Kaliňák oroszbarát ukrán kormányról, Majerský az ukrán újjáépítésről beszélt Tokár Géza2025. 08. 17., v – 14:27
Milan Majerský, a KDH elnöke szerint fontos, hogy Szlovákia részt tudjon venni Ukrajna újjáépítésében, míg Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter szerint tíz év elteltével akár ismét oroszpárti kormány kerülhet hatalomra a keleti szomszédnál.
A két politikus a közmédia politikai vitaműsorában került egy asztal mögé. A kereszténydemokraták vezetője úgy látja, hogy a régióból többek között Bulgária és Lengyelország is felkészült a részvételre az ukrajnai munkálatokban, Szlovákia számára pedig szintén fontos, hogy a vállalatai révén az országban tevékenykedhessen. Kulcsfontosságúnak látja, hogy egy nyugodt, normális életet élő Ukrajna lehessen Pozsony szomszédja, Kijevnek pedig csak akkor szabadna területi engedmények árán is el kéne érnie a békét, ha ebbe az ország is beleegyezik – nem Trumpnak, Putyinnak, vagy az Európai Uniónak kell diktálnia a feltételeket.
Kaliňák arra hívta fel a figyelmet, hogy a tizennyolc szankciós csomag ellenére folytatódik az orosz előrenyomulás a fronton, a halottak számának növelése helyett szükséges lenne a békekötés. A védelmi miniszter úgy látja, a nyugat elszalasztotta a legkézenfekvőbb lehetőséget a békekötésre, ami 2022 végén jött el – akkor ugyanis „fantasztikus eredményekkel” járhatott volna egy hasonló tárgyalás.
A kormánypárti politikus nem tartja kizártnak, hogy Ukrajnának évtizedek elteltével ismét oroszpárti kormánya lehet – Grúzia mintájára, ami 2024-ben választott meg egy Moszkvával elnézőbb vezetést. Kaliňák úgy látja, Oroszország egyáltalán nem izolálódott nemzetközileg, Kínával, Indiával és Brazíliával is tartja a kapcsolatot.
Kapcsolódó cikkünk
A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
A nyilatkozatban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit kormányfő, Alexander Stubb finn államfő, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke közölte: kora reggel Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta őket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról.
A vezetők üdvözölték Trump elnök erőfeszítéseit az ukrajnai gyilkolás megállítására, a háború befejezésére, valamint – mint írták – az igazságos és tartós béke elérésére.
„Ahogy Trump elnök mondta: nincs megállapodás, amíg nincs mindenről megállapodás. A következő lépéseknek most Zelenszkij elnökkel folytatott további tárgyalásoknak kell lenniük” – fogalmaztak az amerikai elnök tájékoztatására hivatkozva.
Kijelentették: készen állnak arra is, hogy Trumppal és Zelenszkijjel együttműködve háromoldalú csúcstalálkozót szervezzenek európai támogatással.
„Egyértelmű számunkra, hogy Ukrajnának szilárd biztonsági garanciákkal kell rendelkeznie szuverenitásának és területi integritásának hatékony védelme érdekében. Üdvözöljük Trump elnök vonatkozó kijelentését, miszerint az Egyesült Államok kész biztonsági garanciákat adni Ukrajnának” – fogalmaztak, majd hozzátették: nem szabad korlátozni Ukrajna fegyveres erőit vagy együttműködését más országokkal. Oroszországnak nem lehet vétójoga Ukrajna EU-hoz és NATO-hoz vezető útjával kapcsolatban – húzták alá.
Közölték: továbbra is támogatják Ukrajnát, majd megerősítették: eltökéltek abban, hogy többet tegyenek Ukrajna erejének megőrzése, a harcok befejezése és az igazságos és tartós béke elérése érdekében.
„Amíg az öldöklés folytatódik Ukrajnában, készen állunk fenntartani a nyomást Oroszországra. Továbbra is erősítjük a szankciókat és a szélesebb körű intézkedéseket hozunk az orosz háborús gazdaság gyengítésére mindaddig, amíg nem sikerül igazságos és tartós békét elérni” – fogalmaztak a nyilatkozat aláírói, majd leszögezték: Ukrajna számíthat szolidaritásukra, miközben olyan béke elérésére törekednek, amely megvédi úgy Ukrajna, mint Európa biztonsági érdekeit.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


