdát.
Van azonban egy komoly ellenérv: a Bayern nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját. A bajorokat az elődöntőben a későbbi győztes PSG állította meg, márpedig az Aranylabda történetében a tavaszi BL-egyenes kiesés gyakran többet nyom a latban negatív értelemben, mint egy teljes bajnoki idény pozitív dominanciája. Ettől még szeptember közepén Kane az a játékos, akinek a pályázatán a legnehezebb fogást találni.
Rodri: a világbajnok, maga Spanyolország
Előfordulhat, hogy hiába Kane szinte tökéletes szezonja, Rodri néhány hete mindent felülírhat. Spanyolország világbajnok lett, a döntőben hosszabbítás után 1–0-ra legyőzte Argentínát, Rodri pedig nem egyszerűen csapatkapitányként emelhette magasba a trófeát: ő kapta a világbajnokság Aranylabdáját is. A döntőben 105 passzából 101 pontos volt, párharcainak nyolcvan százalékát megnyerte, és két helyzetet is kialakított. Spanyolország nyolc világbajnoki mérkőzésén mindössze egy gólt kapott, Rodri pedig a csapat alaptaktikájának meghatározó játékosa volt.
Ez majdnem tankönyvi Aranylabda-narratíva. Rodri 2024-ben már megnyerte a díjat, most pedig ugyanazt az érvet még magasabb szinten reprodukálta: nem a látványos statisztikák játékosa, hanem azé a képességé, hogy egy elit csapat teljes szerkezetét meghatározza. A Manchester Cityvel ugyan elbukta a bajnoki versenyfutást az Arsenal ellen, de FA-kupát és Ligakupát nyert, majd a világbajnokságon olyan teljesítményt nyújtott, amely gyakorlatilag kikényszerítette, hogy ismét bekerüljön a világ legjobb játékosáról szóló vitába.
Rodri esete egyben azt is megmutatja, hogyan változott az Aranylabda. Egykor szinte automatikus reflex volt a legjobb támadó felé fordulni. Most már egy hatos is lehet a futballév főszereplője.
Mbappé: lehet valaki a világ legjobbja nagy trófea nélkül?
Kylian Mbappé pályázata egészen más. A Real Madrid idényében kevés volt a közös, csapatszintű siker, egyéni szempontból viszont a francia támadó szinte mindent megtett, amit lehetett. 44 mérkőzésen 42 gólt szerzett, 25 találattal spanyol gólkirály lett, a Bajnokok Ligájában pedig tizenöt góllal végzett az élen. Aztán következett a világbajnokság.
Mbappé nyolc mérkőzésen tíz gólt és négy gólpasszt produkált, megnyerte az Aranycipőt, és 22 találattal minden idők legeredményesebb világbajnoki gólszerzőjévé vált. Franciaország csak az elődöntőig jutott, ezért a történetből hiányzik a lezárás, amely 2022-ben Lionel Messi mellett szólt. De egy tízgólos vb és egy 42 gólos Real Madrid-idény kombinációját nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról.
Mbappé problémája az, hogy két különböző Aranylabda-logika ütközik nála. Ha a kérdés az, ki volt a legfélelmetesebb támadó, akkor Harry Kane előnyben van. Ha pedig az a kérdés, hogy ki nyerte a legfontosabb címet, címeket, akkor Rodrinál van a labda.
Yamal: már nem a jövő embere
Lamine Yamalról lassan értelmét veszti azt mondani, hogy „korához képest” fantasztikus. Egyszerűen fantasztikus. A Barcelona szélsője 16 góllal és 11 gólpasszal zárta a bajnokságot, a La Liga 2025–26-os idényének legjobb játékosává választották, és kulcsszerepet játszott a Barcelona bajnoki címében. Minden sorozatot figyelembe véve 45 mérkőzésen 41 gólban vállalt közvetlenül szerepet.
A világbajnokságot is megnyerte Spanyolországgal, de itt van az a részlet, amely valószínűleg Rodri mögé helyezi: sérülések miatt nem tudta ugyanúgy uralni a tornát, ahogyan a Barcelonában az egész klubidényt. Ettől még tizenkilenc évesen egyszerre spanyol bajnok és világbajnok, és már 2025-ben is második lett Dembélé mögött az Aranylabda-szavazáson. Nem az a kérdés, nyer-e valaha Aranylabdát. Sokkal inkább az, hogy már 2026-ban eljött-e az ő ideje.
Kapcsolódó cikkünk
Ritkán fordul elő, hogy egyszerre ennyi nagy múltú európai klub kerüljön ilyen mély gödörbe a szezon legelején.
Az őszi fordulók után a Paris Saint-Germaintől a Manchester Uniteden, a Tottenhamen és az Aston Villán át a Valenciáig, a Villarrealig és a Mönchengladbachig szinte az összes topligában akadtak meglepő rajtok.
19 éves mélypontról kapaszkodik a PSG
Amióta a katari befektetők betették a lábukat a párizsi klubhoz, mindössze két olyan szezon volt, amikor nem a PSG lett a francia bajnok: tíz éve a Monaco, 2020–21-ben a Lille tudta letaszítani a trónról.
Az összességében elvitathatatlan hazai hegemónia az elmúlt két idényben nemzetközi szinten is beérett, a csapat ugyanis a legutóbbi két Bajnokok Ligája-kiírást megnyerte. Ehhez képest a 2026–27-es idény rajtja sokkolónak bizonyult: a csapat 19 éve nem kezdett ilyen rosszul bajnoki szezont.
A bajok már a nyár végén elkezdődtek: Luis Enrique együttese augusztus közepén a Trophée des Champions döntőjében, vagyis az idény első francia trófeájáért, a Szuperkupáért vívott mérkőzésen elvérzett, akkor a Lens annak ellenére nyert, hogy bő egy félidőt emberhátrányban küzdött.
A bajnokságban sem javult a helyzet, a PSG az első fordulóban Rennes-ben 0–2-ről állt fel, majd a második körben a Lille otthonában is hasonló forgatókönyv szerint szenvedett, de akkor még jobban kicentizte, hiszen Vitinha a 91., Marquinhos pedig a 95. percben talált be, pontot mentve csapatának.
A 3. fordulóban aztán a Parc des Princes-ben, a bajnoki címre törő Monaco ellen már a szerencse is elfogyott: Marquinhos vezető gólja után a vendégek 58. és 72. percben szerzett találatai 2–1-es vendégsikert hoztak, a párizsiak pedig 2021 márciusa óta először kaptak ki félidei vezetés birtokában.
„Nincs ok az aggodalomra. Ezt őszintén mondom. Hány kapura lövése volt a Monacónak? Kettő. Hány gólt szerzett? Kettőt. Majd a szezon végén meglátjuk, hogy kiegyenlítődnek-e a dolgok. Amit szeretnék megértetni, az az, hogy ne csak az eredményt nézzük. Szenzációsan támadtunk, sokkal jobban, mint sok olyan meccsen, amikor nem kaptunk gólt. De a szerencse nem a mi oldalunkon állt”
– mondta a vereség után Luis Enrique.
Egyelőre úgy tűnik, igaza lesz, mert a mélypont óta a csapat 6–1-re lemosta a Slovant a BL-ben, a hétvégén pedig 1–0-ra nyert az addig veretlen Brest vendégeként. Igaz, ehhez azért kellett Matvej Szafonov kapus is, aki a meccs végén bravúrral hárította Pathe Mboup lövését. Egy újabb bajnoki iksz nem mutatott volna jól…
Tottenham: csak a szokásos
A Premier League-ben két, komoly ambíciókkal induló csapat is padlót fogott. A Tottenham a nyáron 366 millió eurót költött igazolásokra – ebből Sandro Tonali (Newcastle) 108, Mateus Fernandes (West Ham) 99, míg Sávio (Manchester City) 88 millió eurót kóstált –, ennek ellenére négy forduló után egyetlen győzelmet sem tudott aratni, sőt még gólt sem szerzett a bajnokságban.
A botrányos kezdéssel a csapat mondhatni a megszokott 17. helyen áll (ahol 2024–25-ben és tavaly is zárt), és bár a lövési és a labdabirtoklási mutatói nem katasztrofálisak, gól nélkül mit sem ér mindez.
„30 percen át nagyon jól játszottunk. Aztán azzal, hogy nem jött a gól, elvesztettük az önbizalmunkat. Sok hibát követünk el, sorra rossz döntéseket hozunk a befejezésekben és a passzokban. A vébé és az átigazolási piac miatt sajnos csak tíz napja kezdhettük el a teljes kerettel a munkát”
– nyilatkozta Roberto de Zerbi, a Tottenham menedzsere a szombati, Everton elleni 0-0 után.
A statisztika valóban szörnyű: 407 perc telt el azóta, hogy a Tottenham utoljára gólt szerzett a PL-ben, miközben 2006 szeptembere óta először nem sikerült négy egymást követő bajnokin gólt szereznie. Ennél gyalázatosabb szezonrajtot csupán a Crystal Palace mondhat magáénak, 2017–18-ban az első hét meccsén maradt gólképtelen. De így is simán bennmaradt, végül a 11. lett – ez azért jó hír a Spursnek is.
Padlón az Aston Villa
Az Aston Villa helyzete még ennél is aggasztóbb. Unai Emery együttese tavaly negyedik lett a PL-ben, és megnyerte az EL-t – ehhez képest az új idényben mindössze egyetlen pontot szerzett az első négy bajnokin. A sorozat augusztus végén a Brighton elleni 0–4-es vereséggel indult, majd jött egy Arsenal elleni 0–1 és egy Hull elleni 0–0. Ugyan a BL-ben a Club Brugge elleni 3–2-es idegenbeli sikerrel úgy tűnt, van esély a válságból való kilábalásra, de szombaton a Villa Parkból a Nottingham Forest is elvitte a három pontot (1–2).
„Időre és több szenvedélyre van szükségünk, hogy megpróbáljuk megvalósítani az elvárásainkat”
– nyilatkozta Unai Emery edző, aki egy dolognak örülhetett csupán, hogy csapata 372 perc után legalább gólt szerzett a Premier League-ben.
Ez már a negyedik alkalom, hogy a Villa az első négy bajnokiját nyeretlenül kezdte – korábban 1992–93-ban, 1997–98-ban és tavaly, a 2025–26-os szezonban fordult elő ugyanez. De akkor jött a feltámadás, és ezen alkalmaknál a hetedik helynél nem zárt rosszabbul az együttes…
Edzőváltás Valenciában, bűnrossz Villarreal-rajt
A La Ligában két csapat is története egyik legrosszabb rajtját produkálta. A Valencia öt forduló alatt mindössze egyetlen pontot gyűjtött a lehetséges tizenötből, és egyetlen gólt szerzett. Carlos Corberán csapata a nyitányon 0–0-s döntetlent játszott a Celta Vigo ellen, majd sorozatban négyszer kikapott: a Betistől (0–1), a Deportivótól (1–3), a Barcelonától (0–5), legutóbb pedig a Sevillától (0–1).
A rajt a klub 1999–2000-es és 2024–25-ös szezonjának nyitányával azonos súlyú – utóbbi végül bennmaradással zárult, előbbi viszont történelmi idényt hozott: a Valencia akkor végül a harmadik helyen zárt, és BL-döntőt is játszott.
A jelenlegi keret azonban ettől fényévekre van, ezt érzi a vezetés is, ugyanis vasárnap azonnali hatállyal felbontotta Ron Gourlay vezérigazgató, valamint Carlos Corberán vezetőedző és stábja szerződését. A 43 éves szakember 72 tétmeccsen irányította a csapatot, a mérlege 28 győzelem mellett 18 döntetlen és 26 vereség volt. Hogy ki lesz a végleges utód, még nem tudni (a pletykák José Luis Mendilibar, Thiago Motta, Ante Cacic, Ernesto Valverde és Jagoba Arrasate nevét emlegetik), egyelőre a tartalékcsapatból feljebb emelt Óscar Sánchez irányítja az edzéseket.
A Villarreal sem sokkal jobb: Ínigo Pérez, aki a Rayo Vallecanótól érkezett nyáron, az első négy bajnokiján mindössze két pontot – két döntetlent és két vereséget – szerzett a lehetséges tizenkettőből.
Ez a klub történetében minden idők legrosszabb négymeccses rajtja, kérdés, hogy meddig tart a türelem.
Kapcsolódó cikkünk
Minden egyes szezonkezdet előtt nehéz megjósolni a topligák lehetséges végkimenetelét. Mindig akad csúcsfavorit, olyan meglepetéscsapat, amely jól erősít és/vagy tökéletesen rakja össze a keretét, abban viszont a legtöbb szakértő egyetért, hogy az újoncok eleve hatalmas hátránnyal indulnak.
Nem csupán a rutin, hanem a költségvetés miatt is, így nem nagy tévedés, ha ezekre a csapatokra azt mondják, a kiesés ellen fognak harcolni. Aztán persze mindig akadnak váratlan esetek…
A Bundesliga felvezetésében mi is azt írtuk, hogy „ami a kiesést illeti, azért a két újonc, az Elversberg és a Paderborn versenyben lesz az életben maradásért, a Schalke pedig talán a múltjából kiindulva könnyebben megkapaszkodhat”.
Ehhez képest az Elversberg két meccsen hat pontnál jár.
Persze, ne becsüljük túl a Bundesliga tabelláját két kör után. Tavaly az 1. FC Köln a feljutása után két győzelemmel és egy döntetlennel kezdett, de a szezon végéig a kiesés ellen küzdött. Az azt megelőző évben a Heidenheim két meccs után még a tabella élén állt, de végül alsóházi rájátszásra kényszerült, és éppen a Elversberg ellenében harcolta ki a bennmaradást. De 2017-ben a HSV is megnyerte első két bajnokiját, majd a következő év májusában simán kipottyant.
Szóval messze még a vége, de azért az Elversberg – amelyről eddig csak azt tudhattuk, hogy a Bundesliga történetének legkisebb csapata egy vasútállomás nélküli városból – két forduló alatt levetkőzte a falusi kiscsapat fílingjét. Legalábbis a Leverkusen (3–2) és a Mönchengladbach (4–3) már biztosan nem nézi le, főleg utóbbi, amelyet 1–3-ról fordítva győzött le idegenben.
Tökéletes fejlesztések
De miért is olyan sikeres ez a kis klub? Egyrészt a fejlesztési koncepciójuk még német szinten is kimagasló: előbb kiszemelik, majd elcsábítják a tehetségeket a topkluboktól, és komoly szintre emelik őket.
2022-ben a Werder Bremen kölcsönadta Nick Woltemadét az Elversbergnek, míg a Hoffenheim 2024-ben Fisnik Asllanit küldte a Németország délnyugati peremén fekvő, mindössze 12 800 lakosú kisvárosba. A két klub azonban olyan játékosokat kapott vissza, akik hamarosan viharos gyorsasággal meghódították a Bundesligát.
A szakemberek szerint ebben közrejátszott a nyugalmat sugárzó környezet is, ahol távol a nagy tömegektől és az állandó médiazajtól nyugodtan lehetett fejlődni.
Az Elversberg gyakran viszonylag kedvező feltételekkel vásárol ilyen játékosokat, általában kölcsönbe, néha végleges átigazolásként, de korábbi klubjaik számára visszavásárlási záradékot biztosítva. Ez általában mindkét fél számára előnyös helyzet, az Elversberg ezáltal olyan magasan képzett tehetségeket szerez, akiknek addig nyomás alatt kellett megküzdeniük, most viszont kiteljesedhetnek.
