Képviseleti demokráciánk négyéves modelljéről elmondható, hogy a négy év inkább csak 2,5–3, a negyedik év pedig már jobbára a kampányról szól. Amelyik koalíciós partner későn próbálja meg áttolni a saját elképzelését a rendszeren, úgy járhat, mint Puskás Gábor a Virágéknál ég a világ című gyermekdalban, bizony, neki csak a füle jut. Még Mikuláš Dzurinda második kabinetje, a reformkormány is igyekezett rögtön az elején megvalósítani a nagy ellátórendszerek reformját, s ott is láthattuk, hogy mire az igazságügy került volna sorra, Daniel Lipšic akkori igazságügyi miniszternek már nehezebb dolga volt, mint korábban Ivan Miklošnak, Ľudovít Kaníknak vagy Rudolf Zajacnak. (Ó, micsoda névsor, hol vannak már ez egykor dicső hadfik…) S nincs ez másként napjainkban sem.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
