Kallas kijelentette, hogy Európa viselkedjen ismét geopolitikai nagyhatalomként

Kallas kijelentette, hogy Európa viselkedjen ismét geopolitikai nagyhatalomként

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint az EU-nak gyökeresen meg kell változtatnia gondolkodásmódját, és a saját érdekeit előtérbe helyezve kell fellépnie a világpolitikában. A Die Zeit hetilapnak adott interjújában hangsúlyozta: „Sokáig mi voltunk a jófiúk”, akikhez más országok főként akkor fordultak, ha problémáik voltak vagy pénzre volt szükségük.

Kallas szerint a geopolitikailag gondolkodó hatalmak mindig ellenszolgáltatást kérnek a segítségükért, és az EU-nak is ezt a gyakorlatot kellene követnie. Példaként Laoszt említette: ha egy uniós segélyeket fogadó ország katonákat küldene Oroszország oldalán harcolni Ukrajnába, egyértelművé kell tenni számára, hogy ennek következményei lesznek. „Meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat” – fogalmazott.

Hírdetés

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban felszólította a tagállamokat a fegyverszállítások növelésére, mondván: minél erősebb Kijev katonailag, annál erősebb lesz a tárgyalóasztalnál is. Úgy véli, Oroszország egyre nagyobb nyomás alatt áll. Bár Putyin abban bízik, hogy tovább bírja, mint Európa, Kallas szerint téved. Az orosz gazdaság helyzete az ő állítása szerint rossz, az állami tartalékok kimerülőben vannak, a költségvetés 40 százalékát a hadseregre fordítják, és a szankciók miatt külföldről sem tudnak hitelt felvenni. Az EU-nak most világos jelzést kell küldenie Moszkvának: „Elszámítottátok magatokat! Az idő nem nektek dolgozik.”

Körkép.sk, Welt.de

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Darko Bandic


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »