„Kalmártempó” a magyar külpolitikában

„Kalmártempó” a magyar külpolitikában

Kioktató, harcias attitűd, harsányság, a hagyományos diplomácia lenézése és az erőteljes „kalmártempó” jellemzi a helyét kereső, kissé túlmozgásos, talán túlságosan is a belpolitika szolgálatába állított magyar külpolitikát. Az ehhez igazodva a lojalitást sokszor a szakmai szempontok fölé helyező káderpolitika fiatalos lendülete ellenére itthon és külföldön egyaránt tovább gyengíti a Quaestor-ügy és a kereskedőházak körüli botrányok a minisztérium érdekérvényesítő képességét.

A menekültválság ismét a figyelem középpontjába állította Magyarországot. Ezt a hullámot meglovagolva a magát Angela Merkel ellentéteként megfogalmazó Orbán Viktor Európa egyik megmondóembere lett. Népszerűsége egyértelmű a kommentelők, az átlagemberek körében, ám Magyarország súlya ennek ellenére sem lett nagyobb, mozgástere pedig továbbra is behatárolt. Annak ellenére, hogy az elszigeteltségből a V4-eken keresztül sikerült kitörnie, s a Kelet és a Nyugat között évek óta tartó lavírozása a geopolitikai hangsúlyok változásával ma már messze nem kelt akkora ellenérzést, mint korábban.

Retorika

Ez a mozgásteret szélesíteni igyekvő törekvés azonban akkor lehetne valóban sikeres, ha valódi külpolitikai stratégiába illeszkedve erős diplomáciai támogatottságot élvezne. Budapest ambícióit azonban gyengíti a valójában belpolitikai érdekeket követő, durván Nyugat-ellenes retorika, a diplomáciai finomság, valamint a kiszámíthatóság és a megbízhatóság hiánya, s a fősodor minden megnyilvánulásával szembemenő, a kereskedelmi érdekeket a klasszikus diplomácia fölé helyező attitűd. Mindennél árulkodóbb azonban, hogy az ország továbbra is a retorikában ellenséggé emelt Nyugattól, mindenekelőtt az ördögnek kikiáltott Németországtól függ, az oly sokat emlegetett keleti és déli nyitás a vártnál jóval kevesebb eredményt hozott, s az export négyötöde ma is az uniós országokba irányul.

Az Európai Unió válsága, s a világban zajló átalakulás ugyanakkor e nyilvánvaló hibák ellenére is kedvez az új utakat, alternatívákat felmutatni tudóknak, ami persze nem keverendő a magáért való, pontosabban partikuláris érdekeket követő különutassággal. A keleti nyitás sem lehet ugyanis sikeres jó nyugati beágyazottság nélkül, mint ahogy a pillanatnyi vagy vélt érdekeket követő, pár üveggyöngyért cserébe a hosszú távú célokat figyelmen kívül hagyó ügyeskedés sem hozhat igazi eredményt.

Fiatalos lendület

S hiába a fiatalos lendület, ha maga a külügyi apparátus nem képes megfelelni az ambícióknak. Mindenekelőtt azért, mert a kormányzati struktúrában a kelleténél alárendeltebb szerepet játszik. Egy diplomáciai testület hatékonyságát nem növeli a folyamatos és radikális tisztogatás sem, a külügyminisztérium állományából pedig az elmúlt években előbb a Kreml felé fordulással párhuzamosan kisöpörték a „moszkovitákat”, majd a „martonyistákat”, közben néhány havi regnálás után búcsút mondhatott a Bem térnek Navracsics Tibor csapata, az értékmérő alapvetően a lojalitás lett, nem pedig a szakmai tudás és a diplomáciában aranyat érő tapasztalat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »