Kálmán Olga mindent bevallott

Kálmán Olga mindent bevallott

Kétfajta újságíró van Magyarországon a polkorrekt ellenzék szerint, az egyik a lakájpropagandista, fidesznyik, illetve a másik a független, demokratikus.

Nos, Kálmán Olga természetesen az utóbbi, tehát a független és demokratikus újságírás képviselője.

Szerintük.

Most azonban végre, az ATV és a Hír Tv egykori erős embere saját maga rántotta le az arcáról a függetlenség hazug álarcát.

Ugyanis ő volt Gulyás Márton online magazinműsorának, a Partizánnak a vendége, ahol a következőket mondta:

Hírdetés

„2010 óta folyamatosan problémát jelentett az, hogy az ellenzéki politikusok reagáljanak az aktuális ügyekre és az Egyenes Beszéd szerkesztőinek kellett naponta nógatnia a pártok sajtóosztályát, hogy csináljanak valamit és adjanak témát a műsorhoz.”

Ennyi, nincs tovább. Végre elvált az ocsú a búzától.

Ezzel a vallomással a függetlenség utolsó, hazug szikrája is kialudt.

Csépányi Balázs – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »