Kalapáccsal és vascsővel verte szét kislányának anyja és nagymamája fejét, most kártérítést követel, mert jogai vannak

Kalapáccsal és vascsővel verte szét kislányának anyja és nagymamája fejét, most kártérítést követel, mert jogai vannak


Most már tőlünk is kérheti a „kártérítést”

2011. március 23-án Fóton két nőt gyilkoltak meg. Az akkor 34 éves Pelády Tibor Ferenc a volt élettársa – kislánya édesanyja – fejére harmincötször, a nő 73 éves édesanyja testére tizenkilencszer sújtott le kalapáccsal és vascsővel. Két nap bujkálás után feladta magát a rendőrségen. A bíróság – első fokon, nem jogerősen – 19 év fegyházra ítélte.

A gyilkos most levelet küldött a Privatkopo.hu bűnügyi portálnak, amelyben – személyiségi joga megsértése miatt – 200 ezer forint kártérítést követel a lap kiadójától. Pelády azt sérelmezi, hogy a portál az engedélye nélkül megjelentette a fotóját, és közölte a teljes nevét a 2011. március 26-i cikkében, tehát 6 és fél éve…

A Privatkopo.hu főszerkesztője az alábbi nyílt levélben reagál a gyilkos irományában foglaltakra:

Általam egyáltalán nem tisztelt Gyilkos!

Hírdetés

Tegnap kézhez kapott levelében – pofátlan módon – jogra, konkrétan személyiségi jogra hivatkozik. Nehezményezi, hogy bűnügyi lapunk nem kért engedélyt öntől a pofáját – mert, lássuk be, egy kettős gyilkos esetében arcról nem beszélhetünk, fogalmilag kizárt – ábrázoló fotó közléséhez.

27 éve tevékenykedem az országos médiában, ez idő alatt sok mindent tapasztaltam, de olyan mértékű gátlástalanságot, amely önt jellemzi – még soha. Tegnapig.

Van bőr a képén jogra hivatkozni azok után, hogy különös kegyetlenséggel kioltotta két nő életét (egyikük a kislánya édesanyja)? Amikor kalapáccsal és vascsővel módszeresen szétverte áldozatai fejét, nem jutott eszébe a jog, a törvény? Nem gondolt arra, hogy a volt párját és annak édesanyját megilleti az ÉLETHEZ VALÓ JOG? Nem villant át az agyán (pontosabban annak helyén), hogy a kislányának JOGA VAN AZ ÉDESANYJÁHOZ? Amikor újra és újra – összesen ötvennégyszer (!) – lesújtott áldozatai fejére, nem tört fel önben, hogy a cselekménye törvénybe ütközik?

És most – fegyházbéli unalmában – eljutott oda, hogy jogért kiált… Éppen ön, aki a létező legfontosabb, legalapvetőbb jogot vette semmibe 6 és fél évvel ezelőtt. Leírom, amit gondolok: őn egy féreg, egy pondró. Azt sem titkolom, hogy az olyan elvetemült állatokat, mint példának okáért ön – amennyiben rajtam múlna -, úgy akasztatnám fel, mint a huzat. Azt is megmondom, miért. Abban a pillanatban, amikor különös kegyetlenséggel kioltotta két ember életét, önként lemondott minden jogáról. Az élethez fűződőről is. Az az ön szerencséje, hogy egy teljesen félreértelmezett „jogállamban” élünk, amelyben kizárólag a bűnözőknek vannak jogai – az áldozatoknak nincsenek. Ezért ronthatja még a levegőt, és zabálhat az adófizetők pénzéből. Amikor beleharap egy szelet kenyérbe, mindig jusson az „eszébe”: az én kenyeremet (is) eszi. Amit egyébként leírhatatlanul sajnálok öntől.

Sokat, szinte mindent elárul az úgynevezett lelkiismeretéről, hogy még él. És így lehetősége van arra, hogy – két maszturbálás között – kártérítést követeljen. Ugyanis azok a gyilkosok, akikben mocorog valamiféle lelkiismeretszerűség, végrehajtják maguk ellen azt az „ítéletet”, amit a félresiklott „jogállamokban” a törvény ugyan nem tesz lehetővé, ám a társadalom igazságérzete elvár. Önnek azonban nincs lelkiismerete. És ráadásul gyáva szar is. Nem merte megtenni azt, ami némi megnyugvást adhatott volna az áldozatai hozzátartozóinak, valamint a törvénytisztelő állampolgároknak.

Ehelyett 6 és fél év után felbátorodott, és azt képzeli, hogy „jár” önnek – a kétszeres gyilkosnak – 200 ezer forint kártérítés, amiért a Privatkopo.hu megmutatta az ország lakosságának a pofáját. Téved. Nem kicsit.

Felfogásom szerint a társadalomnak joga van megismerni a teljes nevét, és látni az ábrázatát annak a véglénynek, aki elvette két ember életét. Nem ön volt az első bűnöző, akinek bűnügyi portálunk közzétette a nevét és a fotóját. És nem is az utolsó. Lassan írom, hogy fel tudja fogni: N E M É R D E K E L, hogy a deformált jogrendszerünk milyen jogokat biztosít a gyilkosoknak. Ha úgy tetszik, szarok rá. Az én „törvényeim” szerint az ön ÖSSZES joga megszűnt 2011. március 23-án.

Ebből következően, és ezzel aligha okozok nagy meglepetést önnek, a Privatkopo.hu kiadója nemhogy 200 ezret, de 5 forintot sem fog a zsebébe tenni. Ez elvi kérdés nálam.

Örüljön, hogy a gyenge, bűnözőbarát „igazságszolgáltatás” meghagyta az életét. És ne akarjon ennél többet, Gyilkos.

Amennyiben ez nem elfogadható az ön számára – pereljen be. Ehhez is joga van.

Megvetéssel:

Valencsik Ferenc, főszerkesztő-ügyvezető


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »