Kaliňák „Gyurcsányozott” egyet, majd Orbánt méltatta Nagy Roland2025. 10. 07., k – 15:11 Pozsony |
A védelmi miniszter a kijevi útja után a jószomszédi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, Gyurcsány Ferencet negatív példaként említette.
Robert Kaliňák (Smer) a múlt hétvégén Kijevbe utazott, ahol Denisz Smihal ukrán védelmi miniszterrel tárgyalt. Ezzel ő lett a negyedik Fico-kormány első minisztere, aki elutazott az ukrán fővárosba.
A hazatérését követően Kaliňák sajtótájékoztatót hívott össze, melyen elmondta, megegyeztek Smihallal a 14. katonai csomag előkészítésében, ezzel kapcsolatban egy memorandumot is aláírtak. A csomag keretében Szlovákia utászi és aknamentesítési segítséget nyújt az ukrán félnek.
Fegyvereket nem küldenek
Kaliňák hangsúlyozta, a csomagban nem küldenek olyan felszerelést, amely emberi élet kioltására alkalmas. Elsősorban aknamentesítő eszközökről, kotrógépekről, hordágyakról és további segédeszközökről van szó.
A védelmi miniszter kiemelte: a Smer ezzel nem szegte meg a választási ígéretét, hiszen fegyvereket valóban nem küldenek az ukrán félnek, a csomagot pedig humanitárius segítségnek nevezte.
„Hűek vagyunk ahhoz, amit mindig is mondtunk, hogy fegyvereket mi már nem fogunk Ukrajnának adományozni, de a nem halált okozó eszközök és a humanitárius segítség küldését folytatjuk”
– jelentette ki a tárcavezető.
Kapcsolódó cikkünk
Befejeződött Robert Fico kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója az ukrán média szerint, amelynek egyik fő témája az energetikai infrastruktúra volt. Az ukrán elnök szerint az orosz kőolajnak és földgáznak nincs jövője, Fico elismerte, hogy a Barátság kőolajvezeték legitim célpontja az ukrán hadseregnek. A két vezető nem értett mindenben egyet.
Az Ukrinform ukrán hírügynökség szerint Zelenszkij megköszönte Ficónak a látogatást, amely szerinte tárgyilagos hangnemben zajlott.
Fontos, hogy ez a párbeszéd létezik, folytatni fogjuk
– mondta Zelenszkij.
A megbeszélésről Volodimir Zelenszkij a közösségi médiában tájékoztatott. „Tájékoztattam a szlovák miniszterelnököt a tegnapi beszélgetésünkről Donald Trump elnökkel, valamint a „tettre készek koalíciója” vezetőivel folytatott munkánkról, amely a béke előmozdítását, Ukrajna biztonságának garantálását és Európa biztonsági architektúrájának megerősítését célozza”
– írta Zelenszkij. Szerinte Szlovákia sem fog kimaradni ebből a folyamatból.
Tárgyaltak az orosz energiaexportról is.
Külön és fontos témát jelentett Európa energiaifüggetlensége – az orosz olajnak, éppúgy mint az orosz gáznak, nincs jövője
– jelentette ki Zelenszkij.
Szlovákia támogatja Ukrajnát az Európai Unió felé vezető útján. „Egyetértünk abban is, hogy Ukrajnának és Moldovának együtt kell tovább haladnia az uniós tagság felé” – írta Zelenszkij. Szerinte ugyanilyen fontos, hogy a gazdasági, energetikai és infrastrukturális kérdésekben folytatott kétoldalú együttműködés a régiónkban erősítse a két ország kapcsolatait.
A szlovák-ukrán kapcsolatok javulásra vannak ítélve
Nem mindenben értett egyet Robert Fico és Volodimir Zelenszkij az első hivatalos, kétoldalú tárgyalásain, de megegyeztek, hogy a párbeszédet folytatni fogják. „Nem mindenben értünk egyet, de Szlovákia és Ukrajna közötti kapcsolatok jobb és minőségibb jövőre vannak ítélve” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök Ungváron, miután találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A szlovák és az ukrán vezetők megállapodtak abban, hogy a lehető leghamarabb megszervezik a két ország kormányának már negyedik közös ülését, amely október 20-án Szlovákiában valósulhat meg.
Kiemelte, hogy Zelenszkij elnökkel megállapodtak a kölcsönös kapcsolatok fenntartásában.
Egyes kérdésekben eltérő a véleményünk, de ilyen a világ. Tiszteljük egymást, és meghallgatjuk egymást
– tette hozzá Robert Fico.
Fico: a legitim célpontok elleni támadás árt Szlovákiának is
Fico elismerte, hogy a Barátság kőolajvezeték legitim célpont az ukrán hadsereg számára.
A legitim célpontok elleni katonai támadások Szlovákiának is ártanak. Figyelemmel kell lennünk más országok érdekeire is, amelyek részei a nemzetközi energiahálózatnak
– jegyezte meg a szlovák kormányfő, hozzátéve, hogy Szlovákia nem akar része lenni semmiféle játéknak az energetika terén. Ukrajna augusztusban többször is támadta a Barátság kőolajvezetéket, ami miatt több napra leállt az orosz kőolaj szállítása Szlovákiába. Ukrajna januártól az orosz földgázt sem engedi át Szlovákiába.
Minden olyan energetikai döntést meghozunk, amely a szlovák szuverén politika számára előnyös. És ebben a felfogásban nagy szerepe van Szlovákia és Ukrajna együttműködésének is
– tette hozzá Fico.
„Jó, baráti szomszédi kapcsolatok, jó és igazságos béke, mielőbbi fegyverszünet és európai perspektíva – ez az a négy dolog, amit kapcsolatainkban kívánunk” – jelentette ki Robert Fico, aki felajánlotta az ukrán elnöknek Szlovákia minden tapasztalatát az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatból.
Jöhet gáz és kőolaj Ukrajnán keresztül, de nem orosz
Robert Fico október 20-án Szlovákiában közös szlovák-ukrán kormányülést tervez, amelyre most hívta meg az ukrán felet. „A mi csapatunk már dolgozik a közös kormányülés témáin” – jelentette ki Fico.
Fico szerint nem volt a Putyinnal folytatott tárgyalások témája, hogy Szlovákia gátolja Ukrajna energiaellátását, helyezze energiablokád alá az országot. „Semmi ilyenről nem beszéltünk Putyinnal” – jelentette ki Fico. A szlovák kormányfő nem reagált Trump felhívására sem, aki arra szólította fel általában az európai vezetőket, hogy szakadjanak el az orosz energiahordozóktól, mert ezzel Putyin háborúját támogatják.
Zelenszkij megköszönte Szlovákiának, hogy más országokkal együtt segíti Ukrajna energiaellátását, amikor Oroszország támadásai miatt az ukrán energiaellátás nehézségekkel küzd.
„Készek vagyunk Ukrajnán keresztül biztosítani Szlovákia kőolaj- és földgázellátását, de nem orosz kőolajjal és orosz földgázzal. Készen állunk közös energetikai projektekre”
– jelentette ki az ukrán elnök. A közös energetikai projekteket szerinte majd a szlovák-ukrán kormányülésen tárgyalhatják meg.
A megbeszélés eredményeiről a vezetők közös sajtótájékoztatón számoltak be, de azt nem közvetítették élőben. A szlovák miniszterelnök legutóbb 2024 októberében járt Ukrajnában, amikor Ungváron közös ülést tartott a szlovák és az ukrán kormány, de Zelenszkijjel kétoldalú megbeszélésen még nem találkozott. Az ukrán elnök a találkozó előtt Antonio Costával, az Európai Tanács elnökével is tárgyalt.
A szlovák delegáció tagja volt Ungváron Denisa Saková miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter, valamint Juraj Blanár kül- és európai ügyekért felelős miniszter is. Az ukrán elnököt Julija Szviridenko miniszterelnök kísérte.
A szlovák fél mindenekelőtt a Barátság kőolajvezeték biztonságáról szeretne megegyezni Ukrajnával, az ukrán hadsereg ugyanis augusztus folyamán többször is lőtte a vezetéket. Ficónak ugyanilyen fontos az orosz gázbehozatal, amely ugyancsak Ukrajnán keresztül érkezik.
Kapcsolódó cikkünk Kassa/Ungvár |
Volodmir Zelenszkij gépe tegnap este leszállt a kassai repülőtéren. Az ukrán elnök ma Ficóval találkozik Ungváron, aki Kínából érkezik a találkozóra. Hírünk folyamatosan frissül.
Frissítve: 15:30:
Fico és Zelenszkij tárgyalásai már feltehetően befejeződtek, a sajtótájékoztatót ugyanis 15:30-ra hirdették meg, helyi idő szerint 16:30-ra. biztonsági okokból azonban nem közvetítik élőben, és nem is az ungvári vasútállomáson lesz, ahol eredetileg lett volna, tájékoztatott a Sme.sk. A szlovák kormányhivatal egyelőre semmilyen tájékoztatást nem adott a megbeszélésről.
Frissítve: 14:40:
Elkezdődött a Zelenszkij-Fico tárgyalás Ungváron
Már megkezdődött Robert Fico miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ungvári megbeszélése, tájékoztatott a TASR. Ez az első kétoldalú találkozó Fico és Zelenszkij között Ukrajnában. Tárgyalásaik egyik fő témája az energetikai infrastruktúra lesz. A megbeszélés eredményeiről a vezetők közös sajtótájékoztatón számolnak be, várhatóan fél négy tájban. A miniszterelnök legutóbb 2024 októberében járt Ukrajnában, amikor Ungváron közös ülést tartott a szlovák és az ukrán kormány.
Frissítve: 14:30
Šimečka: Fico kérdezze meg Zelenszkijt is, jól van-e
Michal Šimečka szerint Volodimir Zelenszkijtől is megkérdezhetné Fico a mai tárgyalásán, hogy hogyan van, mondta a Progresszív Szlovákia elnöke a Denník N-nek. Fico ugyanis Vlagyimir Putyin orosz elnöknek ezt a kérdést tett fel elsőként, viccelve azzal, hogy milyen kellemetlen kérdéssel indít.
Kérdezze meg, hogy hogyan van Kijevben, ahová minden éjjel bombák hullanak és emberek halnak meg, ahol összeomlott házak romjait kell eltakarítani
– üzente Ficónak a PS elnöke. Szerinte a szlovák miniszterelnök teljesen alárendelt szerepet játszott a Putyinnal folytatott megbeszélések során. „A iniszterelnök szívesen állítja magáról, hogy szuverén miniszterelnök és szuverén politikát folytat, közben viszont hagyja, hogy az orosz elnök utasításokat adjon neki?” – magyarázta Šimečka.
Frissítve: 13:40:
Costa megelőzte Ficót Ungváron:
Volodimir Zelenszkij Ungváron találkozott Antonio Costával, az Európai Tanács elnökével, még mielőtt Ficóval leült volna tárgyalni. Costával az Ukrajnának ígért biztonsági garanciákról, valamint Ukrajna uniós csatlakozásáról beszéltek.
Az Európai Tanács elnökével, António Costával összehangoltuk az Ukrajna csatlakozási tárgyalásaival kapcsolatos lépéseket. Köszönetet mondok mindenkinek Európában, aki támogatja a határozott szankciós politikát – a vámokat azokkal szemben, akik segítik Oroszországot, valamint a befagyasztott orosz vagyonról szóló döntéseket. Teljesen igazságos, hogy az orosz vagyon legyen a része annak az árnak, amit Oroszország fizet az agresszióért
– írta Zelenszkij az X-en (korábban Twitter).
Costa viszatérőben a határon összefutott Ficóval is, és váltott vele néhány szót. Fico tájékoztatása szerint beszámolt Costának a kínai útjáról is.
Fico már Szlovákiában van
Nem árulja el a szlovák kormányhivatal, hogy mikor kezdődnek Volodimir Zelenszkij és Robert Fico ungvári tárgyalásai.
Ezek az információk még szigorú embargó alatt állnak
– tájékoztatta az Új Szót a kormányhivatal. Azt azonban elárulták, hogy Fico már Szlovákiában tartózkodik, vagyis a gépe leszállt Kassán. Innen valószínűleg kocsival utazik Ungvárra, ahol a megbeszéléseket tartják.
Az Aktuality információi szerint a megbeszélés utáni sajtótájékoztató 16.20-kor kezdődik ukrán idő szerint, vagyis a közép-európai időhöz igazodva 15.20-kor. A lap tájékoztatása alapján a Fico és Zelenszkij közti találkozó mintegy 2 órát tart majd, vagyis hazai idő szerint 14.00 óra tájban kezdődhet.
Az ukrán elnök az orosz olaj szállításának leállításáról tárgyalna
A Reuters szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mai találkozóján Robert Ficóval az orosz kőolajszállítások fokozatos leállítását is meg akarja beszélni. Erről Roman Andarak ukrán energetikai miniszterhelyettes beszélt pénteken Koppenhágában. A Reuters szerint a találkozón Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke is részt vesz, legalábbis ez derül ki a hírügynökség híréből.
Az energetikai kérdések Robert Fico tájékoztatása szerint is fontos témája lesznek a mai tárgyalásnak, de a szlovák miniszterelnök elsősorban a Barátság kőolajvezeték elleni ukrán támadások leállítását szeretné elérni.
Fico emellett a Putyinnal folytatott tárgyalásairól is tájékoztatni akarja az ukrán elnököt. Mint kínai tárgyalásairól szóló beszámolójában mondta „több következtetést és üzenetet is leszűrt a megbeszélés során”, amit majd át akar adni pénteken Volodmir Zelenszkij ukrán elnöknek.
Trump is az orosz kőolaj uniós behozatalának leállítását követeli
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte az európai vezetőkkel, hogy Európának abba kell hagynia az orosz olaj vásárlását, amely szerinte Moszkvát segíti az Ukrajna elleni háború finanszírozásában – mondta a Reuters szerint a Fehér Ház egyik tisztségviselője. Trump kemény hangnemet ütött meg, miközben lassan haladnak a diplomáciai erőfeszítések a harcok lezárására.
Trump a „tettre készek koalíciója” országainak egyeztetésébe kapcsolódott be, amelyet Emmanuel Macron francia elnök vezetett, és ahol arról tárgyaltak, milyen biztonsági garanciákat lehetne nyújtani Kijevnek egy esetleges békemegállapodás esetén Oroszországgal.
„Trump elnök hangsúlyozta, hogy Európának fel kell hagynia az orosz olaj vásárlásával, amely a háborút finanszírozza – Oroszország ugyanis egyetlen év alatt 1,1 milliárd euró bevételhez jutott az EU üzemanyag-vásárlásaiból”
– közölte a tisztviselő. Az Európai Bizottság 2028. január 1-ig fokozatosan megszüntetné az orosz olaj- és gázimportot, mivel Brüsszel a 2022-es invázió óta igyekszik megszakítani a Moszkvával fennálló, évtizedes energiakapcsolatokat.
A legtöbb európai ország 2022-ben leállította az orosz kőolaj, 2023-ban pedig az orosz üzemanyag importját, kivéve Szlovákiát és Magyarországot. Nem világos azonban, hogy Trump Magyarország és Szlovákia által folytatott nyersolaj-importjára utalt-e, vagy arra az üzemanyagra, amely orosz nyersolajból, harmadik országok – például India – finomítóiban készül, és onnan kerül az EU-ba.
Zelenszkij gépe már leszállt Kassán
A Zelenszkijt szállító repülőgép több halasztást követően végül tegnap este 10 óra előtt sikeresen leszállt Kassán. Az ukrán elnök minimális várakozást követően innen kelet felé vette az irányt.
Zelenszkij Párizsból érkezett Kassára, ahol Emmanuel Macron francia elnökkel és más európai vezetőkkel találkozott.
Kassára érkezik Robert Fico is, mégpedig egyenesen Kínából, ahol többek között Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökökkel tárgyalt.
Zelenszkij és Fico ma ülnek tárgyalóasztalhoz a kárpátaljai Ungváron. A szlovák kormányfő az ukrán vezetővel a Barátság kőaljvezetékre mért ukrán csapásokról is szeretne beszélni.
Fico Julija Szviridenko ukrán miniszterelnökkel is tárgyal majd.
(Markíza)
Kaliňák szerint Gyurcsány volt a hibás
A védelmi miniszter újságírói kérdésre elmondta, továbbra is törekednek a jószomszédi viszony fenntartására, ehhez azonban Ukrajnának is meg kell tennie bizonyos lépéseket, például az energiahordozók szállítása terén.
„Én megértem, hogy ott háború van, ez mindenkinek világos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem létezhetnek normális kapcsolatok”
– mondta Kaliňák.
Továbbá kiemelte, az sosem szerencsés, hogy egy ország rossz kapcsolatokat ápol valamelyik szomszédjával. Példaként a Szlovákia és Magyarország közti feszült diplomáciai helyzetet hozta fel a kétezres évek közepéről és végéről.
„Emlékszem nagyon jól, milyenek voltak kapcsolatok Magyarországgal a Gyurcsány-kormány idején. Az egy súlyos katasztrófa volt. Szerencsére Robert Fico és Orbán Viktor megtalálta az egymáshoz vezető utat, és a mostani viszonyt az elmúlt ezer év egyik legjobb viszonyának tartjuk”
– vélekedett a védelmi miniszter.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