Változatlan koncepcióval
Ha rápillantunk a csapat jelenlegi bevásárlólistájára, akkor ugyanezt a koncepciót fedezhetjük fel: fiatal tehetségek érkeztek nagyon jó klubokból. Jött Cole Campbell a Borussia Dortmundtól (egy gól ebben a szezonban), Noel Futkeu az Eintracht Frankfurttól (egy gólpassz), Francis Onyeka a Bayer Leverkusentől (egy gólpassz), Noah Darvich a Stuttgarttól. És az a Bayern Münchentől megszerzett Maurice Krattenmacher, aki kétszer is betalált, miután csereként beállt a Mönchengladbach ellen.
Az egyértelmű, hogy ha van megfelelő stratégia, akkor a nevek vezetői szinten sem számítanak. Miután 2025 tavaszán elbukta a csapat a feljutásért vívott playoffpárharcot (a már említett Heidenheim ellenit), Horst Steffen edző a Werderhez távozott. Hat hónappal később a sportigazgató, Nils-Ole Book a Borussia Dortmund ajánlatát fogadta el. De az Elversberg sikereinek feltételezett két főszereplőjének elvesztése sem okozott sokkot.
A 40 éves Vincent Wagner az ifjúsági csapattól előrelépett vezetőedzőnek, a sportigazgatói munkát Josef Welzmüller és Christian Weber vette át, és az addigi átfogó stratégiának köszönhetően a klub meg sem érezte a nagy váltást. A csapat koncepciója pedig változatlan maradt: az identitás magában foglalja a bátor, támadó futballt, még a jóval esélyesebbnek tartott riválisokkal szemben is. És lám, a Leverkusen, illetve a ’Gladbach elleni mérkőzések lenyűgöző bizonyítékot szolgáltattak erre. A védekező futball nem tartozik a csapat DNS-éhez, ezért is olyan élvezetes nézni a játékukat. A két meccsen kapott öt gól viszont azt jelenti, hogy a védekezés stabilitásával vannak gondok, de egyelőre ezt a hét szerzett gól ellensúlyozta. A kérdés az, hogy ez a stílus kitarthat-e egy egész szezonon keresztül?
Kapcsolódó cikkünk
Újabb átigazolási rekordot döntött a Premier League: az angol élvonal húsz klubja összesen 3,48 milliárd fontot költött játékosokra a 2026-os nyári átigazolási időszakban. Ez jócskán felülmúlja az egy évvel korábbi, 3,19 milliárdos csúcsot, és csaknem háromszorosa annak az 1,19 milliárd fontnak, amelyet tíz évvel ezelőtt fizettek ki az angol klubok. Körkép.
Az idei piac utolsó nagy dobása a Manchester Cityé lett: a klub 125 millió fontért megszerezte Enzo Fernándezt a Chelsea-től, beállítva ezzel a brit átigazolási rekordot. A nyár további óriásüzletei közé tartozott Bradley Barcola Liverpoolba igazolása – bónuszokkal akár 123 millióért –, Morgan Rogers 117 milliós szerződtetése a Chelsea-hez, Elliot Anderson 116 milliós Manchester City-transzfere, valamint Sandro Tonali Tottenhambe költözése, amelynek összértéke elérheti a 100 millió fontot.
A számok önmagukban is rendkívüliek, az európai összehasonlítás azonban még látványosabb. A Serie A klubjai 843,6 millió, a La Liga csapatai 603,5 millió, a Bundesliga együttesei 507,6 millió, a Ligue 1 klubjai pedig 490,6 millió fontot költöttek. A négy bajnokság összesített kiadása így is elmaradt a Premier League 3,48 milliárdjától. Az angol élvonal egymaga körülbelül négyszer annyit költött, mint az olasz Serie A.
A Premier League ugyanakkor egyre inkább saját, belső átigazolási piacában bízik. A Reuters szerint a nyári üzletek mintegy 38 százaléka két Premier League-klub között köttetett, szemben az előző nyár 30 százalékával.
Enzo Fernández Chelsea–Manchester City, Morgan Rogers Aston Villa–Chelsea, Elliot Anderson Nottingham Forest–Manchester City, Sandro Tonali Newcastle–Tottenham és Bruno Guimaraes Newcastle–Arsenal váltása mind ezt a tendenciát erősítette.
Ennek szakmai logikája is van. Amikor egy klub százmillió font körüli összeget fizet egy játékosért, komoly értéket jelent, ha már bizonyítottan képes alkalmazkodni a Premier League sebességéhez és fizikális követelményeihez. Az angol klubok pénzügyi ereje azonban azt is lehetővé teszi, hogy olyan belső árszint alakuljon ki, amelyet Európa nagy részén egyszerűen nem tudnak követni.
A rekordköltést ugyanakkor érdemes nettó alapon is vizsgálni. A Premier League klubjai 2,17 milliárd font bevételt realizáltak játékoseladásokból, így a liga együttes nettó költése „csupán” 1,30 milliárd font volt. Vagyis miközben a bruttó transzferforgalom újabb rekordot döntött, a klubok – részben a szigorúbb pénzügyi szabályozás miatt – jelentős összegeket igyekeztek visszatermelni eladásokból is.
Talán még látványosabban mutatja az erőviszonyokat, hogy már egy Premier Leaguebe frissen feljutó klub is európai nagyhatalomként jelenhet meg a piacon. Az Ipswich 190,7 millió fontos nettó költéssel a teljes angol mezőny második helyén végzett ebben a mutatóban, csak a Liverpool 219,4 milliója előzte meg. A feljutás gazdasági értelemben tehát már nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy klub több pénzt költhet: gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra Európa tehetős vásárlói közé kerülhet.
A kontinens többi része ugyanakkor nem válik jelentéktelenné – inkább átalakul a szerepe. A francia Ligue 1 például 467 millió fontos transzferprofitot termelt, miután klubjai közel 958 millió font bevételt realizáltak játékoseladásokból. A francia futball továbbra is rendkívül hatékonyan nevel fiatal tehetségeket, amelyekért aztán elsősorban az angol klubok fizetnek ki komoly összegeket. Egyre inkább egy beszállító–vásárló kapcsolat rajzolódik ki: Franciaország és részben a többi európai topliga termeli a játékosokat, a Premier League pedig rendelkezik azzal a pénzzel, amellyel a piac tetején ülve vásárolhat.
Ezért talán már nem is az a legfontosabb kérdés, fenntartható-e az angol költekezés. A Premier League pénzügyi fölényét évek óta a televíziós bevételek, a globális kereskedelmi piac és a klubok nemzetközi népszerűsége táplálja.
Sokkal érdekesebb, milyen hatással lesz mindez hosszabb távon az európai futballra. Amikor egyetlen bajnokság többet költ, mint a Serie A, a La Liga, a Bundesliga és a Ligue 1 együttvéve, miközben egyre több százmilliós üzletet saját klubjai között köt meg, már nem egyszerűen gazdagabb versenysorozatról beszélünk. A Premier League pénzügyi értelemben lassan külön ökoszisztémává válik. A pályán még nem szakadt el Európától. A játékospiacon viszont a távolság egyre nagyobb.
A kétszer százmilliós ember – de miért?
Enzo Fernández futballtörténelmet írt: ő lett az első játékos, akiért pályafutása során két különböző klub is több mint százmillió eurót fizetett. A Chelsea 2023 januárjában 106,8 millió fontért vásárolta meg a Benficától, most pedig a Manchester City 125 millió fontos, nagyjából 145 millió eurós üzletben viszi el. Első pillantásra még különösebbé teszi a transzfert, hogy a City néhány héttel korábban 116 millió fontot adott Elliot Andersonért. Csakhogy a két futballista nem egymás alternatívája: inkább ugyanannak az új középpályának két különböző alkatrésze.
A Manchester City egyetlen nyár alatt szinte a teljes középpályát elvesztette, ami egyben egy korszak lezárása is. Rodri Barcelonába távozott, Bernardo Silva szerződése lejárt, Nico González és Tijjani Reijnders szintén elment, miközben Pep Guardiola helyét Enzo Maresca vette át. A klub tehát nem egy működő gépezet tetejére vásárol még két luxusalkatrészt, hanem új motort épít. Így jobban megérthető, miért kell Enzo Fernández Elliot Anderson mellé.
Anderson alapvetően intenzitást ad. A Forestben és az angol válogatottban labdaszerzőként, agresszív presszingjátékosként, labdavezetőként és box-to-box középpályásként vált elit szintű futballistává. A 2025–2026-os Premier League-idényben 11 mérkőzésen szerzett legalább tízszer labdát – többször, mint bárki más a ligában –, miközben progresszív futásokkal és labdavezetéssel, zónaváltással is képes területet nyerni. Maresca rendszerében lehet bal oldali nyolcas, második hatos vagy a letámadás egyik motorja.
Fernández profilja más. Ő nem elsősorban megszerzi, hanem elosztja és felgyorsítja a labdát. Képes mélyen visszalépni a labdakihozatalhoz, nyomás alatt irányt váltani, vonalakat átjátszani, majd ugyanabban a támadásban a tizenhatos előtt vagy azon belül megjelenni. Maresca ezt már a Chelsea-ben is kihozta belőle. A 2025–2026-os idényben ráadásul látványosan nőtt a támadóproduktuma: 15 góllal és hét gólpasszal zárt minden sorozatot figyelembe véve, majd az argentin válogatottal vb-döntőig jutott. Anderson a rendszer dinamizmusa, Fernández a rendszer karmestere.
Maresca számára ez döntő különbség. A klasszikus 3–2–5-ös támadási struktúrában Fernández egyszerre lehet az egyik mély szervező vagy a félterületet elfoglaló nyolcas. Anderson ezzel szemben többet mozoghat labda nélkül, üldözheti az ellenfelet, léphet ki presszingre, viheti előre a labdát és érkezhet második hullámban. Melléjük érkezett a mindössze 18 éves Ayyoub Bouaddi is, akit azonban Maresca maga is fokozatosan akar beépíteni, vagyis a City nem két, hanem három eltérő profilból építi fel a Rodri–Bernardo-korszak utáni középpályát.
Hogy ér valaki kétszer is százmilliót?
Fernández első százmilliós ára még részben a pillanatnak szólt. A Benfica 2022 nyarán mindössze 12 millió euróért szerezte meg a River Plate-től, fél évvel később pedig már világbajnokként, a torna legjobb fiatal játékosaként távozott Londonba 121 millió euróért. A Chelsea tulajdonképpen nem a féléves portugáliai teljesítményét, hanem a következő nyolc-tíz év potenciális elit középpályását vásárolta meg.
A második százmillió már más természetű. A City nem potenciálért fizet. Bizonyosságért fizet. A 25 éves Fernández már a Premier League-ben bizonyított sztár, világbajnok, klub-vb-győztes, ismeri Maresca játékmodelljét, fizikailag adaptálódott Angliához, és olyan életkorban van, amelyben elméletileg most kezdődik pályafutása legjobb öt-hat éve.
A Chelsea 106,8 millió fontért vette és 125 millióért adhatja tovább. Ez önmagában is ritka eset: egy százmilliós futballista nem veszítette el az értékét, hanem drágább lett. Az áraknál azonban érdekesebb az, hogy milyen kevés százmilliós transzferről mondható ki egyértelműen, hogy sikeres volt.
Gareth Bale az egyik legegyszerűbb eset. Öt Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, két BL-döntőben is gólt szerzett, 2018-ban pedig ollózással döntötte el a Liverpool elleni finálét. A személye körüli viták ellenére sportszakmailag visszahozta az árát.Jude Bellingham szintén, már az első madridi idényében kulcsszerepet játszott a bajnoki és BL-duplában.Declan Rice az Arsenal középpályájának meghatározó játékosa lett, és 2026-ban fontos szerepe volt a klub több mint húsz év után megszerzett bajnoki címében.Moisés Caicedót az első londoni hónapjai után sokan túlárazottnak tartották, mára viszont a világ egyik legjobb védekező középpályása lett. Cristiano Ronaldo Juventus-korszaka árnyaltabb. Rengeteg gólt szerzett és két bajnoki címet nyert, de a klub pontosan azért szerződtette, hogy vele nyerje meg a Bajnokok Ligáját – ez nem sikerült.Mbappé még érdekesebb: a PSG történetének legeredményesebb játékosa lett, mégis ingyen távozott, és párizsi éveiben nem született BL-győzelem. Játékosként talán megérte a pénzt; befektetésként már kevésbé.Grealish esetében ugyanez a kettősség. Százmillió fontért nem lett a City legfontosabb támadója, de alapember volt a 2022–23-as triplázó csapatban. Egyetlen triplázás mennyit ér? Ha csak egyéni produkciót nézünk, túl drága volt. Ha a csapat eredményét, a válasz már nehezebb.
Rajtuk túl viszont látványos roncsderbit nézhettünk.
Coutinho hatalmasat bukott Barcelonában, ahol alapvetően nem illett Messi mellé.Griezmann szintén ugyanazokat a területeket szerette elfoglalni, mint az argentin.Joao Félix játékának szabadságigénye nem passzolt Diego Simeone rendszeréhez.Lukaku néhány hónappal a Chelsea-be érkezése után már arról beszélt, hogy visszavágyik az Interbe.Pogba világklasszis pillanatokat produkált Manchesterben, de soha nem lett belőle az a játékos, aki köré stabilan csapatot lehetett volna építeni.Hazard talán minden idők legrosszabb százmilliós vásárlása: sérülések, túlsúly. 76 Real Madrid-meccsen hét gól, majd visszavonulás.Neymar külön kategória. Marketingértékben, presztízsben és a francia bajnokságban fantasztikus üzletnek tűnhetett, de a PSG a világcsúcsot jelentő 222 millió eurót azért fizette ki, hogy megnyerje vele a Bajnokok Ligáját. Nem sikerült. Ironikus módon Párizs később akkor jutott el az európai csúcsra, amikor már nem egy-egy szupersztár köré, hanem Luis Enrique egységes csapata köré szervezte a projektet.
A százmillió már nem azt jelenti, amit tíz éve
Gareth Bale 2013-as átigazolása történelmi esemény volt: ő lett az első százmillió eurónál drágább játékos. 2026 nyarán viszont alig néhány hét alatt Anderson, Rogers, Diomande, Tonali és Barcola is átlépte a határt, majd megérkezett Fernández második százmilliós üzlete.
Ez részben infláció, részben Premier League-gazdaságtan. Egy angol elit klub számára már nem feltétlenül egy leendő aranylabdás kerül százmillióba. Százmillióba kerülhet egy olyan 23–25 éves, bizonyított Premier League-játékos is, akinek hosszú szerződése van, a klubja nem akarja eladni, vagy akit egyszerre több gazdag vevő akar. Elliot Anderson talán a legtisztább példája ennek. Két évvel korábban a Newcastle 35 millió font körül adta el a Forestnek, most a City 116 milliót fizetett érte.
Nem lett háromszor jobb futballista két év alatt. A piaci helyzete lett háromszor értékesebb.
Enzo Fernández pedig ennek a skálának egy másik a végpontja. A Manchester City nem pusztán azt kérdezte: „ér-e ez a játékos 145 millió eurót?” Sokkal inkább ezt: mennyibe kerül nekünk, ha nincs a keretben egy olyan játékos, aki Maresca futballját azonnal, adaptációs idő nélkül képes irányítani?
Az egyik üldöz, labdát szerez, területet visz át és érkezik. A másik irányít, manipulálja az ellenfél szerkezetét, átjátssza a presszinget és megszabja a tempót. Ha működnek, a City nem két százmilliós középpályást vásárolt, hanem 250 millió fontért megvette a következő korszak középpályáját.
Hogy ez őrült összeg vagy zseniális újjáépítés volt, azt majd az dönti el, hogy milyen csapat születik körülöttük.
Kapcsolódó cikkünk
Elkezdődött a Bajnokok Ligája főtáblás szakasza. Az első játéknap meglepetések nélkül zajlott, és három magyar játékos is végig a pályán volt.
