Kálmán Olga támadja a rezsicsökkentést

Kálmán Olga támadja a rezsicsökkentést

Gyurcsány magyar hangja előkerült!

– Mama, az iskolában azt mondták, hogy állandóan hazudok! – De Pistike, te még nem is jársz iskolába!

Ez a viccecske jutott eszembe Kálmán Olgáról, a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójának szóvivőjéről, aki azt a parancsot kaphatta Gyurcsány Ferenctől, hogy magyarázza el a magyar embereknek, miért rossz az nekik, ha a járványon, a háborún extraprofitot felhalmozó cégeknek kell fizetni mások mellett a rezsicsökkentés költségeit. Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt ugyanis nagyon nehéz fenntartani, hogy a lakosság továbbra is ugyanannyit fizessen a gázért, az áramért, az üzemanyagért, mint eddig.

„Ahogy vállaltuk, a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is meg fogjuk védeni.” – hangsúlyozta Orbán Viktor és ahogy eddig, most is állta a szavát.

Ez valahogy nagyon nem tetszett a Demokratikus Koalíciónak, amely a Jobbikkal együtt nekiesett a rezsicsökkentésnek, nehogy már az emberek jól járjanak, miközben rosszul is járhatnának.

A Demokratikus Koalíciónak ugyanis az a mániája, hogy a magyaroknak az a jó, ha a kormány szívatja őket még akkor is, ha nem szívatja. Sőt, jót tesz nekik, védi az életszínvonalukat.

Kálmán Olga ugyanis azzal rémíti a magyarokat, hogy a „kormány újabb különadókat vet ki, amelyet végül az emberek fognak megfizetni”. Mondja ezt azok után, hogy a híradásokban tételesen szerepel, hogy mely ágazatok hány milliárd, esetenként hány száz milliárd forint különadóval járulnak hozzá a rezsicsökkentés megvédéséhez. Kálmán Olga a Nyugati Fényben olvasható nyilatkozata szerint egyenesen megszorító csomagnak nevezi azt, amely az emberek számára könnyebbséget jelent: „Nevezzük nevén: ez egy megszorítócsomag.” – mondja. Orbán Viktor erről így fogalmaz: „A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk.”

Most kérdem én, kinek hiteles a szava kettőjük közül?

Őszintén örülök, ha a kedves Olvasó a fentit költői kérdésként kezeli.

Hírdetés

Persze így van ez annál a Kálmán Olgánál, aki első férjétől, az egykori televíziós, az Egyenleg-botrányba rútul belebukó Bánó Andrástól, mostanában meg Gyurcsány Ferenctől tanulja az igazmondást.

Most, hogy az őszödi beszéd 16. évfordulóját üljük, érdemes felidézni azokat a megszorításokat, amelyeket a hazugság bevallásának évében, 2006-ban a Gyurcsány-kormány bevezetett.

A Gyurcsány-csomag első intézkedései között emelték meg a gáz fogyasztói árát átlagosan 30 százalékkal. Aztán még ugyanabban az évben további 30 százalékkal, a következő esztendőben pedig további 15 százalékkal. A villamos energia lakossági ára 10–14 százalékkal drágult. Kétkulcsossá tették az áfát: a középső áfakulcsot 15-ről 20 százalékra emelték. Mivel az élelmiszerek többsége ebben az áfakulcsban volt, emelkedtek az élelmiszerárak is. Ezen kívül drágultak a gyógyászati segédeszközök, a szállodai és éttermi szolgáltatások, a mozijegyek, színházjegyek, valamint drágább lett a közlekedés is. Többe került a víz, a távhő, a szemétszállítás is. Drágult a cigaretta és az alkohol, mert növelték ezek jövedéki adóját.

Emelték továbbá a munkáltatói járulékot 1 százalékról 1,5 százalékra, az egészségbiztosítási járulékot 4-ről 6 százalékra. Sőt, a megtakarítások után is adózni kellett, nem is keveset. Bevezették ugyanis a 20 százalékos kamatadót.

Szóval az, amit most az Orbán-kormány tesz, ami az embereknek nem kerül többletköltségbe, az a DK-s Kálmán Olga szerint ugye megszorítás.

Minderről, amit az imént hosszan soroltam, Gyurcsány annak idején azt mondta: „Nem kell félni, nem fog fájni, legalábbis nem annyira, mint amennyire azt sokan szeretnék elhitetni.”

Így állnak ezek most is az elhitetéssel, az egyenes beszéddel, meg a lakosság érdekeinek védelmével. Nekik ugyanis a saját és multik érdekeinek védelménél fontosabb, más érdek továbbra sem létezik. Minden mással úgy vannak, mint Pistike, aki hazudósnak mondanak az iskolában, miközben még iskolába se jár.

Bár a magyarok keményen bebizonyították, hogy nem vevők a hülyeségeikre, ám valamiért mégis foggal-körömmel ragaszkodnak a nemzetközi nagytőke szolgálatához, a hazugságaikhoz.

„Látott-e már orvos?” – idézhetnénk ilyenkor Lagzi Lajcsi mulatós dalát.

Horváth K. József – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »