Kijevnek és Európának is részt kell vennie minden Ukrajnáról szóló béketervben – jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi vezetője csütörtökön (november 20-án). Nyilatkozata azt követően érkezett, hogy olyan hírek jelentek meg, miszerint az Egyesült Államok új javaslatot készített az ukrajnai háború befejezésére. Erről az AFP hírügynökség számolt be.
„Ahhoz, hogy bármely terv működjön, szükséges, hogy az ukránok és az európaiak is részt vegyenek benne” – hangsúlyozta Kallas az uniós külügyminiszterek brüsszeli találkozója előtt. Emlékeztetett arra, hogy a háborúban „van egy agresszor és egy áldozat. Az orosz oldalról pedig nem hallottunk semmiféle engedményről” – tette hozzá.
Az amerikai javaslatot ismerős forrás az AFP-nek azt mondta, hogy a terv Ukrajna területi engedményeit tartalmazza Oroszország javára, valamint az ukrán hadsereg méretének jelentős csökkentését. Az Axios portál korábban arról számolt be, hogy Moszkva és Washington titkos javaslaton dolgozik a közel négyéves konfliktus lezárására.
Kiszivárgott Trump új béketerve: további területekről kellene lemondania Ukrajnának
„Üdvözlünk minden értelmes erőfeszítést a háború befejezésére, de ahogy már mondtuk, ezeknek igazságosnak és tartósnak kell lenniük… Ha Oroszország valóban békét akarna, már régen beleegyezett volna a feltétel nélküli tűzszünetbe”
– hangsúlyozta Kallas.
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter hozzátette, hogy az ukrajnai béke nem jelentheti annak „kapitulációját”. Szerinte a konfliktus lezárásáról szóló tárgyalásokat a frontvonalon történő tűzszünettel kellene kezdeni. Ez lehetővé tenné a területi és biztonsági kérdésekről szóló tárgyalásokat.
Egy magas rangú fehér házi forrás az NBC News televíziós csatornának elmondta, hogy Donald Trump amerikai elnök ezen a héten jóváhagyott egy új, 28 pontos béketervet. A televízió egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy a tervet az amerikai adminisztráció legmagasabb rangú képviselői állították össze az elmúlt hetekben Kirill Dmitrijev orosz megbízottal és ukrán képviselőkkel folytatott konzultációk során.
A terv összeállításában Trump különleges megbízottja, Steve Witkoff, J.D. Vance amerikai alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és az elnök veje, Jared Kushner is részt vett – tette hozzá a tisztviselő.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Geert Vanden Wijngaert
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


