Kanadai vélemény: Magyarország a kisebbik rossz

A magyar hatóságok rendszeresen megsértik a migránsok emberi jogait, az ország most mégis bekerült az ENSZ emberi jogi bizottságába, ugyanakkor még ez is jobb, mintha Oroszországot szavazták volna be – így szól egy kanadai vélemény.

A Népszabadság története mutatja, hogy miként kerül lassan Fidesz-közeli oligarchák kezére egész Magyarország, írja a Zeit. A német lap szerint két hét kellett, hogy kiderüljön, hogy a Népszabadságot tényleg Orbán egyik embere, Mészáros Lőrinc vásárolja fel, amit kezdetben tagadtak.

Hírdetés

Magyarország egykor a szabadságért harcolt, most viszont egyre szerteágazóbb zsarnoki rendszer épül az országban. Erről szól a Foreign Policy blog elemzése. Orbán Viktor hátat fordított a saját értékrendjének is, amit még a 80-as évek végén képviselt, és amiért ’56-ban rengetegen áldozták az életüket. Az Orbán-rezsim egyre inkább Oroszországra emlékeztet, mintha a párt szándékosan figyelmen kívül hagyná, hogy milyen vége lett a hasonló autoriter kezdeményezéseknek korábban Magyarországon.

A kisebbik rossznak nevezi a kanadai Globe and Mail, hogy Magyarország került be az ENSZ Emberi Jogi Bizottságába Oroszország helyett. A magyar hatóságok rendszeresen kapnak kritikát, amiért jogszerűtlenül bánnak a migránsokkal. Oroszország viszont egyszerre háborúzik Szíriában és Ukrajnában, ahol háborús bűncselekményekben is részt vettek, mégis az ENSZ bizottság tagjai voltak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »