Kálomista Gábor aljasnak nevezte az ügyet – ijedelmet keltett az Elk*rtuk

Kovács Gábor nemrég a Facebookon közzétett bejegyzésben fejezte ki ellenérzéseit az Elk*rtuk című filmmel kapcsolatban, és etikátlan tanácsot fogalmazott meg. Az Üvegtigris filmek producere azt írta azóta törölt bejegyzésében: „Én továbbra is javaslom, hogy mindenki nagyon sok helyet FOGLALJON le…”

Kovács Gábor később az Index pénteki cikkében pontosított: „Azt nem mondtam, hogy ne vegyék át, azt mondtam, hogy foglaljanak jegyet.” Hétfői bejegyzésében pedig azt írta a Facebookon: „De ha már a mozik befogadták és hirdették a hatalmas érdeklődést, foglalásokat javasoltam… A szokásos humorommal, de messze nem azzal a szándékkal, hogy ne vegyék át!”

A Mandiner.hu pénteki összefoglalójában azonban feltűnik egy képernyőfotó, amely szerint az Üvegtigris-filmek producere úgy fogalmazott: „Nem azt írtam, hogy vegyél, azt, hogy foglalj! Szerinted miért?”

Kálomista Gábort hétfőn telefonon kerestük fel, hogy megkérdezzük, mit jelenthet Kovács Gábor bejegyzése a közönségelérés szempontjából.

Hírdetés

„Ennél aljasabb dolog nem létezik, hiszen itt azokat a nézőket büntetik meg, akik el akarnak menni megnézni egy filmet, ránéznek a jegytérképre az interneten, és azt látják, hogy telt ház van, majd mindenki számára kiderül, hogy a jegyek 30–40–50 százaléka csak foglalt volt, nem vásárolt, így azok csak az előadás előtt körülbelül fél órával szabadulnak fel. Arra számítottam, ismerve a baloldali mainstream gondolkodást, hogy rettentő furcsa és gonosz dolgok történnek a film körül, de erre még én sem gondoltam!” – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak az Elk*rtuk című film egyik producere.

Kálomista Gábor aljasnak nevezte az ügyet, és arról is beszélt lapunknak, hogy büntetőfeljelentést tesznek.

„Reméljük, hogy a mozik is támogatnak ebben, mert a nézőktől az élményt, a moziktól pedig a bevételt lehet így ellopni. Csak arra tudom biztatni a nézőket, hogy ne üljenek fel a provokációnak, és nézzék meg a filmet! Amit most csinálnak, abból is látszik, hogy a film betalált a közepébe! Amikor az ember azt látja, hogy Gyurcsány és társai ennyire aggódnak, és ennyire meg akarnak fojtani valamit, érdemes megnézni, hogy mi ellen tiltakoznak” – hangsúlyozta lapunknak Kálomista Gábor.

JMZS


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »