Kálmán Olga ismét pofozza az Orbán-kormányt

Kálmán Olga ismét pofozza az Orbán-kormányt

Szörnyűséges interjút adott Kálmán Olga a Magyar Hang című balliberális hetilapnak. Ez az az újság, amelyet a „G” nap után a Magyar Nemzetnél maradtak készítenek, akik 2015 februárjától, Simicska Lajos pénzén egyik napról a másikra cserélték le értékvilágukat konzervatív, nemzetiről Jobbik-fun balliberálisra, s egyik napról a másikra úgy támadták a kormányt, ahogy a csövön kifért. Ebbe a csapatba igazolt át az ATV-ből az alapból ballib Kálmán Olga is, hátha az ő közreműködésével a Jobbik valóban megnyeri a választást, minimum kétharmaddal, ahogy azt maguk is elhitték, s akkor Simicskával együtt ők is benne lehetnek a vajban. Április 8. után aztán kiderült, hogy a kezük a bilibe lóg. A Magyar Nemzet Simicska általi rapid bezárása után azonban a lap készítői megmaradtak a balliberális értékrendnél s eme kiadványukban ütik verik továbbra is Orbán Viktort.

Az itt közölt szerecsenmosdató interjúban azt próbálták elhitetni velünk, hogy Kálmán Olga nem is balliberális, sőt, nagyon is vonzódik a polgári, a konzervatív értékekhez. Ahhoz pedig egyenes kétség sem fér, hogy ő mennyire függetleobjektív lelete a magyar újságírásnak. Így minden vád, ami ezen a téren éri Kálmánt, az légből kapott, rosszindulatú, de leginkább minden alapot nélkülöz.

A Hír Tv-ről, amely ugye ottléte idején ezerrel tolta a Jobbik, így a balliberális ellenzék szekerét, például megállapította, hogy „a Hír Tv ebben az időszakban Hír Tv volt”. Nem baloldali, nem jobboldali, hanem Hír Tv. Nem tudom, hogy az interjú készítésénél sikerült-e röhögés nélkül megállni ezt a baromságot, nekem viszont olvasás közben bizony nem. Magyarázatként képes volt idézni egyik szintén függetlenobjektív kollégája véleményét erre, aki azt szokta mondani, „Ez egy hírtelevízió. A tűzoltóságon nincs olyan, amikor jön a riasztás, hogy ez vajon bal- vagy jobboldali tűz. Nincsenek ilyen vagy olyan oldali információk, csak hírek vannak.” És ezt az ostobaságot okos Kálmán Olga annyira készpénznek vette, hogy például a szóban forgó interjúban érvként fel is használta. És már meg is nyugodott abban, hogy a Hír TV valóban függetlenobjektív, nem balliberális, nem a Jobbik és az ellenzék szekértolója, noha ennek az ellenkezője egy pillanatig sem volt kérdés a normális szemlélő számára. Csak hát Olgicának mindig az ment a legjobban, ha belehazudhatott az emberek arcába. 

Egy másik mondatban úgy menti föl magát a politikai elfogultság vádja alól, hogy mint mondja, „Arról nem tehetek, hogy a Fidesz bojkottálta a Hír Tv-t”. Azt már nem firtatja a fészekalj újságírója, hogy miért? Éppen azért, amiért annak idején ellenzékben a Gyárfás-féle Nap-keltét is bojkottálták, ahol a rendszervisszaváltó újságírás színe virága vonult föl azért, hogy megfojtson mindent, ami nemzeti, ami keresztény, ami az éppen hatalmon lévő liberálbolsi hegemóniát veszélyezteti. Éppen azok, akiknek követői közé Kálmán Olga is szorosan kötődik.

Hírdetés

Napjainkban, amikor hiteltelensége miatt kikopott minden szerkesztőségből s a közösségi médiában kedvtelésből készít interjúkat, azért „sajnálkozik” a „lakájmédia” munkatársain, hogy ők a szabadság ízét nem élhetik meg. Mit lehet erre a kényszeres magyarázkodásra, önigazolásra mondani? Azt mindenesetre mindenképpen, hogy a nemzeti elkötelezettségű újságírás művelői nem politikát csinálnak, nem egy öncélú „médiaállam” építésében segédkeznek, hanem boldog örömmel veszik ki részüket abban, hogy a sokmillió magyar által támogatott Orbán-kormány az Európai Unió öt legjobb országává építse Magyarországot, amelynek biztos jövője van. S nem a szakadék szélén táncol, ahol Gyurcsány és az őt támogató Kálmán Olgák hagyták 2010-ben. Olyan hazáért dolgoznak, ahol „legjobb élni, lakni, dolgozni.” Pedig ezt az országot a Jobbik (is) csak pofozni szeretné, ahogy internetes tévéje Saller címmel fémjelzett új műsora sugallja. S amelynek közreműködői között természetesen ott találjuk a függetlenobjektív, a polgári, konzervatív értékekre mindig fogékony Kálmán Olgát.

Horváth K. József – https://leander.blogstar.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »