Az Operatív Tartalékos Erőkhöz (NOS) eddig több mint 50 ember jelentkezett. Az első képzés július 10-én indulhat – jelentette be pénteken Robert Kaliňák védelmi miniszter (Smer-SD) egy sajtótájékoztatón. A Szlovák Fegyveres Erők (OS SR) vezérkari főnöke, Daniel Zmeko elmondta, hogy a havi képzési kapacitás több száz fő, és szeptembertől a képzési turnusok akár kéthetente is indulhatnak.
„Az Operatív Tartalékos Erők teljesen nyitottak minden férfi, nő, fiú és lány számára 18 és 55 év között, kivételes esetben akár 65 éves korig is. Alapvetően bárki előtt, aki érdeklődik, hogy része legyen ennek a közösségnek, amely arra törekszik, hogy megvédje a Szlovák Köztársaságot”
– mondta a miniszter.
Kaliňák tájékoztatása szerint a Szlovák Fegyveres Erők (OS SR) jelenleg két kiképzőközpontban szervezik az operatív tartalékosok képzését – Turecký vrch létesítményben Pozsony közelében, valamint Turócszentmártonban. Szükség esetén csatlakozik majd hozzájuk a keleti országrészben, a Nagymihály mellett található központ is.
Új vezető és képzési program
Az operatív tartalékosoknak már megvan a parancsnoka is, Ladislav Kisel ezredes személyében, aki a nyitrai OS SR területén vezeti majd a parancsnokságot. Kisel kiemelte, hogy az alapképzés fizikális edzést, fegyverkezelést és tömegpusztító fegyverek elleni védekezést foglal magába. „A képzés egy részét hazafias felkészítésnek szenteljük” – tette hozzá. Emellett elsősegélynyújtásra és más készségek elsajátítására is fókuszálnak.
Kapcsolattartó központ és digitális elérhetőség
A minisztérium létrehozott egy nonstop elérhető kapcsolattartó központot, ahol 19 operátor áll rendelkezésre telefonon keresztül. A projektnek saját weboldala is van: www.noska.sk. További információk a védelmi erőkről és az esetleges részvételről bármely OS SR alapegységnél vagy toborzóközpontban személyesen is beszerezhetők. A miniszter azt is bejelentette, hogy mobilalkalmazás is készül.
Kaliňák egyelőre nem tudja megbecsülni a NOS működéséhez szükséges költségvetést, mivel az a jelentkezők számától függ. Az egy főre jutó várható költség 5000–6000 euró között mozog. A miniszter kiemelte, hogy még nagy érdeklődés esetén is a projekt olcsóbb lesz, mint a kötelező katonai szolgálat.
Új törvény az ország védelmi és biztonsági ellenállóképességének növeléséről
Elfogadták az új törvényt a Szlovák Köztársaság védelmi és biztonsági ellenállóképességének fokozásáról és a katonai szolgálatról, amely módosítja a jelenlegi aktív tartalékosok működését, és létrehozza az operatív tartalékosokat. A törvény lehetővé teszi a csendőrség létrejöttét is, és további hatásköröket ad a minisztériumnak. A jogszabály 2025. július 1-jén lép hatályba.
Az operatív tartalékosok három típusú csoportba sorolása és juttatásaik
Az operatív tartalékosok háromféle tartalékos csoportba oszlanak. Az operatív tartalékokat főként katonai tapasztalattal rendelkező személyeknek szánják, például korábbi katonáknak vagy olyanoknak, akik már katonai képzésen vettek részt, és tudják, milyen feladatokat vállalnának a hadseregben.
Az ügyeleti tartalékba tapasztalat nélküli újoncok jelentkezhetnek. A NOS szerkezetén belül vannak továbbá védelmi tartalékok is, ahol az érdeklődők kiképzést kaphatnak anélkül, hogy tartalékosként kötelezettséget vállalnának. A képzés és egyéb kötelezettségek teljesítéséért pénzbeli juttatás és a katonai rendfokozatnak megfelelő fizetés jár.
Azok az érdeklődők, akik már teljesítették az alapkiképzést vagy a kötelező katonai szolgálatot, évi 3000 eurós juttatással csatlakozhatnak az operatív tartalékhoz.
Az ügyeleti tartalék, amelyet létesítmények és kritikus infrastruktúra védelmére hoztak létre, szintén 3000 eurós bónusszal jár.
A védelmi tartalék azok számára készült, akiknek nincs korábbi kiképzésük – számukra egy egyszeri, 14 napos kiképzést kínálnak, amelyhez 1500 eurós jutalom jár.
Teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép forrása: HNonline.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