Gyirmót és AEK Athén
Az egyik kora esti mérkőzésen két selejtezőből érkező csapat, az AEK Athén és a LASK Linz csapott össze, előbbiben két magyar válogatott játékos is kezdőként lépett pályára: Varga Barnabás helye a kirobbanó formája okán megkérdőjelezhetetlen volt, a magyar válogatott egyik gólfelelőse az első három fordulóban négy gólt jegyzett a görög bajnokságban, a BL-selejtezőkben pedig két meccs/két gól volt a mérlege.
Vitális Milán a Győrből való érkezése után villámgyorsan akklimatizálódott. Mivel túl későn érkezett, a Levszki elleni BL-selejtezős meccsekre még nem nevezték, a bajnokságban viszont azonnal alapemberré vált, és a LASK ellen már a BL-ben is bemutatkozott. A találkozót végül Marin szabadrúgásgólja döntötte el a görögök javára. Varga és Vitális egyaránt karrierje első BL-mérkőzését játszotta.
Előbbi a későn érő játékos mintapéldája: Varga a 2020/21-es szezonban, azaz 25 évesen még NB II-t játszott a Gyirmóttal, az azt követő évadban, a feljutás után 13 góllal mutatkozott be az NB I-ben, még egy évvel később pedig már 26 gólt vágott Pakson és gólkirály lett…
Ezután a Ferencvárosba igazolva két és fél éven keresztül ontotta a gólokat, míg új kihívást talált magának a görög fővárosban.
Somorjáról a BL-be
Vitális Milán a 2023/24-es szezont még a másodosztályú somorjaiaknál kezdte és azért is meg kellett küzdenie, hogy egyáltalán a DAC A-csapatának keretébe kerüljön. Végül gyorsan beküzdötte magát és alapemberré vált, de 2024 végén, amikor Xisco Munozt Branislav Fodrek váltotta, a szlovák tréner az ősz hátralevő három mérkőzésén mindössze 23 percet adott a magyar középpályásnak. Ő így a télen továbbállt Győrbe, innentől kezdve pedig meredeken felfelé ível a pályája: másfél évet töltött a Rába partján, a bajnoki aranyérmet szerző szezonban az ETO középpályájának motorja volt, az év játékosává választották az NB I-ben, közben pedig a magyar válogatottban is egyre több lehetőséget kapott. Így borítékolható volt a nyári szintlépés…
Vitálist az UEFA honlapja is idézi.
„A Bajnokok Ligája volt az álmom, ma pedig végigjátszhattam egy mérkőzést. Az edzőnk taktikai munkája jobb csapattá tesz minket, az utasításainak köszönhetően biztosítottuk be a győzelmet. Ott hagytuk a szívünket a pályán. Az étvágyunk minden BL-meccsel nőni fogˮ
– mondta a mérkőzés után.
Az AEK egyébként húsz év után nyert BL-meccset, 2006 novemberében az AC Milant győzte le – azóta csak egyszer, a 2018/19-es szezonban volt főtáblás, de pont nélkül esett ki.
Kedden este Dortmundban is volt magyar a pályán: a vendég Villarreal kapuját Gulácsi Péter őrizte, aki nyári érkezése óta az összes eddigi spanyol bajnokin a cserepadon ült, a BL-ben viszont rögtön az első fordulóban megkapta a lehetőséget.
Borussia Dortmund–Villarreal (spanyol) 3:2 (0:0)
Gólszerzők: Veiga (53., öngól), Guirassy (80., 85., a másodikat tizenegyesből), illetve Mourino (66.), Guirassy (93., öngól)
Real Madrid–Internazionale 2:1 (2:0)
G.: K. Mbappé (14.), Valverde (23.), illetve Carlos Augusto (77.)
FC Porto–Manchester City 0:2 (0:0)
G.: Haaland (47., 91.)
Lille OSC–Real Betis (spanyol) 2:3 (2:1)
G.: Ueda (12.), Alexsandro (36.), illetve Bartra (33., 49.), Parrott (53.); piros lap: E. Mbappé (56.)
AEK Athén–LASK 1:0 (1:0)
G.: Marin (21.)
Club Brugge–Aston Villa 2:3 (1:3)
G.: Vetlesen (19.), Tresoldi (61.), illetve McGinn (11.), Buendia (22.), Jackson (43.)
1. forduló, kedd esti eredmények Robbantott a Hull City
De nem csupán a Bundesligában történnek csodaszámba menő dolgok, a Hull City valami hasonlót él át a Premier League-ben. A csapat kilenc év bolyongás után tért vissza a legjobbak közé úgy, hogy a 2017-es kiesést követően 2020–21-ben megjárta a harmadosztályt is, 2024–25-ben pedig mindössze a 21. lett a Championshipben, és csak jobb gólkülönbségének köszönhetően maradt bent.
Tavaly már az alapszakaszbeli hatodik helyével minden várakozást túlteljesített, majd a playoffban erre is rátett egy lapáttal: az elődöntőben 2–0-s összesítéssel kiverte a Millwallt, majd a Wembley-ben a skót válogatott Oli McBurnie 95. percben szerzett találatával 1–0-ra felülmúlta a Middlesbrough-t is.
Ami érdekesség, hogy a klub eszement erővel ment bele a transzferpiacba, és a liga legaktívabb és egyik legtöbbet költő csapata volt ezen a nyáron, ami különösen szokatlan egy frissen feljutott, korábban évekig alacsonyabb osztályokban szereplő egyesülettől.
Ha hinni lehet a Transfermarktnak, akkor 18 (!) új játékost szerződtetett, és összesen 175 millió eurót költött, amivel erősen az élmezőnyben szerepel a nyári forgalmat illetően. A legnagyobb tétel Konsztantinosz Colakisz kapus (Olimpiakosz, 23,3 millió euró), a középső védő, Nobel Mendy (Rayo Vallecano, 23,4 millió euró) és Ilyas Ansah csatár (Union Berlin, 17 millió euró) volt.
Ennek ellenére az Opta szuperszámítógépe drasztikusabb jóslattal állt elő, ugyanis a Hullt tartotta a legesélyesebbnek a kiesésre a teljes bajnokságban, 42,3%-os valószínűséggel. A FourFourTwo szezonelőzetese is baljós hangvételű, a lap végső verdiktje szerint Hull a 20. helyen zárhatja a bajnokságot, mondván, a keret gyenge erre a szintre. Amit viszont a legtöbben kritizáltak, hogy egy olyan csapat, amely a másodosztályú szezonban a negyedik legtöbb, 66 kapott gólt kapta, nem sok esélyt kap a legjobbak között.
Érdemes rápillantani az angol tabellára: a Hull legyőzte 2–0-ra a Manchester Unitedet, majd 1–0-ra a Coventryt, a hétvégén pedig gól nélküli döntetlent játszott a tavaly 4., azaz BL-résztvevő Aston Villával. Három mérkőzés, nulla vereség, nulla kapott gól.
Aubameyanggal hasít a Depor
A La Liga meglepetéscsapata a Deportivo La Coruna, amely nyolc év távollét után tért vissza, és 2018 óta ugyancsak igazi pokoljáráson ment keresztül. Az akkori kiesés olyan mélységbe taszította az együttest, hogy 2019–20-ban a Segunda Divisiónból is kizúgott, és négy szezont a harmadosztályban töltött.
A 2024-es feljutást egy 15., majd legutóbb egy második hely követte, ám a szezon előtti előrejelzések mindegyike azt mutatta, hogy a három feljutó csapat (Racing Santander, Deportivo, Malaga) mindegyike nehéz helyzetben lesz a minőségi színvonalugrás miatt, és mindhárman a bennmaradásért fognak küzdeni.
Bár a feljutó csapatok szokás szerint gyors kiesésre vannak ítélve, mivel nem tudnak annyit költeni, mint a már hosszabb ideje élvonalbeli riválisok, a Deportivónál ehhez képest jóval ambiciózusabb hozzáállást lehetett megfigyelni.
A klub olyan játékosokat szerzett meg kölcsönben, mint a barcelonai védekező középpályás, Marc Casadó, az Atlético Madrid 99-szeres uruguayi válogatott középső védője, José María Giménez vagy az AS Roma balbekkje/balszélsője, Angelino. Rajtuk kívül pedig érkezett az egykori Barca-szélső, Adama Traoré, illetve a topligák most már mindegyikét megjárt gaboni klasszis, Pierre-Emerick Aubameyang.
A rajt a pesszimista előjelzésekhez képest kifejezetten biztató volt: a csapat az első négy forduló után 8 ponttal az 5. helyen áll úgy, hogy az Elche és a Malaga elleni 1–1-es döntetleneket követően a Valenciát 3–1-re, a Villarrealt idegenben 3–2-re verte. Aubameyang pedig egyelőre a legszebb korszakát idézően futballozik, és jelenleg négy gólnál, valamint két asszisztnál jár.
Mi a helyzet a Serie A-ban?
Három forduló után óriási a különbség a Serie A újoncai között. A Frosinone egy szoros, 1–0-s Juventus elleni vereséggel kezdett, majd 3–0-ra nyert Firenzében, vasárnap pedig 3–2-re legyőzte a Veneziát: hat ponttal és 6–3-as gólkülönbséggel kifejezetten erős a rajtja.
A Serie B-t megnyerő Venezia ezzel szemben három vereségnél jár: a Lecce (0–2) és a Milan (0–2) ellen még gólt sem szerzett, Frosinonében pedig hiába kapaszkodott vissza 0–2-ről, végül 3–2-re kikapott. Nulla pont, 2–7-es gólkülönbség – egyelőre ez a legrosszabb újoncrajt.
A playoffon feljutó Monza is gyengén kezdett: az Intertől és az Udinesétől kikapott, Parmában viszont 1–1-gyel megszerezte első pontját. Három meccs után: Frosinone 6, Monza 1, Venezia 0 pont.
A ’Gladbachnál áll a bál
Dráma van a Borussia Mönchengladbachnál is, ahol a csapat az első három forduló után pont nélkül áll. A nyitányon idegenben kikapott 3–0-ra az RB Leipzigtől, majd az első hazai meccsén, a feljutó Elversberg ellen úgy kapott ki 4–3-ra, hogy 3–1-re is vezetett. Szombaton aztán a Freiburg megalázó, 5–0-s zakót mért rá, így nem csoda, ha a vezetés annyira kibukott, hogy lendületből kirúgta Eugen Polanski vezetőedzőt.
„A jó felkészülési időszak és néhány biztató jel ellenére a csapatnak nem sikerült elérnie a várt eredményeket a bajnokságban. Az utóbbi időszak teljesítménye arra a következtetésre juttatott minket, hogy azonnali változtatásra van szükség”
– indokolta a döntést Rouven Schröder sportigazgató, aki ideiglenesen Jan-Moritz Lichte, a Mainz korábbi edzője kezébe adta az irányítást.
A német sajtó egyébként egyöntetűen klubtörténelmi mélypontként írta le a rajtot, noha az abszolút negatív csúcs a 2015–16-os szezonhoz kötődik, amikor öt zakóval, és 2–12-es gólkülönbséggel kezdett a csapat. Az érdekesség (és biztató jel a mostani Gladbach-szurkolóknak): akkor végül 4. helyen végzett az együttes – tehát a rossz rajt önmagában nem determinálja a szezont.
Kapcsolódó cikkünk
Újabb átigazolási rekordot döntött a Premier League: az angol élvonal húsz klubja összesen 3,48 milliárd fontot költött játékosokra a 2026-os nyári átigazolási időszakban. Ez jócskán felülmúlja az egy évvel korábbi, 3,19 milliárdos csúcsot, és csaknem háromszorosa annak az 1,19 milliárd fontnak, amelyet tíz évvel ezelőtt fizettek ki az angol klubok. Körkép.
Az idei piac utolsó nagy dobása a Manchester Cityé lett: a klub 125 millió fontért megszerezte Enzo Fernándezt a Chelsea-től, beállítva ezzel a brit átigazolási rekordot. A nyár további óriásüzletei közé tartozott Bradley Barcola Liverpoolba igazolása – bónuszokkal akár 123 millióért –, Morgan Rogers 117 milliós szerződtetése a Chelsea-hez, Elliot Anderson 116 milliós Manchester City-transzfere, valamint Sandro Tonali Tottenhambe költözése, amelynek összértéke elérheti a 100 millió fontot.
A számok önmagukban is rendkívüliek, az európai összehasonlítás azonban még látványosabb. A Serie A klubjai 843,6 millió, a La Liga csapatai 603,5 millió, a Bundesliga együttesei 507,6 millió, a Ligue 1 klubjai pedig 490,6 millió fontot költöttek. A négy bajnokság összesített kiadása így is elmaradt a Premier League 3,48 milliárdjától. Az angol élvonal egymaga körülbelül négyszer annyit költött, mint az olasz Serie A.
A Premier League ugyanakkor egyre inkább saját, belső átigazolási piacában bízik. A Reuters szerint a nyári üzletek mintegy 38 százaléka két Premier League-klub között köttetett, szemben az előző nyár 30 százalékával.
Enzo Fernández Chelsea–Manchester City, Morgan Rogers Aston Villa–Chelsea, Elliot Anderson Nottingham Forest–Manchester City, Sandro Tonali Newcastle–Tottenham és Bruno Guimaraes Newcastle–Arsenal váltása mind ezt a tendenciát erősítette.
Ennek szakmai logikája is van. Amikor egy klub százmillió font körüli összeget fizet egy játékosért, komoly értéket jelent, ha már bizonyítottan képes alkalmazkodni a Premier League sebességéhez és fizikális követelményeihez. Az angol klubok pénzügyi ereje azonban azt is lehetővé teszi, hogy olyan belső árszint alakuljon ki, amelyet Európa nagy részén egyszerűen nem tudnak követni.
A rekordköltést ugyanakkor érdemes nettó alapon is vizsgálni. A Premier League klubjai 2,17 milliárd font bevételt realizáltak játékoseladásokból, így a liga együttes nettó költése „csupán” 1,30 milliárd font volt. Vagyis miközben a bruttó transzferforgalom újabb rekordot döntött, a klubok – részben a szigorúbb pénzügyi szabályozás miatt – jelentős összegeket igyekeztek visszatermelni eladásokból is.
Talán még látványosabban mutatja az erőviszonyokat, hogy már egy Premier Leaguebe frissen feljutó klub is európai nagyhatalomként jelenhet meg a piacon. Az Ipswich 190,7 millió fontos nettó költéssel a teljes angol mezőny második helyén végzett ebben a mutatóban, csak a Liverpool 219,4 milliója előzte meg. A feljutás gazdasági értelemben tehát már nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy klub több pénzt költhet: gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra Európa tehetős vásárlói közé kerülhet.
A kontinens többi része ugyanakkor nem válik jelentéktelenné – inkább átalakul a szerepe. A francia Ligue 1 például 467 millió fontos transzferprofitot termelt, miután klubjai közel 958 millió font bevételt realizáltak játékoseladásokból. A francia futball továbbra is rendkívül hatékonyan nevel fiatal tehetségeket, amelyekért aztán elsősorban az angol klubok fizetnek ki komoly összegeket. Egyre inkább egy beszállító–vásárló kapcsolat rajzolódik ki: Franciaország és részben a többi európai topliga termeli a játékosokat, a Premier League pedig rendelkezik azzal a pénzzel, amellyel a piac tetején ülve vásárolhat.
Ezért talán már nem is az a legfontosabb kérdés, fenntartható-e az angol költekezés. A Premier League pénzügyi fölényét évek óta a televíziós bevételek, a globális kereskedelmi piac és a klubok nemzetközi népszerűsége táplálja.
Sokkal érdekesebb, milyen hatással lesz mindez hosszabb távon az európai futballra. Amikor egyetlen bajnokság többet költ, mint a Serie A, a La Liga, a Bundesliga és a Ligue 1 együttvéve, miközben egyre több százmilliós üzletet saját klubjai között köt meg, már nem egyszerűen gazdagabb versenysorozatról beszélünk. A Premier League pénzügyi értelemben lassan külön ökoszisztémává válik. A pályán még nem szakadt el Európától. A játékospiacon viszont a távolság egyre nagyobb.
A kétszer százmilliós ember – de miért?
Enzo Fernández futballtörténelmet írt: ő lett az első játékos, akiért pályafutása során két különböző klub is több mint százmillió eurót fizetett. A Chelsea 2023 januárjában 106,8 millió fontért vásárolta meg a Benficától, most pedig a Manchester City 125 millió fontos, nagyjából 145 millió eurós üzletben viszi el. Első pillantásra még különösebbé teszi a transzfert, hogy a City néhány héttel korábban 116 millió fontot adott Elliot Andersonért. Csakhogy a két futballista nem egymás alternatívája: inkább ugyanannak az új középpályának két különböző alkatrésze.
A Manchester City egyetlen nyár alatt szinte a teljes középpályát elvesztette, ami egyben egy korszak lezárása is. Rodri Barcelonába távozott, Bernardo Silva szerződése lejárt, Nico González és Tijjani Reijnders szintén elment, miközben Pep Guardiola helyét Enzo Maresca vette át. A klub tehát nem egy működő gépezet tetejére vásárol még két luxusalkatrészt, hanem új motort épít. Így jobban megérthető, miért kell Enzo Fernández Elliot Anderson mellé.
Anderson alapvetően intenzitást ad. A Forestben és az angol válogatottban labdaszerzőként, agresszív presszingjátékosként, labdavezetőként és box-to-box középpályásként vált elit szintű futballistává. A 2025–2026-os Premier League-idényben 11 mérkőzésen szerzett legalább tízszer labdát – többször, mint bárki más a ligában –, miközben progresszív futásokkal és labdavezetéssel, zónaváltással is képes területet nyerni. Maresca rendszerében lehet bal oldali nyolcas, második hatos vagy a letámadás egyik motorja.
Fernández profilja más. Ő nem elsősorban megszerzi, hanem elosztja és felgyorsítja a labdát. Képes mélyen visszalépni a labdakihozatalhoz, nyomás alatt irányt váltani, vonalakat átjátszani, majd ugyanabban a támadásban a tizenhatos előtt vagy azon belül megjelenni. Maresca ezt már a Chelsea-ben is kihozta belőle. A 2025–2026-os idényben ráadásul látványosan nőtt a támadóproduktuma: 15 góllal és hét gólpasszal zárt minden sorozatot figyelembe véve, majd az argentin válogatottal vb-döntőig jutott. Anderson a rendszer dinamizmusa, Fernández a rendszer karmestere.
Maresca számára ez döntő különbség. A klasszikus 3–2–5-ös támadási struktúrában Fernández egyszerre lehet az egyik mély szervező vagy a félterületet elfoglaló nyolcas. Anderson ezzel szemben többet mozoghat labda nélkül, üldözheti az ellenfelet, léphet ki presszingre, viheti előre a labdát és érkezhet második hullámban. Melléjük érkezett a mindössze 18 éves Ayyoub Bouaddi is, akit azonban Maresca maga is fokozatosan akar beépíteni, vagyis a City nem két, hanem három eltérő profilból építi fel a Rodri–Bernardo-korszak utáni középpályát.
Hogy ér valaki kétszer is százmilliót?
Fernández első százmilliós ára még részben a pillanatnak szólt. A Benfica 2022 nyarán mindössze 12 millió euróért szerezte meg a River Plate-től, fél évvel később pedig már világbajnokként, a torna legjobb fiatal játékosaként távozott Londonba 121 millió euróért. A Chelsea tulajdonképpen nem a féléves portugáliai teljesítményét, hanem a következő nyolc-tíz év potenciális elit középpályását vásárolta meg.
A második százmillió már más természetű. A City nem potenciálért fizet. Bizonyosságért fizet. A 25 éves Fernández már a Premier League-ben bizonyított sztár, világbajnok, klub-vb-győztes, ismeri Maresca játékmodelljét, fizikailag adaptálódott Angliához, és olyan életkorban van, amelyben elméletileg most kezdődik pályafutása legjobb öt-hat éve.
A Chelsea 106,8 millió fontért vette és 125 millióért adhatja tovább. Ez önmagában is ritka eset: egy százmilliós futballista nem veszítette el az értékét, hanem drágább lett. Az áraknál azonban érdekesebb az, hogy milyen kevés százmilliós transzferről mondható ki egyértelműen, hogy sikeres volt.
Gareth Bale az egyik legegyszerűbb eset. Öt Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, két BL-döntőben is gólt szerzett, 2018-ban pedig ollózással döntötte el a Liverpool elleni finálét. A személye körüli viták ellenére sportszakmailag visszahozta az árát.Jude Bellingham szintén, már az első madridi idényében kulcsszerepet játszott a bajnoki és BL-duplában.Declan Rice az Arsenal középpályájának meghatározó játékosa lett, és 2026-ban fontos szerepe volt a klub több mint húsz év után megszerzett bajnoki címében.Moisés Caicedót az első londoni hónapjai után sokan túlárazottnak tartották, mára viszont a világ egyik legjobb védekező középpályása lett. Cristiano Ronaldo Juventus-korszaka árnyaltabb. Rengeteg gólt szerzett és két bajnoki címet nyert, de a klub pontosan azért szerződtette, hogy vele nyerje meg a Bajnokok Ligáját – ez nem sikerült.Mbappé még érdekesebb: a PSG történetének legeredményesebb játékosa lett, mégis ingyen távozott, és párizsi éveiben nem született BL-győzelem. Játékosként talán megérte a pénzt; befektetésként már kevésbé.Grealish esetében ugyanez a kettősség. Százmillió fontért nem lett a City legfontosabb támadója, de alapember volt a 2022–23-as triplázó csapatban. Egyetlen triplázás mennyit ér? Ha csak egyéni produkciót nézünk, túl drága volt. Ha a csapat eredményét, a válasz már nehezebb.
Rajtuk túl viszont látványos roncsderbit nézhettünk.
Coutinho hatalmasat bukott Barcelonában, ahol alapvetően nem illett Messi mellé.Griezmann szintén ugyanazokat a területeket szerette elfoglalni, mint az argentin.Joao Félix játékának szabadságigénye nem passzolt Diego Simeone rendszeréhez.Lukaku néhány hónappal a Chelsea-be érkezése után már arról beszélt, hogy visszavágyik az Interbe.Pogba világklasszis pillanatokat produkált Manchesterben, de soha nem lett belőle az a játékos, aki köré stabilan csapatot lehetett volna építeni.Hazard talán minden idők legrosszabb százmilliós vásárlása: sérülések, túlsúly. 76 Real Madrid-meccsen hét gól, majd visszavonulás.Neymar külön kategória. Marketingértékben, presztízsben és a francia bajnokságban fantasztikus üzletnek tűnhetett, de a PSG a világcsúcsot jelentő 222 millió eurót azért fizette ki, hogy megnyerje vele a Bajnokok Ligáját. Nem sikerült. Ironikus módon Párizs később akkor jutott el az európai csúcsra, amikor már nem egy-egy szupersztár köré, hanem Luis Enrique egységes csapata köré szervezte a projektet.
A százmillió már nem azt jelenti, amit tíz éve
Gareth Bale 2013-as átigazolása történelmi esemény volt: ő lett az első százmillió eurónál drágább játékos. 2026 nyarán viszont alig néhány hét alatt Anderson, Rogers, Diomande, Tonali és Barcola is átlépte a határt, majd megérkezett Fernández második százmilliós üzlete.
Ez részben infláció, részben Premier League-gazdaságtan. Egy angol elit klub számára már nem feltétlenül egy leendő aranylabdás kerül százmillióba. Százmillióba kerülhet egy olyan 23–25 éves, bizonyított Premier League-játékos is, akinek hosszú szerződése van, a klubja nem akarja eladni, vagy akit egyszerre több gazdag vevő akar. Elliot Anderson talán a legtisztább példája ennek. Két évvel korábban a Newcastle 35 millió font körül adta el a Forestnek, most a City 116 milliót fizetett érte.
Nem lett háromszor jobb futballista két év alatt. A piaci helyzete lett háromszor értékesebb.
Enzo Fernández pedig ennek a skálának egy másik a végpontja. A Manchester City nem pusztán azt kérdezte: „ér-e ez a játékos 145 millió eurót?” Sokkal inkább ezt: mennyibe kerül nekünk, ha nincs a keretben egy olyan játékos, aki Maresca futballját azonnal, adaptációs idő nélkül képes irányítani?
Az egyik üldöz, labdát szerez, területet visz át és érkezik. A másik irányít, manipulálja az ellenfél szerkezetét, átjátssza a presszinget és megszabja a tempót. Ha működnek, a City nem két százmilliós középpályást vásárolt, hanem 250 millió fontért megvette a következő korszak középpályáját.
Hogy ez őrült összeg vagy zseniális újjáépítés volt, azt majd az dönti el, hogy milyen csapat születik körülöttük.
Kapcsolódó cikkünk
Elkezdődött a Bajnokok Ligája főtáblás szakasza. Az első játéknap meglepetések nélkül zajlott, és három magyar játékos is végig a pályán volt.
Gyirmót és AEK Athén
Az egyik kora esti mérkőzésen két selejtezőből érkező csapat, az AEK Athén és a LASK Linz csapott össze, előbbiben két magyar válogatott játékos is kezdőként lépett pályára: Varga Barnabás helye a kirobbanó formája okán megkérdőjelezhetetlen volt, a magyar válogatott egyik gólfelelőse az első három fordulóban négy gólt jegyzett a görög bajnokságban, a BL-selejtezőkben pedig két meccs/két gól volt a mérlege.
Vitális Milán a Győrből való érkezése után villámgyorsan akklimatizálódott. Mivel túl későn érkezett, a Levszki elleni BL-selejtezős meccsekre még nem nevezték, a bajnokságban viszont azonnal alapemberré vált, és a LASK ellen már a BL-ben is bemutatkozott. A találkozót végül Marin szabadrúgásgólja döntötte el a görögök javára. Varga és Vitális egyaránt karrierje első BL-mérkőzését játszotta.
Előbbi a későn érő játékos mintapéldája: Varga a 2020/21-es szezonban, azaz 25 évesen még NB II-t játszott a Gyirmóttal, az azt követő évadban, a feljutás után 13 góllal mutatkozott be az NB I-ben, még egy évvel később pedig már 26 gólt vágott Pakson és gólkirály lett…
Ezután a Ferencvárosba igazolva két és fél éven keresztül ontotta a gólokat, míg új kihívást talált magának a görög fővárosban.
Somorjáról a BL-be
Vitális Milán a 2023/24-es szezont még a másodosztályú somorjaiaknál kezdte és azért is meg kellett küzdenie, hogy egyáltalán a DAC A-csapatának keretébe kerüljön. Végül gyorsan beküzdötte magát és alapemberré vált, de 2024 végén, amikor Xisco Munozt Branislav Fodrek váltotta, a szlovák tréner az ősz hátralevő három mérkőzésén mindössze 23 percet adott a magyar középpályásnak. Ő így a télen továbbállt Győrbe, innentől kezdve pedig meredeken felfelé ível a pályája: másfél évet töltött a Rába partján, a bajnoki aranyérmet szerző szezonban az ETO középpályájának motorja volt, az év játékosává választották az NB I-ben, közben pedig a magyar válogatottban is egyre több lehetőséget kapott. Így borítékolható volt a nyári szintlépés…
Vitálist az UEFA honlapja is idézi.
„A Bajnokok Ligája volt az álmom, ma pedig végigjátszhattam egy mérkőzést. Az edzőnk taktikai munkája jobb csapattá tesz minket, az utasításainak köszönhetően biztosítottuk be a győzelmet. Ott hagytuk a szívünket a pályán. Az étvágyunk minden BL-meccsel nőni fogˮ
– mondta a mérkőzés után.
Az AEK egyébként húsz év után nyert BL-meccset, 2006 novemberében az AC Milant győzte le – azóta csak egyszer, a 2018/19-es szezonban volt főtáblás, de pont nélkül esett ki.
Kedden este Dortmundban is volt magyar a pályán: a vendég Villarreal kapuját Gulácsi Péter őrizte, aki nyári érkezése óta az összes eddigi spanyol bajnokin a cserepadon ült, a BL-ben viszont rögtön az első fordulóban megkapta a lehetőséget.
Borussia Dortmund–Villarreal (spanyol) 3:2 (0:0)
Gólszerzők: Veiga (53., öngól), Guirassy (80., 85., a másodikat tizenegyesből), illetve Mourino (66.), Guirassy (93., öngól)
Real Madrid–Internazionale 2:1 (2:0)
G.: K. Mbappé (14.), Valverde (23.), illetve Carlos Augusto (77.)
FC Porto–Manchester City 0:2 (0:0)
G.: Haaland (47., 91.)
Lille OSC–Real Betis (spanyol) 2:3 (2:1)
G.: Ueda (12.), Alexsandro (36.), illetve Bartra (33., 49.), Parrott (53.); piros lap: E. Mbappé (56.)
AEK Athén–LASK 1:0 (1:0)
G.: Marin (21.)
Club Brugge–Aston Villa 2:3 (1:3)
G.: Vetlesen (19.), Tresoldi (61.), illetve McGinn (11.), Buendia (22.), Jackson (43.)
1. forduló, kedd esti eredmények Messi, Olise és a PSG problémája
És akkor ott van Lionel Messi. Harminckilenc évesen vezette Argentínát ismét a világbajnoki döntőbe, nyolc gólt és négy gólpasszt jegyzett a tornán. Klubszinten pedig az Inter Miami történetének első MLS-kupáját nyerte meg, 2025-ben 29 góllal MLS-gólkirály lett, és a bajnokság MVP-jének is megválasztották. Egy argentin vb-cím esetén alighanem egy kilencedik Aranylabdáról beszélnénk. A döntő elvesztésével azonban jóval nehezebb lesz maga mögé utasítania az európai klubfutball legjobbjait.
Michael Olise a verseny sötét lova. A Bayern támadója a Bundesligában az év játékosa lett, 15 gólt és 19 gólpasszt jegyzett a bajnokságban, majd Franciaországgal hét gólpasszt adott a vb-n, amivel megdöntötte az egy világbajnokságon kiosztott asszisztok korábbi rekordját. Ha pusztán a kreatív támadójátékot értékeljük, az egész idény egyik legjobb futballistája volt.
A PSG helyzete közben paradox. A párizsiak egymás után másodszor nyerték meg a Bajnokok Ligáját, mégsem biztos, hogy náluk van az Aranylabda fő esélyese.
Ousmane Dembélé, Kvarackelia, Vitinha, Nuno Mendes, Hakimi, Joao Neves, Fabián Ruiz, Pacho és Marquinhos egyaránt ott van a harmincas mezőnyben. Kvarackelia lett a BL-idény legjobb játékosa, Vitinha a döntő legjobbja, Dembélé pedig címvédőként ismét remek szezont futott. A PSG kollektív ereje azonban éppen az egyéni díjnál válhat hátránnyá: nincs egyetlen figura, aki monopolizálni tudná a sikertörténetet.
Október 26-ig természetesen lesznek még meccsek és zajlik a futball, de az Aranylabda lényegében már eldőlt a fejekben. A mérleg egyik serpenyőjében Kane 61 gólja, a Bayern duplája és az angol vb-bronz van. A másikban Rodri világbajnoki címe és vb-Aranylabdája. Mbappé tízgólos világbajnoksága és fantasztikus egyéni számai pedig megakadályozzák, hogy csak kettőjük versenyfutásáról beszéljünk.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
