Kadhafi már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy a Nyugatot nem háborúban, hanem demográfiai fegyverével fogják legyőzni, és az iszlámnak Európa vallásává kell válnia – rövid lapszemle

A világot markában tartó globális hatalom érdeke, hogy Európában olcsóban termelhessen, nagyobb profitra tehessen szert – nem érdekli az sem, ha ezt a célját a fehér ember kipusztításával éri is el

Kadhafi már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy a Nyugatot nem háborúban, hanem demográfiai fegyverével fogják legyőzni, és az iszlámnak Európa vallásává kell válnia – rövid lapszemle

Amíg az szíriai kínzótáborokból az iszlám terroristák elől menekülő szerencsétlenekről esett szó, Hollai Hehs Ottó Németországban élő publicista az mondta, hogy gondolkodás nélkül segítenünk kell, de mára sokat változott a helyzet.

A menekülők legnagyobb része fiatal, életerős férfi, akiknek pénzük van, jól megfizették az embercsempészeket, és nem szerencsétlen, segítséget kérő emberek, inkább egy követelőző, célját mindenáron elérni akaró embertípust képviselnek.

Moammer el-Kadhafi már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy a Nyugatot nem háborúban, hanem demográfiai fegyverével fogják legyőzni. Olaszországi látogatása alkalmával azt mondta, az iszlámnak Európa vallásává kell válnia. Samuel

Hírdetés

Huntington már a kilencvenes évek elején figyelmeztetett az iszlám népességnövekedés az egyik fő előidézője annak a konfliktusnak, melyek az iszlám birodalom határvidékén a muzulmánok és más népek között bekövetkeznek.

Törvényszerű, hogy ha két nagy, egymás mellett élő civilizáció egyikének létszáma sokkal gyorsabban gyarapodik, mint a másiké, akkor idővel erős nyomást gyakorolhat a másikra, s ez politikai társadalmi gazdasági változásokat kényszerít ki. Ezek a változások teljesen átalakíthatják, sőt el is pusztíthatják a demográfiailag veszélyeztetett civilizációt.

A bajban nincs, aki megvédene minket, mert a globális tőke képviselői, akik a világot kézben tartják, egészen más elképzelések alapján igazgatják sorsunkat. Sokkal kevesebb ember sokkal jobban élhetne a Földön, állítják, ezért igyekeznek állandóan háborús helyzeteket teremteni, semmit sem hagyni a nyugodt fejlődés állapotában.

A globális pénzpolitika érdeke, hogy a nyers olcsó munkaerőt biztosítsa. Európa lakosságszáma csökken, hosszú távon tehát kívülről kell az utánpótlást „beszerezni”. Ilyen egyszerű ez.

Az új munkaerőpiac leveri majd a béreket, így a profit növelhető. Hogy mi történik a görög, a spanyol és más európai, munkanélküli fiatalokkal, az ezeket egyáltalán nem érdekli.

Lóránt Károly szerint az Európai Bizottság és az unió számos vezetője folyamatosan kifejezik abbéli véleményüket, hogy katasztrofális a demográfiai helyzet, migránsok bevándorlásával kell pótolni, és ebben érdekeltek a versenyképességük fokozása miatt olcsó munkaerőt igénylő nemzetközi vállalatok is.
Magyar Idő


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »