Latin-amerikai testvérem, Costa tiszteletes minden évben ilyentájt kedvesen meglep ünnepi köszöntő levelével. Hangvételében most méltatlankodást, elégedetlenkedést érzek. Arról ír, hogy hovatovább látványában már nem is tudja, hogy a brazil Copacabana mulatós nyári fesztiválján van-e, vagy a velencei kalmárok mindenből hasznot húzó forgatagában. Netán tényleg a Jézus várás igazi, lelki időszakában?
Azt kérdezi tőlem: nálatok is rafinált üzleti- és reklámpszichológiával megtervezett az advent? Az ünnepvárás elegáns zsebmetszők még több hasznot hozó csúcsideje valósul meg Magyarországon is? Costa “tiszi” szerint jó 150 éve kezdődött el a sok századon át hagyományosan négy héten át tartó önvizsgálat, bűnbánat, lelki megtisztulás időszakának átbillenése a kommersz, a fogyasztás, az élvezet irányába. A fura ünnepváltás, amikor a szakrális mélység egyre felszínesebbé válik.
Emlékeztet levelében Charles Dickens 1843-ban megjelent regényére, a Karácsonyi énekre. Azért, mert annak főszereplője, Ebenezer Scrooge önző uzsorás életében is megjelenik az ünnepkészítés és az ünnep három dimenziója. A múlt, gyermekkora boldog karácsonyainak emlékeivel.
Ez a dickensi karácsonyi ének ösztönzött arra, hogy az Olvasóval együtt magam is átgondoljam kicsit advent igazi jelentőségét. Azt, ami egyáltalán nem a kalmárságról, az ünnepi vásárokról, pláza-csillogásról, magas árakról szól, hanem Valaki egészen másról. Őróla, aki egyszer a régmúltban, azon a szegényes, rideg bethlehemi éjszakán egyszer, s mindenkorra eljött, megérkezett a Földre. Ezt jelzi az advent/adventus szó, a parúszia görög eredeti latin változata, az eljövetelről. Jézus pedig, egyetlenszerű, megismételhetetlen, szabadító eljövetelében már Eljövendőként volt jelen, s ekként Ő mindig előttünk van. De úgy, mint aki a lélekösvényeken el is indul mindig feléd, felénk, s különös módon meg is érkezik. Naptártalan, személyes, gyönyörű karácsonyodon. Nem december 24-én, hanem amikor Ő a szívedben is megszületik, ahogyan a sziléziai hívő költő, Angelus Silesius (1624-1677) megfogalmazta:
Elgondolkodtató, hogy a reformáció korában, sőt még előtte is, adventhez és karácsonyhoz nem kötődött semmiféle külső cicoma, fényűzés, pazarló ajándékvásár, ajándékozás. Kálvin idejében Genfben nem volt fenyőállítás, nem volt piros betűs ünnep Jézus születésnapja. Az Ige szólt úgy Isten titkairól, miként más napokon. Luther már annyival megemelte az ünnepet, hogy családiasította. Sok gyermekének örömére a wittenbergi nappaliban elhelyezett egy fenyőfát, s néhány templomi gyertyát tett rá. És kezébe véve a lantot, néhány, általa is komponált Jézus-éneket dalolt a családdal együtt. Ez az ünnep első igazi családiasítása volt, igazi reformációs újdonság.
Az első érkezése, jövetele azon a titokzatos, emberiség-, és megváltás történeti jelentőségű, legmélyebb sötétségbe borult éjszakán valósult meg. A bethlehemi kő jászolbölcsőben, az akkori társadalom perifériáján, mert még helyük sem volt a vendégfogadó házban. Csak Isten szeretetében. E paradox éjszakán és helyzetben valósult meg az Úr első érkezése. A jövőbeni érkezésről, a visszajövetelről egyedül az Atya tud. De annak világtörténelmi súlya és értelme egészen más lesz: a megmérettetés napja lesz az. Ahogyan minden keresztyén hitvallásában, az Apostoli Credo-ban a 400-as évek óta minden hívő vallja: ítélni élőket és holtakat.
A „mézédes szavú” egyházi tudós, Clairvauxi Bernhard (1090-1153) fogalmazta meg Cyrill után jó 700 évvel az Úr eljövetele, az Adventus Domini harmadik dimenzióját. Ez a kettő között van, történik, az első és a második között, amit elnevezett adventus mediusnak. Ez Lélekben és mennyei erővel, az Ige, a Kijelentés betűinek élővé születésével az emberi szívben lesz eseménnyé. Amint egykoron Pál apostol Mózest idézve fogalmazta:
Ez a spirituális megérkezés és jelenlét igazán a legtitokzatosabb egyesülés: az emberi lélek és az isteni Gyermek, s a Feltámadott Úr unio mystica cum Christo-ja, Krisztussal való titokzatos lelki egyesülése. A legszemélyesebb csoda-adventként, a legszemélyesebb csodakarácsonyként. Megint csak hitsorsosunk, Ady megrendültségével szólva:
Ez az igazi személyessé lett adventus medius. Ez a köztes és legszemélyesebben átélhető érkezés az, amikor az emberi szívben elpecsételődik, igazzá és ámenné realizálódik az első megérkezés ténye és a második, végső eljövetel, a parúzia csúcsa és beteljesülése.
Ez a háromdimenziós hit az, ami valóban igazi, megbékéltető, vigasztaló, ünnepi, sőt ünnepélyes, időt felrangosító célt és tartalmat ad adventnek és karácsonynak. Kalmár-advent – Jézus-advent így tekintve többé nem valós alternatíva. Mert csak egy és egyetlen igazi advent és karácsony létezik, alternatívátlanul, páratlanként: Jézus, a Szabadító, a világboldogító, üdvözítő jövetele és megérkezése – szeretete, irgalma igazi céljához, Hozzád, a teremtett világhoz.
Hitben talán boldogabb eleink szép hallelujás énekével: Miért, hogy Ő, Kit angyalének dicsért, Költötte ránk szerelme kincseit? Vagy mint a pásztor, elveszett után járt, Elmémmel fel nem foghatom, miért? De azt tudom, hogy Máriától származott. Hogy Bethlehemben jászolágya volt. Hogy Názáretben élt és ott volt otthona. Ím, így jött el Ő, a világ Megváltója… Miképpen hódolnak előtte népek, Hogy kormányozza földi birtokát. Kelet-, Nyugatnak, bűnösnek, s bölcsnek Szomját hogy oltja: meg nem mondhatom. De azt tudom, hogy dicsősége felragyog, Hogy amit Ő vet, Ő aratja majd. Győzelme napja nem sokáig várat: Megismerik Őt, a világ Megváltóját.
Három dimenziós, boldogító adventet Munkácstól Brassóig, Kassától Újvidékig, Budapesttől Rómáig, Londonig, Sidney-ig, Torontóig és Sao Paolóig, s ahol csak él népünk gyermeke, minden magyarnak!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
