Kalocsára zarándokoltak a Veszprémi Főegyházmegye papjai

Kalocsára zarándokoltak a Veszprémi Főegyházmegye papjai

Immár harmadik alkalommal hívta közös zarándoklatra a Veszprémi Főegyházmegye papjait Udvardy György érsek október 14–15-én. Ezúttal a Szent István alapította Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyébe zarándokoltak el.

A főpásztor szándéka szerint a lelkipásztorkodó papság ezen két nap során más minőségben élheti meg egymással a papi közösséget és szolgálatot; kötetlenebb testvéri együttlétben, ugyanakkor imádkozva új papi hivatásokért, családokért, fiatalokért, gyermekekért, idősekért, egyedülállókért, magányosokért, betegekért, és saját papi szolgálatukért is.

Első nap felkeresték az ősi egyházmegye székhelyét, Kalocsát, ahol Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek nagy szeretettel fogadta a veszprémi küldöttséget. Ezután megtekintették a száznegyvenezer kötettel rendelkező Főegyházmegyei Könyvtárat. Délután az Astriceum Érseki Múzeumban folytatódott a program. Ezt követően Hegedűs Gábor orgonista bemutatta a főszékesegyház orgonáját, majd Vörös Márta főépítész vezetésével megtekinthették a főszékesegyház alatti ásatásokat, külön betekintést nyerve Szent Asztrik érsek sírjához. Este közös rózsafüzér imádság, majd szentmise következett a főszékesegyházban. A szentmisét Udvardy György érsek vezette, a szentbeszédet pedig Bábel Balázs érsek mondta. A szentmisét követően borkóstolón, majd közös vacsorán vettek részt az atyák.

Hírdetés

Második nap reggel Bábel Balázs érsek bemutatta a papi zarándoklat résztvevőinek az érseki palota reprezentatív termeit, majd közös imádság következett az érseki magánkápolnában. Ezt követően az atyák folytatták útjukat Hajósra, a nagy múltú Mária-kegyhelyre. A hajósi születésű, a veszprémi szemináriumban végzett Szauter Róbert nemesnádudvari plébános fogadta a papi zarándoklat tagjait. A kegyhellyel való megismerkedés egy régi búcsús hagyománnyal, a templomkerüléssel kezdődött, így vonultak be a kegytemplomba, majd megismerkedtek a kegyhely történetével. Udvardy György érsek celebrált szentmisét, amelyen a hajósi hívek is szép számmal vettek részt. Majd az atyák megtekintették az egykori érseki kastélyt: ott laktak a kalocsai érsekek, amíg a kalocsai érseki rezidencia fel nem épült. A hajósi pincefaluban elfogyasztott közös ebédet követően hazafelé Cecén, a Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplomban Helter István plébános fogadta a papokat, majd közösen énekelték a loretói litániát. A buszon rózsafüzért imádkoztak.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Hegedűs Gábor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »