Kálmán László és az ellenzéki "szakértelem"

Kálmán László és az ellenzéki "szakértelem"

A baloldal nyelvészettudományi állócsillagának, Kálmán Lászlónak sikerült önmaga cinikusan ironikus karikatúráját megrajzolnia a Népszavában. A “független szakértő” megkérdőjelezhetetlen szakvéleménye szerint nem jelent gondot, hogy trágársággal durvul a közbeszéd, Orbán Viktor nem jó előadó, Kunhalmi Ágnes viszont igen.

Kálmán Lászlónak ismét sikerült hülyét csinálnia magából. Az ideológiavezérelt ellenzéki „szakértelem” élő szobra ugyanis nem kevesebbel rukkolt elő az „Orbán kerékbe töri a magyar nyelvet” című interjújában, mint hogy a magyar miniszterelnök egy pocsék szónok.

Minden érv nélküli, megkérdőjelezhetetlen ex cathedraként hangzik el a baloldali nyelvészsommás kijelentése.

Ráadásul amíg az MSZMP szellemiségét képviselő Kálmán ideológiai alapon eltorzult „tudományos” meglátása szerint Orbán Viktor rossz szónok, addig Vona Gábor, Kunhalmi Ágnes vagy Demeter Márta viszont kifejezetten jó szerinte.

Íme az ellenzéki szakértő szerint jó szónoknak minősülő Kunhalmi Ágnes egyik emlékezetes retorikai megnyilvánulása, amikor is a „komoly politikus” percekig képtelen volt elkezdeni a saját sajtótájékoztatóját:

 

Hírdetés

Hogy Kálmán László mennyire nincs tisztában a saját szakmájával, azt jól jelzi, hogy fogalma sincs arról a fontos tényezőről, miszerint egy politikai beszéd hatékonyságát nem az határozza meg, hogy mit gondol arról a politikus maga, hanem az, hogy a hallgatóság, a szavazópolgárok mennyire fogadják el a beszédben elhangzottakat, illetve hogy a beszéd hatására hogyan cselekszenek, azaz eljut-e a beszélő üzenete a célközönséghez.

Orbán Viktor beszédeinek a hatása egyébként 2010 óta három kétharmados többséggel megnyert választási győzelemben is lemérhető.

A „független szakértő” Kálmán azt is elmondta, hogy őt idegesíti, amikor valaki siránkozni kezd, hogy durvul a közbeszéd, sőt, meg is dicséri a trágár, mocskos beszédéről elhíresült Nagy Blankát, mondván, hogy az „álljon hátrébb eggyel, és b888a arcon magát” szóösszetételt elmondó ellenzéki aktivista jól tette, hogy azt mondta, amit mondott.

Vincze Viktor Attila – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »