Kakasok, ha összejönnek

Nyilván a közönség idegein táncolva, hogy aztán következzen a nagy finálé, amiről kiderülhet, hogy se nem nagy, se nem finálé. A gond ugyanis az, hogy bár a szereplők cserélődtek a már több mint két hónapos kormányválságban, de sajnos az előadás színvonala semmit sem javult, az, amit látunk, továbbra is a szemétdomb felett vetélkedő kakasok harcára hasonlít.

Feljegyzésre érdemes az a ripacskodás, amit a Nemzeti Liberális, valamint a Szociáldemokrata Párt fejesei művelnek immáron egy hete – amióta a „szörnykoalíció” létrehozásának ötlete szárba szökött. Miközben mindenki arról papol, hogy most már erőst sürgősen szükség lenne egy teljes jogkörű kormányra – elvégre költségvetést kellene átszabni, a jövő évit összeeszkábálni, járványról és hasonlókról nem is beszélve –, egyik akadályt gördítik a másik után az állítólagos koalíciós partnerük elé, legyen szó a kormányfő személyéről vagy a közös kormányprogramról. Gyomorforgató, ahogy szende arccal kiállnak elmagyarázni, mily derék dolog, hogy beleegyeztek, a rotációs miniszterelnökségbe, majd rögtön utána azt is elmagyarázzák, hogy miért az ő pártjuknak dukál a bársonyszék. Legalább ennyire undorító ugyanakkor, ahogy próbálják szépíteni az egészet, magukat is arról győzködve, hogy nincs itt akkora baj, megegyezünk mi, csak tessenek kivárni. És amint azt megszokhattuk, a cinizmus sem hiányzik, hiszen ismét előkapták a nagy kártyák egyikét: a románok akaratát kell tiszteletben tartani, és akkor jön a működőképes koalíció és a hatékony kormány. Megkérdeznénk azért a tisztelt pártelnököktől, hogy szintén a románok akarata vezérelte őket, amikor e csodálatos politikai válságba belehajszolták az országot?

Hírdetés

A magunk részéről sem számíthatunk sok jóra. Sokatmondó már az is, hogy a kormányosdiban a csendes harmadik szerepét betöltő RMDSZ elnöke is arról kénytelen beszélni, hogy döcögős az egyezkedés, és ha még sokáig húzzák, nemhogy összeborulás, de kenyértörés lehet a vége. Tegyük hozzá, hogy ilyen előzmények után különösebb derűlátásra abban az esetben sem lesz okunk, ha mégis sikerül tető alá hozni a megállapodást és hivatalba léptetni a kormányt. A már most szorgosan könyöklő, gyúródó kakasok és/vagy ripacsok maradnak, ahogy a szemlélet, hozzáállás is, a sokéves, alaposan elmélyített törésvonalakról nem is beszélve. És ez az alap, amire építkezni próbálnak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »