Kedves ismerősöm küldte Kanadából. Több, mint érdekes, és felettébb elgondolkodtató!
„Szia Zsolt!
Ne haragudj, hogy megint az idődet rabolom, de miközben néztem a tegnapi parlamenti vitát, eszembe jutott valami.
Éppen a miniszterelnököt hazaárulózták (ha jól emlékszem a Párbeszéd képviselője) az égvilágon mindenért, többek közt a magyar nyugdíjasok „rettenetes” helyzete miatt.
A hazaárulózás pontjai egyenként is megérnének egy misét, de azért a nyugdíjaknál akadtam el, mert éppen aznap reggel mesélte feleségem, hogy tán két napja, hosszan beszélgetett egy kedves barátunkkal, aki elmondta mennyi a kanadai nyugdíja.
Na most, azért veszem a bátorságot és írom ezt meg Neked, mert mikor nézem a hazai televíziós vita és egyéb műsorokat, gyakran emlegetnek bennünket (Kanadát) mint pozitív/jó példát.
Aztán ha valamihez hozzászólok, valamit cáfolnék pl. a facebookon, akkor a pofámba vágják, hogy „könnyű nektek onnan, gyertek haza és itt járjon a szájatok”.
Ez, szinte kizárólag az ellenzékre jellemző. A balos civilek azt gondolják itt kolbászból van a kerítés, a balos megmondóembereknek meg egy liberális paradicsom vagyunk; amire lehet jó példaként hivatkozni.
Csak hát a hivatkozási pontok többnyire nem fedik a valóságot, ráadásul a kormánypártiak sem ismerik az itteni helyzetet, tehát a szálak elvarratlanok, a kérdések megválaszolatlanok maradnak.
Ha azonban, a későbbiekben mondjuk megint szóba kerül a hazai nyugdíjasok helyzete, akkor aki tud valamit rólunk (ill. a kanadai nyugdíjról), az esetleg árnyalhatja a dolgokat.
Azt tudom, hogy a kanadai nyugdíj nagyon szar.
De, még ennek tudatában is meglepődtem mikor feleségem elmesélte, hogy barátaink, egy tervezőmérnök házaspár 1500 kanadai dollár nyugdíjat kap havonta. Ketten együtt!
Ez a mai árfolyamon kb. 320ezer forint. Ha ezt elosztjuk kettővel, akkor 160ezer forint/koponya!
Persze, hazudnék ha azt mondanám, hogy mindenkinek ilyen szar a nyugdíja, de ha odahaza szabad hivatkozni pl. a zenészek rendkívül alacsony nyugdíjára (aminek nem Orbán az oka), akkor szerintem itt is el lehet csodálkozni, hogy egy mérnök ember, ha csak az állami nyugdíját vesszük alapul, elég szar helyzetbe tud kerülni élete alkonyán.
Ez a két ember speciel, mindig szabadúszóként dolgozott, magyarán saját kis vállalkozásuk volt.
Nyilván csak azt fizették be a nyugdíjalapjukba amit kellett, a maradékból éltek, vettek házat, nevelték a gyerekeiket stb.
Barátunk azt is elmondta, hogy volt ugyan egy un. Registered Retirement Savings Plan-jük (RRSP), de azt meg befektette és szépen el is bukta. Ennek lényege az, hogy mikor keményen kell adózni a bevételed után, akkor bizonyos összeget betehetsz egy alapba s ezután nem adózol.
Persze mikor kiveszed, akkor adózni kell, de mivel nyugdíjasként más kategóriába tartozol, kevesebb a jövedelmed, ezért kevesebbet adózol. (egyébként egyre több pénzügyi tanácsadótól hallom, hogy ez is egy nagy átverés, sokkal jobb más formában megtakarítgatni a pénzt öreg napjaidra!)
Mérnök barátainknak egyetlen „szerencséje”, arra az esetre ha megszorulnának, hogy van egy házuk amit el lehet adni.
És ez manapság valódi kincs, mert az árak a csillagos egekbe szöktek.
Ha 20-25 évvel ezelőtt Torontóban vettél házat, akkor azért 2-300ezer dollárt fizettél (és ez már sok volt, s amin anno elszörnyedtünk), ma viszont ugyanannak a háznak az ára meghaladja az egymillió dollárt. Mi nem voltunk ilyen okosak (nem láttuk előre hova vezet az ingatlan-őrület) és nem vettünk házat/lakást. Persze senki sem látta, az vett házat akinek kellett.
Nekünk akkor nem kellett, most viszont kellene, de nem lesz!!
Bérleményben élünk, és abban is fogunk meghalni, mert ma már (57 éves fejjel) képtelenek lennénk egy másfél milliós házat megvenni. Persze valamivel ez alatt is van ház, de az olyan is, vagy a környék olyan!
Vagy, el lehet költözni Torontóból. Megfizethető otthont viszont csak 2 és félórányi vezetésre találnánk, onnan meg hogyan járjunk be dolgozni minden nap?
De, nem ez a lényeg, térjünk vissza nyugdíjakhoz. Valószínűleg mi sem fogunk nagyobb nyugdíjat kapni, mint kedves barátunk. Legyünk gálánsak, és tegyük fel, hogy fejenként ezer dollárral, cirka 200ezer forinttal megyünk nyugdíjba. Egy egyhálószobás, nappalis lakás bére Torontóban, 1200 dollárnál kezdődik. Ami ez alatt van, ott bogarak, kosz, rossz környék és egyéb…
Általában erre rájön a villany, víz (utilities), tehát már 1500 körül mozogsz. Itt már elfogyott a barátházaspár nyugdíja!!! És akkor még élni is kell!
Az ö szerencséjük (mint már említettem), hogy van egy már kifizetett házuk, tehát lakbért nem fizetnek, csak az évi adót és a járulékos költségeket.
Mondjuk az adó se kutya, mert az akár évi 4-5ezer dollár is lehet, vagy ennél több. A legjobban az jár, akinek van egy potom pénzért vásárolt háza, amit most elad egy vagyonért, és elvonul Kanadának egy olyan szegletébe, ahol még mindig olcsók az ingatlanok.
Van ilyen, mindentől messze, és nyilván ott azért olcsóbb, mert nem tolongnak az ingatlanvásárlók. Aki azonban ide költözik, annak ott kell keresnie munkát, mert egyébként az országúton hal meg!
És itt jön a levélke érdekes része.
Győrben élő édesapám nyugdíja, az utolsó emeléssel meghaladta a 200ezer forintot! A Magyar Vagon és Gépgyárban dolgozott. Nem Horváth Edének hívják, tehát nem volt vezérigazgató, de még csak mérnök sem, sőt szakmunkás sem. Szivattyúkezelő, betanított munkás volt! Na, nem ürüléket szivattyúzott, hanem a Rába motorok gyártásánál, a próbajáratáshoz szükséges sok-sok hűtővíz biztosítása volt a szivattyúkezelők feladata.
Mérnök barátunk kanadai nyugdíja tehát 150ezer forint, szemben a magyarországi apám 200ezer forintjával!
Ezen azért érdemes elgondolkozni, nem!? Tudom, hogy ezek egyedi esetek, de akkor is! Apám gyakran elmondta nekem, hogy azért van jó nyugdíja, mert annak idején az utolsó néhány év alapján számolták ki a nyugdíjakat. Minden halandó tudta, hogy ha ráhajt a finisben, akkor annak meglesz a gyümölcse. Apám, ha túlóráról volt szó, mindig elsőként jelentkezett. De, nem csak ö igyekezett minél biztosabb alapokra helyezni öregkorát, hanem mások is.
Azzal tisztában vagyok, hogy ez munkahelyenként változott, tehát egy bolti eladónak nem volt ennyi pénze. Viszont nem is kellett három műszakban dolgoznia! Szóval, mindenki a maga sorsának a kovácsa, így badarság egy kormányt lehazaárulózni azért, mert kinek-kinek más és más a nyugdíja.
A kanadai példa pedig azért érdekes és fontos, mert lényegében ugyanaz a helyzet.
Én a Sétáló Ujjak telefonkönyvnél dolgoztam több mint tíz évig. Fantasztikusan kerestem, boldog voltam, hogy onnan mehetek nyugdíjba, mert biztos szép nyugdíjam lett volna. Volna!
Aztán ripsz-ropsz, az internet megölte a telefonkönyvet és kirúgtak mindannyiunkat. Azok voltak piszok szerencsések, akik 57 felett jártak, mert nekik felajánlott a cég egy csomagot. Tulajdonképpen elmehettek nyugdíjba, de mivel az állami nyugdíj ilyen korán szinte a nullával lett volna egyenlő, ezért a fizetésük alapján megtoldották azt. Ez egy olyan összegre jött ki, hogy ott akkor azonnal szerettem volna vagy tíz évvel idősebb lenni! De nem lettem, ezért elköszöntek tőlem.
A korai nyugdíjasok meg azóta is utazgatnak, élik világukat. Nem is csoda, hiszen háromszor annyi pénzük van, mint mérnök barátomnak, aki kidolgozta mind a 65 évet! Szidja a kanadai kormányt?
A pénzügyi tanácsadónk (bankosunk) számításai szerint mikor 9 év múlva nyugdíjba megyek, akkor megközelíti a nyugdíjam az 1000dollárt. Gondolom egy átlag ház/öröklakás addigra 2millió dollárba fog kerülni Torontóban, és a megélhetésem lesz olcsóbb, tehát ott leszek ahol a part szakad.
Szidjam a kanadai kormányt?
Nem fogom, hiszen már sok évvel ezelőtt arra törekedtem, hogy spórolással és egyebekkel, valamiféle biztonságot teremtsek magunknak. Vannak azonban olyanok, akik ezzel mit sem törődnek! S mikor beköszönt az öregkor, úgy élnek mint a disznók! Gumicsizmában nem mennék be a lakásukba!
Az állami segély arra elég, hogy eléldegéljenek, s ha még az alkoholt is kedvelik meg cigiznek, akkor döbbenetes mélységekbe tudnak zuhanni. Ezek, nem a hajléktalanok, hanem a kisnyugdíjasok! Mikor anno megindult ide a roma-invázió, a Globe and Mail címü lapban megjelent egy cikk, mely egy négytagú roma családon keresztül mutatta be, hogy milyen jóságos a kanadai társadalom, milyen juttatásokat kapnak a magyar romák és persze minden „menekült”. Tételesen felsorolták, hogy a X házaspár (munka nélkül) milyen juttatásokat kap, mennyi pénzük van havonta. A végösszegre jól emlékszem, meghaladta a 2000 dollárt! Két munkanélküli szülő + két gyerek!
A cikk azonban visszafelé sült el, mert a hozzászólók 90 százaléka azon döbbenetének adott hangot, hogy míg egy kanadai nyugdíjas, aki végig dolgozta az életét 6-7száz dollár nyugdíjat kap, fizet a fogorvosért, gyógyszerért (max. kedvezményt kap) addig egy frissen érkezett migránscsalád hogy a fészkes fenében kaphat 2000 dollárt havonta, + ingyen gyógyszert, ingyen fogorvost, ingyen buszbérletet és a többi…
Mindezt nem az ujjamból szoptam, talán ma is megtalálható valahol a cikk. De, a szóbanforgó roma családot is ismertem!
Természetesen, badarság lenne általánosítani, de érdemes azon elgondolkozni, hogy ha a 90 éves apám 200ezer+ forintos havi állami nyugdíja több mint a kanadai mérnök barátunk állami nyugdíja, akkor miért is hazaárulózzák le a hazai nyugdíjhelyzet miatt a miniszterelnököt.
Persze, mondjuk a 40ezer forintos (kb. 200 dolláros) nyugdíj tényleg vicc, de ha arányaiban nézzük, akkor Kanadában semmivel sem ér többet a 4-500 dolláros nyugdíj. És, nagyon sok ilyen van! Ez egy nagyon nehéz téma, amit a szerencsétlen ellenzék próbál meglovagolni. Gondoltam, hadd legyen a kezedben pár adat, ha árnyalni kell az őrjöngésüket.
Barátsággal,
Zsolt”
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
