Kaja Kallas, az Európai Unió külpolitikai vezetője hétfőn kijelentette, hogy „helytelen” lenne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök az EU-tagállam Magyarországra utazna az Ukrajnáról szóló tárgyalásokra. Emlékeztetett arra, hogy Putyin ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben az ukrajnai tettei miatt.
A Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin között Budapesten tervezett csúcstalálkozóval kapcsolatban azt mondta, „a kérdés továbbra is az, hogy egyáltalán lesz-e belőle valami”.
Kallas az európai külügyminiszterek luxemburgi találkozója előtt újságíróknak elmondta, hogy üdvözlik Trump békehozó erőfeszítéseit, de egyúttal fontosnak tartják, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is találkozzon az orosz vezetővel.
„Amerikának nagy ereje van ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Ha ezt kihasználja, és Oroszország leállítja ezt a háborút, az természetesen jó” – mondta Kallas.
Kęstutis Budrys litván külügyminiszter kijelentette, hogy Putyinnak nincs helye egyetlen európai fővárosban sem.
Kallas egyúttal közölte, hogy ezen a héten várják a 19. Oroszország elleni szankciós csomag elfogadását, de nem hétfőn.
Reuters, Körkép.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Julia Demaree Nikhinson
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


