Kaliňák bocsánatkérést vár Ukrajnától – Krúpa reméli, hogy Pellegrini javítja Szlovákia megítélését Török Máté2025. 06. 21., szo – 13:51
A szlovák–ukrán kapcsolatok is felmerültek a Szlovák Televízió (STVR) Szombati párbeszédek című vitaműsorában, de szó esett a védelmi kiadásokról és az alkotmánymódosításról is.
Robert Kaliňák védelmi miniszter kijelentette: elvárja, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bocsánatot kérjen Szlovákiától, amiért – szavai szerint – „árt a szlovák nemzeti érdekeknek”, miközben az ország katonai segítséget nyújt Ukrajnának.
A tárcavezető szerint erre a gesztusra egy közelgő találkozón kerülhet sor Peter Pellegrini köztársasági elnök jelenlétében. Az ellenzéki SaS politikusa, Juraj Krúpa ezzel szemben azt reméli, hogy Pellegrini kijevi látogatása során sikerül majd helyreállítania Szlovákia megítélését Ukrajnában, amely szerinte a jelenlegi kormány politikája miatt romlott meg.
Krúpa bírálta a védelmi minisztérium katonai beszerzéseit, amelyek szerinte átláthatatlanul zajlanak. Ennek kapcsán a miniszter jelezte:
nem zárkózik el attól, hogy az ellenzék ellenőrző bizottságot hozzon létre a beszerzések kivizsgálására.
A tárcavezető eléggé egyértelművé tette, hogy a NATO-ból való kilépés nem valós opció, ellenben a védelemre fordított források növelését csak a lehetőségeinkhez mérten vállalhatjuk.
Kaliňák egyúttal Jaroslav Naď volt védelmi miniszternek is odaszólt, aki szerinte nem valódi ellenzéki politikus, hiszen nincs a parlamentben, inkább aktivistaként viselkedik. Az SaS képviselője úgy véli, hogy a kormány nagy felhajtást generál Naď körül.
Abban nem lát különösebb problémát Kaliňák, hogy nem sikerült elfogadtatni az alkotmánymódosítást. Mint mondta, „a kilencvenes küszöb épp azért van, hogy ne legyen egyszerű megváltoztatni az alkotmányt.” A miniszter viszont nagy eredménynek tartja, hogy több módosító javaslat kapcsán sikerült megegyezniük ellenzéki képviselőkkel.
Ezzel szemben Krúpa arra figyelmeztetett, hogy a KDH-nak alaposan meg kell fontolnia, hogyan kíván a továbbiakban eljárni.
(STVR, Aktuality, Denník N)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


