Kamuzott az államtitkár a Jobbik javaslatáról

Kamuzott az államtitkár a Jobbik javaslatáról

Vagy ha nem, akkor nem ért ahhoz, amit csinál, véli a Jobbik.

Ha az alaptörvény módosítása kapcsán a Jobbik által beterjesztett javaslatot elfogadnánk, akkor turistavízumot sem lehetne kiadni – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára esztergomi sajtótájékoztatóján kedden.

A politikus rámutatott, az állam ebben az esetben is illetéket szed, ami az országba való belépés ellenértékének tekinthető.

„Ebből is látszik, hogy ennek a pártnak nincs sem kormányzati, sem önkormányzati vezetési tapasztalata” – fogalmazott Völner Pál, aki szerint a Jobbik „mondvacsinált okkal hátrált ki” az alaptörvény módosításából.

Hírdetés

A politikus kijelentette, furcsa koalíció jött létre az alaptörvény módosítása körül, amelyben az ellenzék nem az ország érdekeit veszi figyelembe, hanem a pillanatnyi pártérdekek mentén politizál.

A politikus szavaira közleményben reagált a Jobbik.

„Völner Pálnak igazságügyi államtitkárként illene tudnia, hogy az illeték – még egy turistavízum esetén is – nem a Magyarországra történő beutazás vagy itt tartózkodás ellenértéke, hanem annak az eljárásnak az díja, mely során a magyar hatóságok egyáltalán foglalkoznak egy üggyel. Az illetéket – ellentétben az ellenértékkel – az ügyfélnek akkor is meg kell fizetnie, ha a vízumkérelmet a magyar hatóságok elutasítják” – írja az ellenzéki párt.

A Jobbik úgy véli, Völner Pál vagy tudatosan meg akarja téveszteni a magyar közvéleményt, vagy pedig nem ért ahhoz, amit csinál.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »