Kallas szigorú lépéseket szorgalmaz Oroszországgal szemben, ha nem fogadja el a fegyverszünetet

Kallas szigorú lépéseket szorgalmaz Oroszországgal szemben, ha nem fogadja el a fegyverszünetet

Az Európai Unió külpolitikai vezetője, Kaja Kallas kedden felszólította az Egyesült Államokat, hogy tegyen határozott lépéseket Oroszország ellen, ha Moszkva nem fogadja el a fegyverszünetet az ukrajnai háborúban.

„Amerika kijelentette, hogy ha Oroszország nem fogadja el a feltétel nélküli fegyverszünetet, annak következményei lesznek. Tehát az USA részéről is látni akarjuk a következményeket“ – nyilatkozta Kallas a brüsszeli külügyminiszteri találkozó előtt.

Donald Trump amerikai elnök több mint kétórás hétfői telefonbeszélgetése után orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal bejelentette, hogy Oroszország és Ukrajna azonnal megkezdi a tárgyalásokat a fegyverszünetről és a háború befejezéséről. A orosz elnök azonban elutasította a feltétel nélküli fegyverszünetre vonatkozó felhívását.

Hírdetés

Az EU Tanácsa kedden fogadta el hivatalosan a Moszkva ellen bevezetett tizenhetedik szankciócsomagot Ukrajna elleni inváziója miatt, amely elsősorban az úgynevezett „árnyékflottára” irányul, amelyet Oroszország az olajexportra vonatkozó szankciók kijátszására használ.

Az Unió következő, tizennyolcadik szankciócsomagjáról már megkezdődtek a tárgyalások. „Továbbra is dolgozunk egy újabb szigorú szankciócsomagon, hogy nagyobb nyomást gyakoroljunk Oroszországra és békét kényszerítsünk rá… Ezek a szankciók az olajárak, az energiaágazat, de a bankszektor korlátozására is vonatkoznak – olyan szankciók, amelyek károsítják az orosz gazdaságot” – pontosította Kallas.

Teraz.sk

Nyitókép: AP Photo/Virginia Mayo


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »