Kamionosok találkozója Baróton

Kamionosok találkozója Baróton

A hétvégén tartották Baróton az erdővidéki kamionosok 13. találkozóját, amely szombaton délben a járművek baróti felvonulásával kezdődött, aztán Felsőrákos mellett, egy erre alkalmas helyen folytatódott ügyességi versenyekkel, koncertekkel, önfeledt szórakozással.

Szombaton délben dudaszótól, motorzajtól voltak hangosak Barót utcái: a szervezők adatai szerint 134 kamion vonult fel, közöttük szebbnél szebb gépcsodák, melyeket megnézni és üdvözölni sok százan vonultak ki a város kapualjaiba, járdaszéleire.

A többnyire családjuktól távol dolgozó kamionsofőrök mellett ezúttal ott voltak a családtagok is, akik a kamionok vezetőivel együtt büszkeséggel az arcukon, mosolyogva integettek az őket üdvözlőknek, hiszen ez a felvonulás az az alkalom, amikor egy egész közösség elismerését fejezi ki a nem könnyű munkával kenyerüket kereső országúti vándoroknak.

Papuc Attila szervező szerint az idei, 13. találkozó a legsikeresebbek között könyvelhető el, bár, ahogy elmondta, valószínűleg elégedetlenek is akadnak. Ők azonban mindent megtettek, hogy a találkozó jó legyen.

Kiemelte egy ilyen találkozó megszervezésének igencsak bonyolult logisztikai hátterét, a sok engedélyt, amit be kell szerezni a helyi és megyei hatóságoktól, mellette pedig nyilván a találkozó színes programjainak gördülékenységét is biztosítaniuk kell.

 

Hírdetés

 

Ezúttal is díjazták a legszebb kamiont, a találkozón a legtöbb kamionnal részt vevő céget, voltak ügyességi versenyek több kategóriá­ban (külön automata és kézi váltós autóknak, valamint furgonoknak), de a legidősebb sofőrt, a 69 éves baróti Fülöp Albertet is díjazták. A sepsiszentgyörgyi Euro­trade Transilvania cég ugyanakkor minden díjazottnak különdíjakat is biztosított felhasználható utalványok formájában, ezer euró értékben az első, illetve 500–500 euró értékben a versenyek második és harmadik helyezettjeinek.

„A résztvevők mintegy fele erdővidéki volt” – mondta el Papuc Attila. „A kamionok egyre okosabbak, egyre korszerűbbek, de ennek ellenére maximális odafigyelést igényel a vezetésük, nem lehet minden döntést az autóra hagyni, nagyon meg kell gondolni, mit csinál az ember. Ha valaki megbírja az indulást, szép pénzeket lehet ezzel a szakmával keresni” – fűzte hozzá a 32 év szakmabeli tapasztalattal veteránnak számító sofőr, azt is elárulva, hogy a 15. erdővidéki kamionos találkozóig, amelyet nagyobb szabásúra terveznének, még mindenképpen el szeretnének jutni, aztán meglátják, hogyan lesz tovább.

A kamionosok ezúttal sem feledkeztek meg elhunyt kollégáikról, a vargyasi Vass Istvánról, a bodosi Józsa Domokosról, illetve a baróti Lőrincz Sámuelről és Bedő Györgyről. Mindegyikük sírjára a megemlékezés koszorúit helyezték el.

Böjte Ferenc


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »