Kanada egyelőre nem küldi vissza a katonai kiképzőket Ukrajnába

Kanada úgy véli, nem megfelelő az idő arra, hogy visszaküldje katonai kiképzőit Ukrajnába, tekintettel más NATO-tagországok ódzkodására egy ilyen lépéstől – mondta hétfőn Bill Blair kanadai védelmi miniszter.

A tárcavezető a NATO tagállamok védelmi minisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozása nyomán beszélt újságírókkal, amin arról határoztak, hogy a katonai szövetség a jövőben nagyobb szerepet fog vállalni a kijevi vezetésnek szánt fegyverszállítmányok koordinációjában.

"Szó esett egy, a kiképzést támogató NATO-misszióról. Jelen helyzetben a körülmények nem megfelelőek meglátásom szerint arra, hogy kanadai kiképzőket telepítsünk Ukrajnába" – tette hozzá. "Úgy gondolom, jelenleg érthető aggályok övezik a kiképzőmisszió kiterjesztését Ukrajnába" – tette hozzá.

Hírdetés

Kanada 2015 óta több mint 40 ezer ukrán katona kiképzésében segített, kiképző kontingensét pedig 2022 februárjában vonta ki Ukrajna nyugati részéből röviddel Oroszország támadása előtt. A kanadai kiképzők Lengyelországban, illetve Nagy-Britanniában folytatták az ukrán csapatok felkészítését.

A Fehér Ház szintén jelezte, hogy az Egyesült Államok sem tervez amerikai kiképzőket küldeni Ukrajnába (legalábbis hivatalosan – a szerk.).

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »