Kanada terrorszervezetté nyilvánította a Vér és Becsület mozgalmat

Kanada terrorszervezetté nyilvánította a Vér és Becsület mozgalmat

A hazafias nemzetiszocialista csoportot, és a katonai szárnyának tekintett a Combat 18-ot az Iszlám Állammal, Al-Kaidával, Boko Harammal és a tálibokkal helyezték egy kategóriába.

A Vér és Becsület nacionalista szervezetet, melynek számos országban, köztük Magyarországon is vannak helyi csoportjai, 1987-ben alapította meg az Egyesült Királyságban Stuart Donaldson és Nicky Crane. Leginkább zenei kulturális események, koncertek szervezésével foglalkoznak, de sportesemények is köthetőek hozzájuk.

A szélsőségesen liberális kanadai kormányzat először helyezett két nacionalista csoportot a betiltott terrorista szervezetek listájára.

A csoportokkal kapcsolatban leszögezték, hogy „ideológiájuk a náci Németország nemzetszocialista doktrínájából fakad.”

A Vér és Becsület neve egyesek szerint a Hitlerjugend szlogenjéből a „Blut und Ehre” szlogenből került átültetésre.

Hírdetés

„Egyre inkább aggódunk, hogy az ultra-jobboldali szélsőségesség erőszakhoz vezethet” — nyilatkozta a közbiztonsági miniszter, Ralph Goodale, indoklásként pedig egy 20 évvel ezelőtt floridai skinhead balhét voltak képesek megjelölni, amiben egy helyi hajléktalan hunyt el.

„A döntés világos jele annak, hogy nagyon is odafigyelünk az ilyen típusú szélsőséges erőszakra és készek vagyunk megtenni minden szükséges lépést annak érdekében, hogy szavatoljuk a kanadaiak biztonságát.”

Goodale szerint a Vér és Becsület és Combat 18 terrorlistára való helyezése segíteni fogja „a terror elkövetői és támogatói elleni vádemelés folyamatát, illetve a kanadai pénzügyi forrásaik elzárását.”

Az Izraeli és zsidó ügyek központja (CIJA), egy kanadai zsidó érdekképviseleti szervezet lelkesen üdvözölte a kormány diktatórikus döntését. A csoport honlapját azóta már le is tiltatták.

Shimon Koffler Fogel szerint „nem lehetünk elégedettek, amíg a Vér és Becsülethez és katonai szárnyához, a Combat 18-hoz hasonló neonáci szervezetek jelen vannak Kanadában. Az, hogy felkerültek a listára, biztosítani fogja, hogy kevesebb forrás jut majd aljas ügyködéseikre.”


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »