Kallstrom: A Clinton Alapítvány egy pöcegödör

Kallstrom: A Clinton Alapítvány egy pöcegödör

Az FBI egykori helyettes igazgatója a Clinton családot bűnözőnek minősítette és a Cosa Nostrához tartozó Gambinókkal állította párhuzamba őket.

James Kallstrom egy rádió interjúban kemény hangon minősítette a demokrata elnökjelöltet és férjét. Kallstrom vezette a nyomozást a 90-es években a híres Trans World Airlines (TWA) 800-as járat katasztrófájában, illetve ő volt a felügyelő ügynöke a Cosa Nostra ellen folyó New York-i vizsgálatnak is.

Az ex-FBI-os úgy fogalmazott: „A probléma az, hogy soha nem volt igazi vizsgálat, amely kiderítette volna az igazságot. Ez olyan, mint a szervezett bűnözés. A Clinton Alapítvány egy pöcegödör.” – tette hozzá Kallstrom az Express cikkében.

 
Kallstrom bírálta az egész nyomozást a Clinton e-mailek ügyében. Azt mondta, hogy az FBI igazgatóját James Comeyt bűnrészesnek tartja mert eleinte visszatartotta, késleltette, majd végül mégis újra indította a vizsgálatot az ügyben. Ezekkel a lépésekkel az egész FBI-t ellentmondásba keverte.
„Isten mentsen meg attól, hogy egy ilyen ember kerüljön a Fehér Házba.” – fogalmazta meg sommás véleményét az egykori FBI prominens.
Hillary Clinton az újabb botrányt követően jelentősen veszített megnyugtató előnyéből, sőt számos közvélemény-kutatás alapján riválisa Donald Trump át is vette a vezetést.
 
Trump:  Watergate-botránynál is jelentősebb
 
Donald Trump, republikánus elnökjelölt szerint komoly, a Watergate-botránynál is jelentősebb dolog lehet a háttérben, ha az FBI újra nyomozást indított Hillary Clinton emailjeinek ügyében, vetélytársa, Hillary Clinton tényeket követelt az FBI-tól.
 
A demokrata párti elnökjelölt pénteken délután az iowai Cedar Rapidsban kampányolt, ám beszédében nem utalt a történtekre. A kampányrendezvényről tudósító CNN hírtelevízió riportere akkor azt jelentette, hogy Clinton közvetlen munkatársait sokkolta James Comey FBI-igazgató döntése,
és az a tény, hogy az újabb nyomozásról szóló információt a kongresszus republikánus politikusainak írt levelében közölte.

Hírdetés

 
Este, az iowai fővárosban, Des Moines-ban azonban Clinton már sajtóértekezletet tartott és felolvasta nyilatkozatát. Ebben a többi között hangsúlyozta: az FBI-nak nyilvánosságra kell hoznia a „tények teljességét” az újonnan előkerült elektronikus levelekről. „Tizenegy napra vagyunk életünk talán legfontosabb választásától. A voksolások már tartanak az országban. Az amerikai nép tehát megérdemli, hogy azonnal megismerhesse a teljes tényeket” – olvasta fel nyilatkozatát Hillary Clinton.
 
A politikus kitért arra is, hogy kiszivárgott információk szerint Anthony Weiner, volt demokrata párti képviselő és válófélben lévő felesége, Huma Abedin (Clinton bizalmas munkatársainak egyike) közötti levelezésről lehet szó, de leszögezte, hogy pontos információik nincsenek. „Hallottunk ezekről a pletykákról. Nem tudjuk, mit higgyünk. Ezért kell az FBI-nak tudatnia, hogy miről van szó” – mondta a demokraták elnökjelöltje.
 
Egyúttal elvetette, hogy az újabb vizsgálat befolyásolná a választókat a döntésben.
 
Republikánus vetélytársa, Donald Trump, rögtön a vizsgálat újraindításáról szóló információk nyilvánosságra kerülése után egy New Hampshire-i kampányrendezvényen reagált, leszögezte, hogy ez „nagyobb ügy, mint a Watergate-botrány volt”.
 
A kampánygyűlésen Trump hívei örömujjongásban törtek ki és Hillary Clintonra utalva azt skandálták: „börtönbe vele!”.
 
James Comey, az FBI igazgatója a kongresszusnak küldött levelében arról tájékoztatta a képviselőket és a szenátorokat, hogy munkatársai – miközben egy ettől független ügyön dolgoztak – új elektronikus levelekre bukkantak, amelyek „hozzátartoznak” a Clinton-féle emailek korábbi vizsgálatának ügyéhez.
 
Közlése szerint az FBI-nak át kell néznie ezeket a leveleket is, hogy megállapítsa, tartalmaznak-e titkosított információkat, és ennek fényében az FBI korábbi döntése – miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen – változatlanul érvényes-e.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »