Kálmán Olga lyukra futott Schiffer Andrással

Kálmán Olga lyukra futott Schiffer Andrással

A műsorvezetők, és most nem az Obersovszky-iskola diákjaira gondolunk, hanem a valódi tévésekre, bármilyen kevés is legyen belőlük, szóval a műsorvezetők akkor követik el a legnagyobb hibát, ha egy interjúra, beszélgetésre olyan prekoncepciókkal ülnek le, amiken képtelenek vagy nem akarnak változtatni akkor sem, ha menet közben kiderül, az alany nem azt a figurát hozza, amit elképzelünk. Kálmán Olgát a magyar tévés ugar egyetlen olyan riporterének tartják, aki hiteles, kemény, igazságos, és így tovább, egyfajta anti-Obersovszky, akitől a baloldal úgy esik hanyatt lépten-nyomon, mintha legalábbis Walter Cronkite született volna újjá benne.

Hírdetés

Erre tegnap Kálmán Olga is lyukra futott egy egyszerűnek ígérkező beszélgetéssel, hiszen a Szabadság téri emlékmű építése körül kitört botrányhoz ki más lehetne tökéletes alany, mint Schiffer András, aki holokauszttúlélők leszármazottja, és ilyen tekintetben is érintett a kérdésben, nem csak politikusként. Az Egyenes beszédbe behívott Schiffer viszont nem úgy táncolt, ahogy Kálmán fütyült, nem azt válaszolta, amit a riporter elképzelt, és feleslegesen túldimenzionált hisztinek tartja azt, ami most zajlik az emlékműépítés körül.

Screen Shot 2014-04-09 at 9.21.38.png

Erre viszont Kálmán Olga nincs felkészülve, és valami elképesztően arrogáns stílusban kezdi Schiffert baszogatni, és még az is elhangzik, hogy azt várta, hogy a vendége mosolyogni fog, és örülni, erre tessék, milyen morcos és rosszkedvű már. Hát tényleg, hogy képzeli valaki, hogy nem széles mosollyal az arcán ül be az ATV-be, és nem végszavazik a kérdések helyett kinyilatkoztatásokkal és saját véleményének hangoztatásával foglalkozó riporternek. A teljes videó itt látható, a negyedik perctől kezdődik a móka, ami a tizediktől lesz igazán kínos.


Forrás:comment.blog.hu
Tovább a cikkre »