Az Egyesült Államok továbbra is Európa nélkülözhetetlen szövetségese, de egyértelmű, hogy a kapcsolatok már nem olyan jók, mint korábban – jelentette ki kedden (január 13-án) Kaja Kallas, az uniós diplomácia vezetője a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatón. Pistorius hangsúlyozott: Németország a Grönland körüli vitában teljes mértékben Dánia mellett áll, és támogatja a Dán Királyság területi integritását.
Az Egyesült Államok és Európa kapcsolatai Donald Trump amerikai elnök tavaly januári hivatalba lépése óta romlottak meg. A legújabb konfliktust az amerikai adminisztráció váltotta ki, amikor nyíltan beszélt arról az ambíciójáról, hogy megszerzi Grönlandot, amely Dánia autonóm területe.
Katonai fenyegetés és dán szuverenitás
Trump és adminisztrációjának magas rangú tisztviselői többször sem zárták ki annak lehetőségét, hogy katonai erővel vonják ellenőrzésük alá Grönlandot. Az amerikai kormányzat azzal indokolja az érdeklődését, hogy a szigetet „jobban meg kell védeni”.
Pistorius német védelmi miniszter a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Berlin Koppenhága mellett áll. Hozzátette: a NATO eddig is mindig megvédte és ezután is megvédi Grönlandot.
Az arktiszi sziget az 1950-es évekig dán gyarmat volt, majd 1979-ben részleges autonómiát kapott, saját parlamenttel. Koppenhága továbbra is ellenőrzése alatt tartja Grönland külügyeit, védelmét és monetáris politikáját. 2009 óta Grönlandnak lehetősége van a teljes függetlenség kikiáltására egy népszavazás alapján.
ČTK
Nyitókép forrása: Britta Pedersen/dpa via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


