Kamaszfiúk kiheréléséről értekezett a „színésznő”, mélyen hallgat a fősodratú média

A színésznő példaként a kecskéjére hivatkozik, aki az ivarérés időszakáig nagyon aranyos volt, ám ekkor hirtelen nagyon erőszakos lett. A problémát ivartalanítással oldották meg. Fábián szerint ezt kellene tenni a férfiakkal is, és akkor nem fordulna elő több szexuális zaklatás. Azzal, hogy az összes férfit vadállatnak nevezte, hatalmas szívességet az igazi vadállatoknak. Egyedül ők lehetnek hálásak Fábián Anitának.

“Egyértelműen az ivartalanítás a megoldás. Ez az én burkolt véleményem. Az ivartalanítás a megoldás, ami a bakokat illeti.” – osztja meg bölcs észrevételét a művésznő, hozzátéve: “Plüsskutyából is nőneműt választok, okosabb, intelligensebb, érzékenyebb, könnyebben kezelhető.”

Az esetben nem az az igazán érdekes, hogy Fábián annyira ostoba, hogy a lehető legnyíltabb állásfoglalást is “burkolt véleménynek” nevez, még csak nem is az, hogy a nők, sőt a színésznők között is vannak sajnos kretének. Hanem az, hogyan reagál erre a fősodratú médiának az a része, amely az elmúlt hetekben a téma kapcsán minden valóban, vagy csak szerintünk rosszul sikerült félmondatért könyörtelenül kalodába ültetett mindenkit, aki nem azonosult 100%-ig a zaklatási vádak 100%-ával.

Nos, javarészt sehogyan sem. Az az Index, amely több cikkben is kőkeményen gyomrozta a Sárosdi Lilla történetét “abszurdnak” nevező, régi barátja, Marton László mellett szinte kritikátlanul kiálló Verebes Istvánt,
egy büdös szót nem írt le arról, hogy Fábián butának és érzéketlen “bakoknak” nevezte a férfiakat – úgy en bloc. De még a hallgatás is elegánsabb, mint például az Nlcacé sunyi cöccögése, mely szerint “a videóban nem teljesen érthető a témák közötti kapcsolat.” A 24.hu pedig “nem is tudja értelmezni” az elhangzottakat”.

Akkor segítek: a videón egy agresszív, ostoba prosztó fejti ki az ellenkező neműek genetikai alsóbbrendűségének teóriáját, amelyre a megoldást fiatal kamasz gyerekek ivartalanításában látja.

Hírdetés

Ha ez az agresszív, ostoba prosztó egy férfi lenne, már lángokban állna a magyar net, a most mélyen kussoló médiamunkások pedig mindkét kezükkel hordanák a rőzsét a máglyához, ahol el el kell égetni a hímsoviniszta állatot.

Ez az agresszív, ostoba prosztó azonban ezúttal egy nő, aki ezzel komoly zavart idézett elő abban az egybites koordináta-rendszerben, amelyben a nőt kizárólag áldozatként, a férfit kizárólag agresszorként képesek elhelyezni.

De Fábián Anita sokkal rosszabbat is tett, amikor úgy döntött, leül a gépe elé, és a nyilvánosságra önti a frusztrációját.

Minél inkább sikerül ugyanis primitív, nemek közötti háborúvá aljasítani a szexuális zaklatás és a nemi erőszak kérdését, a csatazajban annál kevésbé hallatszik majd az áldozatok hangja.

Azzal, hogy az összes férfit vadállatnak nevezte, hatalmas szívességet az igazi vadállatoknak. Egyedül ők lehetnek hálásak Fábián Anitának.

alfahir.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »