Káldi József és Dr. Horváth György kézfogója (a szemellenzős gyűlölet határtalan) – Reiner Péter nyílt levele

Káldi József és Dr. Horváth György kézfogója (a szemellenzős gyűlölet határtalan) – Reiner Péter nyílt levele

Kedves Káldi József!

Itt az a pillanat, amikor meg kell ismételten szólalnom.

Nagyon nem illek bele az Ön pallérozott “antifasiszta ” világképébe, hiszen jó szívvel, alaposan átgondoltan, magyar Hazánk közös történelmét Önhöz hasonlóan gondosan lapozgatva és nem hályogos szemmel és szívvel, hanem Nemzetemet megalapozottan szeretve álltam Hegedűs Lóránt tiszteletes ügye, vagyis a tételes igazságosság mellé, megvédeni szándékozva őt és közösségét a hamis, koholt és egyértelműen súlyos megfelelés-kényszeres politikai koncepció jegyében kelt vádak ellen!

Ismerem a forrásmunkákat és mindazt, amivel Ön érvel.

Ön nyilvánvalóan nem volt benn a november 3-i Isten Tisztelet alatt a Hazatérés Templomában, amit a Kormányzó Alapított. Talán azt sem tudja, hogy az indokolatlanul megvádolt lelkész nagyszerű,  nemrég elhunyt édesapja – a szintén saját egyháza által is érthetetlenül gyűlölt és irigyelt, de közmegbecsülésnek és közszeretetnek örvendő nagytiszteletű püspök úr – milyen féltő tisztelettel mutatta meg nekem 1993-ban, hova bújtatták nagy számban a vészkorszak idején zsidó felebarátaikat.

Az Ön felsorolása korántsem teljes hála Istennek, mert zsidóságunk nagyságrendekkel több nagyszerű életművet tett le közös nemzetünk egyetemes asztalára az Ön által felsoroltnál. Elég, ha csak a Millenáris Parkban rendezett fantasztikus kiállításra gondolok “Álmok álmodói címmel” melyet az ezredforduló táján közel egymillió honfitársunk tekinthetett meg örök tanulságul.

Ön tudatosan nem beszél, talán mert nem ismerheti a tudatos történelemhamisítás okaként magyarrá vált zsidóságunk szerepét Kormányzónk meghívásában a bolsevik ellenes Nemzeti Hadseregünk felállításában, a csendőrség újra létrehozatalában és az ebben történő aktív szerepvállalásában

Nem ismerheti a Héjjas és Prónay különítményekben valóban történelmileg indokolhatatlan, de érthető bosszúhadjáratában résztvevő zsidó tartalékos tisztek neveit, de nem ismerheti a Rongyos Gárda honmentő, Sopront és környékét visszafoglaló tartalékos zsidó származású tisztek neveit sem. És nyilván nem gondol mentalitásánál fogva 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk zsidó származású antibolsevista kivégzett mártírjaira sem!

Komoly bajom van az ön által sugallt tetten érhető megalapozatlan gyűlölettel.

Ezt az érzékelhető gyűlöletet láttam a “vádat képviselő” Dr. Horváth György arcán is jól érzékelhetően, miközben a nagytiszteletű bíróság elé terjesztette javaslatát, mely szerint engem ne hallgasson meg, mert én elfogult tanúként a “szélsőséges jobboldal” diszzsidója ” vagyok! És a nagytiszteletű bíróság tűrte ezt a megjegyzést és helyet adott a vád képviselője felszólításának és nem került sor meghallgatásomra.

Nagy óvatossággal még azt is vélelmezem, hogy ha vallomásomra sor került volna, talán  a lelkész minősíthetetlen írásos fenyítésre sem ítéltetett volna.

Miért is gondolom kedves Káldi úr, hogy Ön baráti jobbot nyújtott véleménye tanúságaként az egyházi vádakat képviselő Szabó püspök úr vádjait is megszemélyesítő lelkében zsigeri gyűlöletet hordozó “ antifasiszta” Horváthnak?

Mert a gyűlölet, mellyel mindketten vizsgálják történelmünket nem alkalmas az igazságosság és igazság felderítésére.

Nem tudom járt-e Ön Trianonban szétszaggatott Nemzetünk egyik ékkövén Kárpátalján? Ha járt és letette a gyűlölet szemellenzőjét, nem kerülhette el nemzeti panteonunkat Vereckét, ami nemcsak honfoglalásunk szimbóluma, hanem felkiáltó jele nemzeti egybetartozásunknak is! Ha viszont járt Vereckén, nem kerülhette el a szolyvai bolsevik megsemmisítő haláltábort, ahol emlékhely létesült az ártatlanul elpusztított magyar véreink emlékére.

Hírdetés

Csak a legutóbbi időben derült ki, hogy sajnos ott nyugszanak a náci haláltáborokból sikeresen élve hazatért számos zsidó származású magyar honfitársaink!

Kedves Káldi József!

Egyelőre fogadja el, hogy ez a mementó sajnos még csak a jéghegy csúcsa. Ugye érti, mire gondolok!

Amikor Ön kimásolja helyesen irodalmi hátterét igénybe véve az általam is nagyszerűnek vélt és jól ismert csodálatos névsort, olyanokat is említ, akiket most nem emelnék ki a gyűlöletes ellenem és ellenünk történő folyamatos támadások miatt. Tudja a mocskos, és a nácizmus háborús bűntetteit messze felülmúló bolsevizmus rémtettei kétféle módon is kifejtetté hatásukat, mely jól láthatóan követhető az Ön véleményének olvasásán.

A bolsevizmusnak túl a százmilliót jóval meghaladó ártatlan áldozatot hozó pusztításán, még nem mérhető fel a lelkekben okozott szörnyű pusztítás hatása, mely sajnos történelmi egyházainkat sem kímélte meg melyek, tudatosan eddig még nem vették leltárba a pusztításban történő részvételüket és azok kártételét.

Számos az Ön által felsorolt nagy művész, közéleti ember vált megalázott vagy megfélemlített besúgó lakájává a pusztító bolsevizmusnak beszervezett besúgóként, sokuk tartótisztként. Büntetésük lett, hogy ennek ismertté válása óta magukon kell hordozniuk az árulás bélyegét, ezzel végleg hiteltelenné téve életművüket.

Tudja Káldi úr az “antifasizmus” csakis az antibolsevizmus tükrében értelmezhető és csakis akkor válhat mérőeszközzé, ha azonosítani tudjuk majdan fogalmi rendszereinket (attól tartok erre még hosszú ideig nincs remény).

A gyűlölet pedig zsákutca.

Ön gyűlöli a mai nemzeti radikalizmust, mely elkerülhetetlen eszköze a majdani igazságtételnek!

Az Ön védencei a sajnálatosan “történelmi egyháznak ” beemelt Hit Gyülekezete, mely magyarság ellenes szekta agymosottjai farkascsordaként ott náciztak az Isten Tisztelet alatt a Hazatérés Temploma előtt és a nagytiszteletű Egyházmegyei Bíróság a lelkész úr elleni írásos megrovásának részletes magyarázatában gyakorlatilag védelmébe vette és erkölcsileg alátámasztotta e gyülevész banda tevékenységét.

Sokkolni fogom Önt akkor, amikor kijelentem, hogy nagyon sok zsidó származású magyar választ új értékrendet és segíti az Ön által gyűlölt mozgalmat, közülük jónéhányat ismerek, és ne merje a bátorságot venni minősítésükre. A megfélemlítés sajnos sikeresen működik, mint a mai napig közöttünk lévő és lelkeinket mérgező bolsevizmus. Az emiatti jogos félelem okán nem mutathatják meg arcukat. De az  a bizonyos X bizony jó helyre kerül, és ők is segítik majd közös nemzetünket, hogy végre először fölemelhessük fejünket és  jelenlegi gyarmati sorunkból végre büszke magyar nemzetté váljunk.

Amikor holnap visszatérek második Hazámba és székely véreimmel együtt kiállhatok közös Nemzetünk önrendelkezéséért Marosvásárhelyen, személyemben az igazságosság egyik hordozója leszek, reményeim szerint százezred magammal, együtt küzdve testvéreinkkel a székely függetlenségért és Nemzetünk újraegyesítéséért.

Ön Káldi úr ott lesz velünk vagy legalább lélekben?

Budapest 2014. március. 9.

A meg nem hallgatott tanú:

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »